Slukk

A jelenlegi utolsónak ismert 9. Star Wars-ot nem csak egy trilógia lezárásának tudhatjuk, hanem az utolsó triumvirátus, egyben a franchise1 lezáró részének is. Ennek tudatában a legtöbb embernek magasak az elvárásai. Éppen ezért mi is a szokásosnál kritikusabb szemmel néztük meg a filmet.

A film a jól megszokott felgördülő szalagcímmel, az előző rész tartalmával és a két rész között megtörtént, meg nem filmesített események felsorakoztatásával kezdődik. Ezt a szokást a stáb már 1977 óta rendületlenül fenntartja.

A film kezdetén Kylo Ren-t láthatjuk, amint őrök tucatjával vív meg látszólag nagy magabiztossággal. Ezt azért fontos kiemelni, mert az előző részekből már tudhatjuk, hogy nem éppen biztos, hogy melyik oldalon foglal álláspontot. Ugyanis a néhai Ben Solo (Han Solo és Leia Organa fia) Luke Skywalker tanítványa volt. A mester egy látomása során, tudatosult benne az ifjú Ben jövője, hogy sith2 lesz belőle. Ezért egy éjszaka meg próbálja ölni, de mikor kivont fénykarddal áll az alvó padavan fölött hezitál, hiszen mégiscsak testvére és legjobb barátja fiáról van szó. Eközben a tanítvány az erő segítségével észleli, hogy veszélyben van, és rögtön felébred a gyilkos tekintettel bámuló kivont fénykardú mestere látványára. Így már érthető, hogy miért menekült el az Ahch-To bolygóról magát elárultnak érezve. A jedikben való csalódottsága miatt méltán teljesült be Luke látomása és Ben Solo beállt a sithek soraiba Kylo Ren néven. Azonban nem igazán neveznénk sithnek, ugyanis a sötét oldalon szinte már alapelv a hidegvérűség és a magabiztos harag a jedikkel szemben. Ennek ellenére Kylo Ren nemcsak a jedikkel nincs kibékülve, hanem saját magával, hiszen a Skywalker Saga trilógia során, egy érzelmi libikókán él. Egymással vívódik benne az a tudat, hogy sosem lesz olyan erős, mint nagyapja, Darth Vader (Anakin Skywalker), de immár jedi sem lehet, hiszen minden bűnét megbánva sem térhet vissza.

Az utolsó részben Rey is feltűnik a filmvásznon, amint a már elsajátított képességeit gyakorolja, valószínűleg az Ellenállás2 főhadiszállásától nem messze, egy akadálypályán szokásos meditációjának befejezése után. Ebből is látszik, hogy próbálja fenntartani a jedik szokásait és az általuk kialakított utat járni, hogy később ő is azzá váljon annak ellenére, hogy nincs olyan élő szereplő, aki méltó lenne Rey jedilovaggá ütésére. A film története szerint a Birodalom mind leszámolt velük vagy elbujdostak és megöregedtek. Erre konkrétan nem tér ki a franchise, csak következtetni lehet, hogy talán Leia érdemes lenne Rey kinevezésére, hiszen mégiscsak Darth Vader vére folyik az ereiben. Vagy talán azért, mert egy későbbi részben az Ellenállás emberei rátalálnak majd egy titkos, jedi kiképző táborra. (Ami egy nagyon jó ötlet lenne egy következő rész kezdetének.)

E két szereplő hátterére egyrészt azért tértünk ki, mert szerintünk egyikőjük sem mondható igazán annak amilyen szerepet betöltenek a filmben (sith és jedi). Másrészt, aki nem látta az előző két részt, biztos, hogy nem fogja megérteni ezt az epizódot. Tehát a film szerintünk a rajongóknak szól elsősorban, nem pedig egy átlagos, mozizni szerető embernek.

A történet során több utalás is felmerült, amelyek összeköttetésben állnak a bővített Star Wars univerzummal (pl:képregényekkel, sorozatokkal). Ez lehet egyszerre előny és hátrány is, hiszen a veterán fanok számára is élvezhetővé válik a film, akik képben vannak a Star Wars-szal kapcsolatos képregényekkel és sorozatokkal. Viszont a többi Star Wars után érdeklődőnek nem biztos, hogy érthetővé válnak a ”flash back”-ek3. Ebből az is látszik, hogy az alkotók nem töltöttek túl sok időt a történet kidolgozásával, mert szerintünk az utalások nem voltak mindenki számára egyértelműek.

A történet a közönségre nagy hatással lévő befejezéssel zárult, azonban ez nem dobott akkorát a film minőségén, ráadásul a film tele van felesleges jelenetekkel és mellékszereplőkkel. Emellett a készítők túl sok mindent próbáltak beletuszkolni egy filmbe és ezért az eseményeknek felgyorsult tempóban kell sorban jönnie, aminek eredménye képpen a film egy idő után élvezhetetlenné válik. A készítők beleviszik a szereplőket egy kódfejtegetős, ide-oda szaladgálós, küldetésekkel teletűzdelt keresgélésbe. Ezzel láthatóan az egyetlen céljuk csak a cselekmény bonyodalmának és tetőpontjának szánt rész kitöltése volt, hogy végre bedobják a befejezésnek szánt csattanót. Ebből is látszik, hogy jóval kevesebb gondja volt a Disney megbízottjainak a forgatókönyv megírásával, a cselekmény kifejtésével és annak lezárásával.

Összességében a film lenyűgözően látványos volt, a készítők nagymértékben kihasználták az animálás és a zöldháttér nyújtotta lehetőségeket, ezáltal a film látványvilágát kifogásolhatatlanná téve. A film a végletekig részletes, de ízléses design-ú és hangtechnikailag is tökéletes volt, hiszen még egy vuki (vagyis intelligens emberi beszédre nem képes faj) hangjába is tudtak fájdalmat csempészni, és így könnyet csalni a nézők szemébe. Emellett egyszerűen, de hatásosan tudták érzékeltetni, hogy egy ember képes a változásra, csak a megfelelő ”löket” kell hozzá.

Egy rejtvényfejtős cselekménykibontakozás nem egy nagy ötlet, főleg nem egy újszerű Star Wars részben, pláne nem egy trilógia, legfőképp nem egy egész történet befejező részeként. Röviden fogalmazva szép volt, jó volt, de láttuk már. Úgy gondoljuk ennek ellenére a franchise még nincs teljesen elveszve, ugyanis a visszautalásokkal lehetővé teszik a történet további folytatását, ezáltal van remény a Star Wars jövőjére nézve. Viszont, ha nem élnek a folytatás lehetőséggel, még mindig ott vannak a képregények, és a sorozatok, amelyek folytatásra várnak, mint a Clone Wars és a Mandalorian. Az előbbi egy rajzfilmsorozat, utóbbi pedig csak egy fizetős oldalon, a Disney+-on keresztül elérhető. Ennek a két sorozatnak az alábbi két módon, ha le is korlátozódik a nézőinek száma, de még mindig van reménye George Lucas eredeti ötletének.

2017 egyik legnagyobb meglepetése és sikere volt a Robin Williams-féle, eredeti Jumanji távoli folytatása, a Jumanji: Vár a dzsungel. A gamer szubkultúrával megfűszerezett kalandvígjáték a fiatalságot tagadhatatlanul megnyerte, biztosak lehettünk a folytatásban, ami most decemberben el is jött.

A színészekből szerencsére nem hiányzik senki, Dwayne Johnson Dr. Bravestonet, Karen Gilian Rubyt, Kevin Hart a Verebet, Jack Black Shelly Oberont és Nick Jonas Alex avatárját alakítja és az őket a valóságban játszó színészek is elvállalták újra a szerepüket. Valamint új szereplőink és színészeink, Eddie, Spencer nagyapja (Danny DeVito), Milo, Eddie egy régi barátja (Danny Glover) és úgy látszik, hogy egy új karakter, Ming (Awkwafina).

A cselekmény lényegében annyi, hogy Spencer nem találja a helyét a világban szóval úgy dönt, hogy visszamegy Jumanjiba, de mivel a játékot a Vár a dzsungel végén összezúzták, így a gép már nem a régi. Ez akkor derül ki, amikor barátai a megmentésére sietnek, és nem abba a karakterbe kerülnek, mint amibe számítottak. A két főszemélyiség, Dr. Bravestone és a Veréb, a két nyugdíjas, Eddie és Milo lett, innen jött a nyugdíjas évekre fókuszálás, amire előszeretettel emlékeztették a nézőket a két generációs különbségekre utaló viccekkel. Shelly Oberon karakterébe az előző Veréb, Frigó került és az egyetlen fix pont Martha lett, aki most is Ruby avatárját kapta. Ráadásul egy teljesen új szintre kerültek és néhány új képességet és gyengeséget is kaptak, mert miért ne. Céljuk természetesen ugyanaz, megkeresni az aktuális drágakövet és ezzel megmenteni Jumanjit a rá ezúttal Brutális Jürgen képében leselkedő veszélytől.

A helyzetkomikum tehát adott, vagyis a testcsere okozta kellemetlenségek és félreértések végtelen spirálja, amelyből millió és egy vígjáték készült már, valamint az öreg-fiatal ellentét, amit végig visznek mind a két órán át, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy 5 percenként előjönnek az ilyesmi poénok. Eleinte még vicces volt, hogy már 10-szer elmondták az öregeknek, hogy ez egy videójáték és még mindig nem értették meg, de a felénél már úgy éreztem, hogy ezt a részét túltolták. Aztán ki tudja, lehet, hogy embertől függ ez is, mert például a mellettem ülő, körülbelül 30 éves nő imádta őket és hangosan felnevetett mindegyiknél.

[Spoilert tartalmaz]

Visszatérve a testcserékre, szerintem alapjában véve jól kivitelezték, viszont ha a film második részében nem cserélték volna vissza a karaktereiket az eredeti felállásba, nem hiszem, hogy jól jött volna ki, szóval az egy jó döntés volt a rendező számáról. Továbbá a végén, az, hogy Milo ott maradt Jumanjiban szerintem meglepő húzás volt. Mindenki arra számítana, hogy majd Eddie és Milo kibékülnek és újra jó barátok lesznek, de sajnos az élet nem ilyen egyszerű. Maga a film üzenete is értékelendő, hiszen nem mindennap lát az ember egy filmet a nyugdíjas létről ráadásul ilyen körülmények között szóval jó érzéssel hagytam el a mozit a hallottak után.

Összességében nagyon tetszett a folytatás, nagyon jól összerakták, voltak benne jó poénok és minden, ami egy kalandvígjátékhoz kell. A színészi játék engem nagyon meggyőzött, tényleg remekül működött köztük a kémia. Szerintem kijelenthetjük, hogy a Jumanji: A következő szint egyáltalán nem hibátlan, de mind tudjuk, hogy milyen nagy az elvárás, ha egy jó film folytatásáról van szó. Ugyan a Vár a dzsungelt nem teljesítette túl, maximum minőségileg, de annyira korrekt munka lett a végeredmény, hogy ezt a minőséget sok másik folytatás megirigyelhetné.

Alföldi Andrea, Érsek Boglárka 9/B