Bokor Zsanett, Seres Dávid - Fitkid Európa Kupa - (beszámoló)

A 17. Fitkid Európa Kupát Dublin és Bibione után ismét Magyarországon rendezték. Idén Balatonfüreden zajlott a verseny, ahol a magyar mezőny kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

A sportág a torna, a tánc és az akrobatika elemeit ötvözi, a résztvevők egyéniben, duóban és csapatban is indulhatnak. Természetesen kvalifikációval vehetnek részt, az egészen kicsitől a nagyobb korosztályba tartozó fiúk és lányok is. Az egész éves teljesítményük alapján juthatnak el idáig, hogy más országok versenyzőivel mérhessék össze a tudásukat. A sportág a látványra épül, a ruha, a zene és a kiegészítők egy egységet kell, hogy alkossanak. Vannak benne kötelező erő, lazasági, akrobatikus és ugró elemek, amelyek a pontozás alapjait képezik. A zsűri is nemzetközi edzőkből és vezetőkből áll. A verseny három napon át zajlik, különböző napokon szerepelnek eltérő kategóriák.

Ez évben a helyszín sajnos kicsinek bizonyult, mert a sok külföldi és hazai szurkoló a kevés hellyel rendelkező nézőtéren nem fért el, ezért még a lépcsőkön ülve vagy a folyosókon állva is támogató családokba ütközhettünk. A csarnok előnyös sajátossága volt az előző évi tornatermekkel szemben, hogy az egész napot ott töltő vendégeknek lehetőségük nyílt főtt étel fogyasztására is, valamint a remek időjárásnak köszönhetően a szabadtéri színházrész tökéletes hely volt a fejüket kiszellőztetni vágyóknak.

A hangulat fergeteges volt, mivel az egyesületi kereteket átlépve mindenki együtt buzdította saját hazájának, sőt időnként más országok versenyzőit is. A versenyzők és az edzők feszültsége, izgalma mindenkinél pozitív irányba befolyásolta a produkciókat, s fantasztikus megmérettetésnek lehettünk szemtanúi. Számtalan “nyaktörő” mutatványt láthattunk, de szerencsére sérülés és balesetmentesen zajlott le az EB. Mind e mögött csak sejthetjtük, hogy mennyi befektetett munka és idő áll.

A média is a sportág népszerűsítésére és a versenyzők bemutatására törekedett. Egy youtube csatornán élő közvetítésen keresztül követhették az otthon maradt rokonok, barátok és ismerősök a színpadon zajló napi programot. A fehérvári Albafit egyesületről a Fejér Megyei Hírlap cikkezett az esemény előtt és utánis. Mindenki örömére csupa jó eredményekről írhattak, mivel a lányok három szép helyezéssel tértek haza. Egyéniben egy negyedik helyezés, trióban harmadik, illetve az öt fős nagycsapatunk legjobb magyarként az előkelő második helyet szerezte meg.

Egy ilyen nemzetközi versenysorozaton akár nézőkánt, akár versenyzőként részt venni felejthetetlen élmény. Reméljük a jövőre Tenerifén megrendezésre kerülő Európa Kupáról hasonlóan szép sikerekről számolhatunk be.
Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO