Egy utazás Berlinbe

2019. szeptember 6-án apukámmal Berlinbe utaztunk és 3 napot töltöttünk a német fővárosban.

Reggel 10-kor indult a gépünk a budapesti repülőtérről. Nagyon régi vágyam volt, hogy utazhassak repülővel ezért nagyon izgatott voltam. A gép késett legalább fél órát, de végül sikeresen felszálltunk. Ablak mellett ülhettem így elképesztő látványban volt részem egész úton. A Flughafen Berlin-Tegel repülőtéren landoltunk. Innen vonattal mentünk be a városba. Első utunk Európa 4. legmagasabb épületébe, a berlini tévétoronyba vezetett. Ez a monumentális építmény 368 méter magas és 207,5 méternél van egy panoráma terem, ahonnan az egész várost belátni. Hosszas nézelődés után innen is egy maradandó élménnyel távoztunk.

Egy kiadós ebédet követően a Brandenburger Tor azaz a Brandenburgi kapu felé vettük az irányt. Ez a klasszicista építmény 26 méter magas és elképesztő látványt nyújt. Itt is rengeteg turistával találkoztunk. A nap végére rendesen elfáradtunk a sok gyaloglástól és elindultunk a szállásunkhoz. Mivel Berlinben már nem lehetett megfizethető szállást találni, az egyik elővárosában szálltunk meg. A szállás hagyott némi kívánnivalót maga után, de mivel másnap már reggel visszamentünk a fővárosba, ezért nem volt tragédia.

A második nap első helyszíne a Zoologischer Garten Berlin, azaz a Berlini állatkert volt. Óriási 35 hektáros területén 1363 állatfaj található. Viszonyításképpen, a budapesti állatkert területe 18 hektár, tehát majdnem ennek a duplája. Néhány órával később úgy jöttünk ki, hogy bőven nem jártuk be az egészet. Benéztünk még a KaDeWe-be (Kaufhaus des Westens), ami a második legnagyobb áruház Európában. A londoni Harrods előzi meg egyedül. Útközben többször is betértünk, Berlin ikonikus ételét, Currywurstot áruló árusokhoz. A nap vége felé meglátogattuk a Checkpoint Charlie-t, ami az amerikai és a szovjet/NDK szektort választotta el egymástól 1945 és 1990 között. Szintén rengeteg turistával és külföldivel találkozni ezen a helyszínen.

Az utolsó napon elköszöntünk a várostól és kora délelőtt elindultunk a repülőtérre. A repülőút másodszorra is nagy élmény volt. Összességében nagyon élveztem ezt a 3 napos utazást és számtalan nagyszerű élménnyel lettem gazdagabb.

Béres Mihály
Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO