Idén a könyvtári világhónapra esett iskolánkban a hagyományos királyválasztási hét. Innen jött az ötlet, hogy a kampány hetében királyjelöltjeink kedvenc könyveit ajánlottuk a többi diák figyelmébe. :-)

A 12. A királyjelöltjének ajánlásával:

J.R.R.TOLKIEN: A GYŰRŰK URA

Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében – vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték.

Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündék, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak.

foto2

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ÉDES ANNA

A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet.

 

A 12. B királyjelöltjének ajánlásával:

J. K. ROWLING: HARRY POTTER ÉS A TŰZ SERLEGE

Melyik nemzeti válogatott nyeri a Kviddics Világkupát? Ki lesz a Trimágus Tusa győztese? Utóbbiért a világ három boszorkány - és varázslóképző tanintézetének legrátermettebb diákjai küzdenek. A világraszóló versengés házigazdája Roxfort, az az iskola, ahová Harry Potter immár negyedévesként érkezik. S ahogy az a felsőbb osztályosoknál már egyáltalán nem különös, Harry és barátai a másik nemet is felfedezik... Ám nem csupán e kellemes izgalmakat ígérő események várnak Harryre és barátaira. Voldemort, a fekete mágusok vezére újból készülődik...

Harry Potter és a Tűz Serlege a Harry Potter-sorozat negyedik kötete (eredeti címe: Harry Potter and the Goblet of Fire). Angolul és magyarul egyaránt 2000-ben jelent meg.

A 12. C királyjelöltjének ajánlásával:foto2

STEPHEN KING: AZ

Heten ​voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei:
Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy AZ-t is legyőzhetik.

Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak. A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített.

A 12. S királyjelöltjének ajánlásával:

RICHARD CASTLE: HŐHULLÁM

A szenzációs regényíró, Richard Castle, a minden eladási rekordot megdöntött, népszerű Derrick Storm-regények szerzője ebben a könyvében mutatja be új hősét, a New York-i rendőrség gyilkossági nyomozóját, Nikki Heat-et.

Az egyik legjobb gyilkossági nyomozócsoportot vezető kemény és vérprofi Heat szenvedélyesen keresi az igazságot. Szinte megoldhatatlan nehézségek elé állítják, amikor főnöke a nyakára ülteti a bulvármagazinok sztár-újságíróját, Jameson Rook-ot, aki a New York elitjéről írandó cikkéhez gyűjt anyagot. A Pulitzer-díjas Rook belevaló, és jóképű fickó, de Heat-nek nem csupán a férfi kotnyeleskedése és okoskodása okoz gondot.

Miközben közösen igyekeznek felgöngyölíteni az ingatlanmágnás meggyilkolásának rejtélyes ügyét, a nyomozónő rájön, hogy szembe kell néznie a kettejük között kipattant szikrával is... és ez süt csak igazán!

Válassz Könyvet Könnyen!  

A Könyvsú-go egy olyan interaktív könyvválasztó oldal, ahol más fiatalok ajánlanak neked szuper olvasnivalót.

Kedves Diákok!

Az együttolvasás folytatódik!

Tanáraitok kedvenc olvasmányait ajánljuk figyelmetekbe.
Az ajánlókat alább elolvashatjátok illetve a könyveket ki is kölcsönözhetitek az iskola könyvtárából.

Várunk Benneteket!


Kedves Diákok!

Az együttolvasás folytatódik!

Tanáraitok kedvenc olvasmányait ajánljuk figyelmetekbe.
Az ajánlókat alább elolvashatjátok illetve a könyveket ki is kölcsönözhetitek az iskola könyvtárából.

Várunk Benneteket!


1. oldal / 2

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO