Kodolányi Műveltségi Vetélkedő eredményei 2016

Fotók a galériában >>

Összefoglaló

A már hagyományosnak számító Kodolányi Műveltségi Vetélkedőt 2016. február 12-én immár negyedik alkalommal rendezték meg iskolánkban. A Természettudományi Munkaközösség szervezésében zajló komplex tanulmányi verseny a megye és Székesfehérvár középiskoláit célozta meg és invitálta a többfordulós versenyre.

A Fény Nemzetközi Éve (2015) adta a témanap gerincét, melyhez kapcsolódóan fizikai, kémiai, földrajzi, biológiai jártasságát kellett bizonyítania a 8 döntőbe jutott csapatnak.

A döntőbe jutás feltétele egy pályamunka megírása volt előre megadott, szintén a fény témáját körülölelő kulcsszavak helyes felhasználásával. A csapatok első feladatként az esszé témájához szorosan illeszkedő kérdésekkel védték meg munkájukat.

Az egész délelőttöt átfogó vetélkedő üde színfoltja a csapatok előzetesen elkészített bemutatkozó kisfilmjei voltak, melyeket nézve betekintést nyerhettünk a fény megjelenéséről a fiatalok életében. Kreativitás, humor, tudományosság, önirónia és a diákok mindennapjai jelentek meg a nagyszerű alkotásokban.

Az egy-egy bemutatkozó videó közötti időben több tudományterületet felölelő, de nem csak természettudományos jellegű kérdéseket kaptak a négyfős csapatok. Itt adhattak számot városunkhoz kapcsolódó, irodalmi, helytörténeti, művészeti, történelmi, mindennapi élethez kapcsolódó tudásukról.

A öttagú zsűri aktív részvételével visszacsatolást kaphattak mind a csapattagok, mind a nézőközönség lelkes táborában ülők is egy-egy helyes illetve kevésbé helyes megoldás magyarázatakor.

A nap egy 13+1 kérdésből álló totó kitöltésével zárult, melynek megoldásait - mindenki által jól láthatóan kivetítve, az esetleges hibákból okulva - az egész vetélkedő alatt aktív, hangulatfelelős műsorvezető ismertette.

A csapattagok mindegyike tárgynyereményben, az első három helyezett csapat tagjai pedig összességében 64.000 forintnyi könyvutalványban részesült.

A zsűri tagjai:

Bedőné Szalai Zsuzsanna (elnök) Iskolánk szakképzési és stratégiai intézményvezető helyettese

Gubacsi Judit Az Ybl Miklós Középiskola és a Kodolányi János Középiskola nyugdíjas matematika-fizika szakos tanárnője, visszatérő zsűritag számos iskolai rendezvényünkön

Dr. Vizi László Tamásné Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgatója

Bukorné Bamberger Zsuzsanna Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium biológia-kémia szakos tanára

Hegyi Ágnes Teleki Blanka Gimnázium biológia-kémia szakos tanára

 

Helyezettek:


1. Közművelődési Bizottság (Kodolányi János Középiskola és Kollégium, 11.B): Holl Viktória, Horváth Zsófia, Lencsés Dániel, Szerémy Bátor

2. Telekis Izzótópok (Teleki Blanka Gimnázium)

3. Tópartiak (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola)


GRATULÁLUNK!

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum