„Én azokat a munkákat szeretem, ahol gyomorforgató sminkeket alkalmazunk”

- interjú Korda Borbála speciális effektes sminkessel -

Rajongója vagy a véres horrornak, és felmerül benned a kérdés, hogy kik és hogyan teszik élethűvé ezeket a filmeket? Esetleg a jövőben te is szeretnél hasonlóval foglalkozni? Ez az interjú neked szól. Betekintést nyerhetsz egy fiatal művész életébe, akinek a munkáitól garantáltan kiráz a hideg.

Hogy zajlik nálatok az oktatás? Hogy állsz a vizsgáiddal?

A tanítás úgy zajlik, hogy egy szemeszterben kétféle tanóránk van, és mindkettőből egy projektmunkát kell készíteni, amit aztán videóban kell bemutatni. Ez a 70%-át teszi ki a jegynek. 30% az írásbeli esszé, ahol leírjuk, hogy mit miért csináltunk, vagyis a gyakorlat mögött lévő elméleti tudást. Ez az utolsó évem az egyetemen, ami kicsit eltér a többitől, mert már nem tanulunk, hanem csak gyakorlati óráink vannak, egyénileg és csoportosan is végezzük a feladatokat. A vizsgán mi választhatunk témát, de ki kell fejtenünk, mit csináltunk és miért. A vizsgáim eredményét csak februárban tudom meg, így egyelőre nem tudom, hogy sikerültek.

Pontosan minek is tanulsz? Mi az intézmény neve? Miért az adott iskolát választottad? Lettek volna más lehetőségeid?

Angliában a University of Boltonban effektsminkesnek tanulok. Televíziós és mozifilmekben alakítjuk át a színészek külsőjét. Amerikában van hasonló képzés, de nem akartam annyira távol kerülni a családomtól. Londonban van két egyetem, illetve Birminghamben és Burnemouthban is. Mindenhova bejutottam volna, viszont számomra ez az iskola tűnt a legszimpatikusabbnak.

Értek kudarcok a tanulmányaid során? Volt olyan, hogy elbizonytalanodtál a pályaválasztásod helyességében?

Sok pozitív szakmai visszajelzést kaptam, és elsőként kértek fel „élesben” filmes munkára. Ennek ellenére az iskolai érdemjegyeim nem mindig tükrözték a szakmai sikereimet, bár több munkámat az iskola is kiállította. Ez sokszor elkedvetlenített, de nem adtam fel. A pályaválasztásomat mindezek ellenére is életem egyik legjobb döntésének tartom.

Hogyan sikerült bejutnod ebbe az intézménybe, milyen feltételei voltak?

Ez egy vicces történet. Egy motivációs levél volt az első kör, amiben le kellett írnom, miért akarok ide járni, és miért én lennék a legjobb választás. Majd jött egy elbeszélgetés, ahol én főképp anatómiai rajzokat mutattam be, mivel sminkjeim akkor még nem nagyon voltak, de az anatómia és a kézügyesség elengedhetetlen ehhez a szakhoz. Valamint egyetemi szintű emelt angol nyelvvizsga kellett. Kaptam egy e-mailt, hogy nem vettek fel, majd hívott az interjúztató tanár, hogy örülök-e a hírnek. Nagyon meglepődtem, majd kiderült, hogy összekevertek valakivel, engem pedig felvettek.

Mikor és hogyan jöttél rá, hogy a speciális effektsminkeléssel szeretnél foglalkozni?

Mindig is tudtam, hogy művészettel szeretnék foglalkozni, de azt nem, hogy melyik ágával. Körülbelül 12 évesen készítettem az első effektsminket magamon, ami olyan volt, mintha felvágtam volna az ereimet, mert a legjobb barátom megbántott. Kíváncsiságból elküldtem pár embernek. Igazinak vélték és nagyon megrémültek. Szóval elkezdtem műsérüléseket csinálni otthon, például vízfestékkel és krétával. Tetszett az emberek reakciója, aztán a szüleimtől kaptam egy nagyon alap, kezdő szettet. Youtube-ot néztem, sokat gyakoroltam magamon, ilyenkor még mindig csak speciális effektsminket. Nagyjából 14 éves lehettem, amikor a divatsmink iránt is érdeklődni kezdtem. Gimiben ugyan kevesebb volt a szabadidőm, de ha kikapcsolódásra vágytam, nagyrészt a sminkeléssel foglalkoztam. Lassan elérkezett a pályaválasztás ideje, és döntenem kellett, hogy milyen irányba induljak. Hát valahogy így történt.

Milyen érdekességekkel vagy hírességekkel találkoztál a munkáid során?

Mielőtt elkezdtem volna sminkesként dolgozni, statisztaként tevékenykedtem, hogy kiépítsem a kapcsolati hálót. Nagyon sokféle emberrel találkoztam, híresebbekkel és kevésbé ismertekkel. Találkoztam többek között Rajkai Zoltánnal, Nagy Ervinnel, Anger Zsolttal, Trokán Nórával, Erin Shanagherrel és Simon Fisher-Beckerrel, aki a Harry Potterben a kövér szellem – vele hamarosan egy filmben is fogok együtt dolgozni –, valamint Amanda Mossal is. Előző évben dolgoztam egy talkshowban, aminek a címe Creatives on the Coach. Ennek a következő évadát februárban forgatjuk. Ez egy olyan beszélgetős műsor, ahol vagy feltörekvő kreatív emberek mutatják meg magukat, és hogy mit csinálnak, vagy híresebb emberek beszélnek a munkájukról. Ők főképp angol hírességek. Ezt a showt Ausztráliában és Angliában is játszák a tévében.

Mik voltak a kedvenc munkáid?

Én azokat a munkákat szeretem, ahol a speciális effekteket kell alkalmaznunk inkább, és azon belül is a sebeket és a gyomorforgató dolgokat, mivel horrorban szeretnék majd dolgozni. Emiatt a kedvencem egy rövidebb horrorfilm lett. A hangulat nagyon jó volt, a smink pedig óriási kihívást jelentett számomra, mivel ilyet ezelőtt még sosem csináltam. A feladatom egy mű, női torzó készítése volt. A film még ki sem jött, és nem is szerepelt benne semmilyen híresség, viszont számomra hatalmas élmény volt a forgatása, amelyre Londonban került sor.

Mi volt számodra a legnagyobb furcsaság Angliában?

Talán az, hogy az emberek mennyivel elfogadóbbak és milyen sokfélék. Megértik azt, hogy nem kell mindenben jónak lenned ahhoz, hogy legyél valaki. A tanárok rendkívül segítőkészek, és ahelyett, hogy lerombolnák, építik az önbizalmat. A munkahelyeken a testi épség mellett ügyelnek a lelki egészségre is. Nem a jegyeidből vagy a korodból ítélnek meg, hanem abból, hogy mit tudsz.

Ugye, most fogsz diplomázni, mik a terveid a jövőre nézve? Van már konkrét hely, ahova menni szeretnél?

Még nem döntöttem el, hogy pontosan hova szeretnék menni, szívem szerint Angliában maradnék. Persze, ha kapnék máshol egy jó lehetőséget, bárhova elmennék, az viszont biztos, hogy filmekben szeretnék dolgozni, mint speciális effektsminkes. Jelentkezni fogok majd nemsokára a Netflixhez, a Disney-hez és egyéb angol tv műsorokhoz. Emellett írok e-mailt néhány sminkesnek, hátha keresnek asszisztenst.

Ha visszamehetnél az időben, csinálnál-e valamit másképpen?

Nem, mert félek, akkor nem itt lennék most. Talán egy kis apróságot azért mégis, ami elég furcsán hangozhat. Hamarabb elkezdtem volna a Youtube-ozni, és ezáltal szépen az évek alatt egy sminkes csatornát kiépíteni. Most már túl nagy a verseny, és nehéz újat mutatni, és időm sincs arra, hogy ezzel foglalkozzak.

Mivel bátorítanád azokat a fiatalokat, akik elérhetetlennek érzik álmaik megvalósulását?

Legyenek mérföldkövek. Nem az álmot kell kitűzni célnak és oda elérni, hanem kis dolgokat, és azokra koncentrálni, és így haladni. Ha tényleg akarod, és tényleg megteszel mindent annak érdekében, amit szeretnél, akkor szerintem nincs lehetetlen. Egyszer valaki mondta, hogy rizikós, de ne legyen B terved. Ha van már B terved, az azt jelenti, nem adsz mindent bele az A tervbe.

Készítette: Hegedűs Boróka Anna

Házunk urai, a macskák

Gyerekkorunkban mindnyájan akarunk magunknak egy háziállatot. Legfőképpen egy kutyát, aki gyors, erős, és még a botot is visszahozza, ha eldobjuk. De a szüleink helyette egy macskát vesznek nekünk. Miután kibőgjük és elátkozzuk a szüleinket, hogy többet nem fogjuk nekik elmondani, milyen napunk volt a suliban, még egyszer ránézünk a macskára, és elfogadjuk a tényt, hogy most már vele kell beérnünk.
macska1
Macskák. A tévés reklámokban és a képeslapokon, amiket mindig a nagymamák szoktak küldeni születésnapunkra, ami hónapokkal később jön meg, mindig aranyosan játszanak egymással, és látszólag cuki dolgokat csinálnak. De amikor megvesszük őket, akkor tapasztaljuk meg, hogy kik is ők valójában. Ezek a lények leginkább a szőrpamacsokra emlékeztetnek minket, csak azoknál rosszabbak, mivel jó pár éles sarló alakú körömnek hívott késekkel rendelkeznek, amiknek a funkciója esetleges az arcplasztika, a hátmasszás és a tetkóvágás a végtagjainkba. macska2Vámpírfogaikkal nem vért szoktak szívni, hanem laptopjainkat és egyéb értékes tárgyainkat szokták működő képtelenné tenni, ha ehhez van kedvük. Bár a fogaik igazán hasznos fegyverek, inkább a sarlóikat szeretik használni. És a fegyvereik törődést igényelnek. Ha nem figyelnek rájuk, könnyen berozsdásodnak. E vészt elkerülve élesíteni is szokták őket. Ezt a tavalyi készletkisöprésben vett Ikea-kanapén végzik el, illetve fából készült bútorokon és szőnyegeken. A jó drágán vett kaparófára meg rá sem néznek, számukra az nem létezik.
A macskák napi rutinja nem csak a személyes tárgyaink megrongálásában rejlik. Nagyon szeretik magukat mosdatni is. Napi 8-11-szer is képesek egy pontot alaposan átnyalogatni, főleg ahol megérintettük őket a mocskos kezünkkel. Nyelvük szintén éles, de nem úgy, hogy csípős beszólásokkal tudnak minket bombázni, hanem azzal fésülik át a bundájukat. Ha már az ég nem adott nekik megfelelő kezeket, akkor is megoldják ők.
Senki sem mondhatja meg, mit csináljanak ők. Ha már végeztek a nem túl változatos életmódjukkal, és az 5. kaját is visszautasították, amit kínáltuk nekik, amit már a Marson élő űrlények testéből csináltak, nyugovóra térnek. Kitartóan keresik a legmegfelelőbb helyet, akár többször is ki-be rohangálnak a szobában, csak hogy megleljék azt, ahol a legtöbb tárgy van összesűrítve. Felérve még néhány nem kívánatos dolgot lelöknek, nem érdekelve, hogy a nagyi kedvenc vázája-e vagy családi kép a rokonokkal. Úgyis őt kell szeretned a legjobban más nem jöhet szóba.
macska3A bolyhos házi szörnyeket a természetes élőhelyüktől eltérően kint is megtalálhatjuk. Ilyenkor általában ugyanazt csinálják, kivéve, ha meglátnak egy másik élőlényt. Ilyenkor túlélő módra váltanak, nem számít, hogy most ettek, annak a lénynek pusztulnia kell. Ez idő alatt még sátáni, démonoktól származó hangokat is kiadnak. Üzenik a szülőföldnek, hogy hamarosan új vendégük lesz. A fűhöz lapulva nesztelen léptekkel közelednek áldozataikhoz. Ha sikeresen elkapták, még eljátszadoznak velük. Hadd legyen halálfélelme az amúgy már sokkban lévő prédának. A játékidő végeztével végeznek velük. Természetesen nem eszik meg őket. Nem esznek ők ilyen tisztátlan állatokat. Úgy döntenek, most az egyszer kedvesek lesznek veled, és odahozzák neked. Hangos nyávogással odacsalnak téged, és hangos dorombolással jelzik, hogy most nagyon büszkék kell, hogy legyünk rájuk.

Apukánk meg nézi a döglött egeret, és közben azon gondolkozik, miért nem követ vett nekünk háziállatnak.

Pózer Bernadett, Szücs Dorina

ALL YOUR PERFECTS (Minden tökéletesed)

AllyourperfectAkik szeretnek olvasni, tudhatják, hogy Colleen Hoover – ahogy többen hívják CoHo – a korunk egyik legjobb írója. Nem egy tipikus romantikus író, legtöbb könyvében inkább a párkapcsolatok, házasságok problémáit fogalmazza meg. Eszméletlenül jól ír, ezért is van ennyi rajongója, szerintem.

Én legutóbb tőle az All your perfectset olvastam. Szinte le se tudtam rakni a könyvet a kezemből, annyira gyorsan követték egymást a cselekmények.

Az író Quinn és Graham tökéletes szerelmét mutatja be először, először a múlt, majd a jelen történéseit. Hogy mennyi nehézségen megy át Quinn és Graham a házasságuk alatt, és hogy hogy tudnak ezen túllépni, vagy esetleg fel adják-e az egészet. Szinte lehetetlen meg mondani egészen az utolsó szó végéig, hogy házasok maradnak-e végül, vagy elválnak az útjaik.

Én először úgy álltam neki a könyvnek, hogy nem érhet az It ends with us (CoHo egyik leghíresebb műve) nyomába, de amint elolvastam, egyből meg is változott a véleményem. Teljesen megfogott a könyv minden tekintetben, mind kinézetre, mind tartalmilag. Egy romantikus történetnek indul, mintha már egyből tudnánk, hogy happy enddel fog végződni. Viszont, amikor elérkezünk a problémákhoz, egyre halványodik is el ez az elmélet.

Ha egy olyan történetet szeretnél ismerni, ami romantikus, de egyben tragikus is, akkor ajánlom figyelmedbe az All your perfects-et.

Szili Luca

Tökéletesített mindennapok

Avagy hogy nem forrna el az agyvizem minden egyes nap

A számomra optimális világ nem olyan más, mint a jelenlegi, általunk élt. Igazából csak azokat a dolgokat kellene megváltoztatni, amik olyan szinten teszik néhány percemet (talán órámat) kellemetlenné, mint amennyire Zeusz volt hűtlen Hérához.

Bizonyos körökben elterjedt az a mondás, miszerint ha többet késel, mint a MÁV, el se indulj. Nem egyszer kellett nekem is sok időt eltöltenem a peronon néptáncolva, amikor a vonatot vártam. Sokszor gondolkoztam el azon, hogy miért is késik a vonat. Néha elszakadt a felsővezeték, olykor valamilyen egyéb technikai probléma ütötte fel a fejét. A sokadik ilyen eset után már el sem hittem, hogy ilyesmi ennyiszer megtörténhet. Valószínűleg az égegyadta világon semmi gond nincs semmilyen vezetékkel vagy bármi mással, egyszerűen nem találják a mozdonyvezetőt. Sőt! Szerintem még maga a vonat is el tud szublimálódni! Egy számomra ideális világban tehát nem az, hogy késés, de még MÁV sincsen! Helyette van Sinkanszen. Gyorsabb, kényelmesebb, és nem csinál belőle viccet a fél ország.
Úgy érzem, idén is a poloskák lesznek az év legkiközösítettebb állatai. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki legalább egy picit ne irtózott volna ezektől a zöld, hatlábú valamiktől, amik olyan bűzöket tudnak eregetni magukból, mint egy átlagos napon a Déli pályaudvar alsó szintje. Egy számomra ideális világban nincsenek ilyen, még Artemisz által is megvetett állatok.

Sokszor fordul elő, hogy az ember nem talál egy adott szót. Ez egészen addig eredményez hosszú másodpercekig álló beszélgetést, amíg az adott fél vagy megtalálja az adott szavacskáját, vagy feladja a már Eldorádóban járó keresést. Ritkább esetben az is megtörténhet, hogy elfelejti, hová szerette volna a beszélgetést terelni. Kellemetlen és jól ismert pillanatok ezek. Mindegyikünknek volt már szerencséje hozzájuk többször is. Egy számomra ideális világban mindenki egy egyszerű izé szócskával TÖKÉLETESEN át tudja adni az üzenetét a másik fél számára.
Mi, diákok (vagy csak mint a kollektív társadalom) a matematikát az egyik, ha nem a legnehezebb tantárgynak szoktuk tartani. Közismert a füzet felett görnyedő diák jelenete, aki valahogy a sokadik tanóra után is azt hiszi, hogy 33+77=100, vagy 550/2=225. Egy számomra ideális világban csak ki kell nyitni a tankönyvet az adott oldalon, és alvás előtt a párna alá helyezni azt. Másnap pedig voilà, már tudok is integrálni meg deriválni.

Végül az utolsó dolog, ami őrült gyorsan képes a nullával egyenlővé tenni az én már alapvetően is szegényes energiakészletemet, egy klisés film. Például az a milliószor vászonra vitt cselekmény, amikor egy isten háta mögötti falucskából épp a városi életbe belecsöppenő leány és egy névtelen királyság trónörököse kínosabbnál kínosabb események után egymásba szeret. Most komolyan! Inkább futom körbe négyszer az egész Csónakázó-tavat, mintsem hogy még egyszer megnézzek egy klisékkel teletömött filmet. Egy számomra ideális világban nincs frusztrálóan béna, elcsépelt forgatókönyv.
A fenti „problémákra” mindig lenne egy realisztikusabb alternatíva, de hiába, mindig találnak valami mást, ami lemeríti azt a maradék agyacskámat.

Gábor Csenge 10.C

A nyomorult nyomozó nyomasztó gondolatai

A Magas tenger címet kapta Babiczky Tibor első - és máig egyetlen - regénye. Nem igazán népszerű könyv, pedig megérdemelné a figyelmet. Sok helyen a műfaját kriminek rakják - valószínűleg a borítója alapján ítélve -, viszont ha kriminek olvasod, csalódni fogsz. Igazából a műfaját annyira nem is lehet behatárolni, de az biztos, hogy egy nehezen olvasható regényről beszélünk.
A művet egy nyomozó perspektívájából követhetjük végig. Megismerhetünk néhány bűnügyi esetet, ott lehetünk a kihallgatásokon, láthatjuk a vétkeseket, de rá kell jönnünk, hogy a legnagyobb bűnös az ő maga. Ha nem a munkájával van elfoglalva - ami sokszor csak annyit jelent, hogy kimegy a helyszínre, elszív egy cigarettát és szót vált a helyszínelőkkel - akkor legtöbb esetben valamilyen alkohol mellett moralizálgatva tölti az idejét. Esetleg cigarettázik, vagy kávézik, vagy próbál aludni. Bár már néhol azt se lehet tisztán érzékelni, hogy mi a valóság és mi az álom. Az önkínzó nyomozó gyakran felidézi magában a feleségével és fiával töltött pillanatait, ezáltal még jobban gyötri magát a bűntudatával.

Lassan megismerjük a mélabús férfi szürke múltját, és a könyv végére összeáll minden.

MagastengerAnnak érdemes elolvasnia, aki szereti a puzzles könyveket, illetve akit nem ijeszt meg az író költői stílusából adódó néhol teljesen bonyolult - inkább már versnek mondható - mondatai. Bár így is sokan vannak, akik unalmasnak és érthetetlennek találják a könyvet, vagy esetleg nem is jutnak el a végére, mert feladják, mondván, hogy a detektív depresszív önmarcangoló gondolatai nem izgalmasak. Ami részben igaz, nagyon lassan halad a könyv, illetve a fejezetek nem összefüggőek, így még jobban össze zavarhat minket a történet. Egy semmitmondó össze-visszaságnak látszik, és elég nehezen értelmezhető olvasmány is, ami miatt teljesen katasztrófának tűnhet az egész, de a végén a nem várt fordulat mindent a helyére tesz, megmagyaráz és az olvasó ott marad magába zuhanva napokig agyalva rajta. Ám nagyon könnyen megeshet, hogy a vége majd mégjobban össze zavar. Ha tudsz benne értelmet találni, akkor nagyon meg tud fogni a nyomozó depresszív gondolatmenete. A könyv értelmét szerintem mindenki máshogy vetíti le magának, az akkori élethelyzetedtől függ, mit vált ki belőled, mit látsz meg, mit titulálsz a könyv mondanivalójának.

Nekem igazán elnyerte a tetszésemet, akárhányszor elolvastam, mindig valami újat adott, ami különböző dolgokra ébresztett rá. Mindig mással tudtam azonosulni, mint amivel az előző olvasásnál tettem. Egyáltalán nem találtam unalmasnak a könyvet, max egy kicsit monotonnak, de kesze-kuszának annál inkább, viszont a történet végére szépen összeállt minden. Jól össze van rakva a könyv, bár igaz, ez inkább ilyen visszafelé lépcsőzésre hasonlít. Teljesen beszívott magába a sztori, és az író - aki inkább költő - egyedi stílusa valami eszméletlenül tetszett. Ez a könyv idővel mindig a kezem közé kerül, és bátran mondhatom hogy a kedvencemmé vált.

Készítette: Pörneczi Sára

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO