Hova tovább végzősök?
Milyen érzés végzősnek lenni?
Röviden: furcsa. Négy évig néztem a végzőseinket, hogy mekkora buli a kampányhét, gyönyörű élmény a szalagavató, gondoltam, tuti megélik a pillanatokat. Én is úgy indultam neki ennek az évnek, hogy mindent megélek, de ez sajnos lehetetlen. Annyi programunk volt és van, hogy ott ragadni a pillanatban lehetetlen. Szép emlék a végzős év, az biztos, de ezzel együtt túl gyors is.
Hogy készülsz az érettségire? Milyen érzés?
Most már egyre nagyobb a nyomás az érettségi miatt, hiszen öt éve minden tanárunk erre készít minket fel, de közben engem mégsem stresszel. Tudom, hogy mire vagyok képes, mit és miért vállaltam. Csak rajtam múlik az egész, éppen ez az, ami megnyugtat. Nem vagyok másért felelős, akkor sem, ha 98% alatti érettségit írok – egy törit például. A legvégén majd úgyis parázni fogok persze, addig viszont nem akarom ezzel fárasztani saját magamat.
Mik a terveid a jövővel kapcsolatban? Rögtön dolgozni szeretnél vagy továbbtanulsz?
Általános iskola hetedik osztálya óta elég konkrét tervem van a további néhány évemre. Katonai sajtós szeretnék lenni, ezért szeptembertől szeretném megkezdeni egyetemi tanulmányaimat. Ez viszont nem zárja ki részemről a munkát. Szerencsére eddig is volt alkalmam nyaranta gyerekekkel foglalkozni, az egyetem mellett pedig év közben is aktívabb szerepet tudok vállalni a munkahelyemen. A kettő amúgy is kéz a kézben jár nálam, 12 éves korom óta táboroztatok, és belekerültem egy katonai közegbe is, amit szeretek.
Hasonló az irány, mint amit kicsiként elképzeltél?
Alsóban gyerekorvos szerettem volna lenni, mert a családunkban van egy orvos, akit a mai napig csodálok a munkája miatt (is). Nagyon nem egyezik az irány, eleve a vért sem bírom, de a lelkesedés a mai napig megvan bennem. Minden farsangon doktor néni voltam, de a mostani bioszátlagommal kicsit változott az álommunkám.
Mi fog nagyon hiányozni az iskolából? Mondj egy nagyon meghatározó élményt!
A közösség. A tudást szerintem minden másik fehérvári gimiben el tudtam volna sajátítani, de megismerni saját magamat és néha mindenki elé helyezni a személyes gondjaimat aligha. Nincs olyan szünet, hogy köszönések nélkül végig tudjak menni a sulin, és be kell valljam, ezt baromira élvezem. Nem tudok kizárólag egyetlen élményt kiemelni, öt évet tudok csak egyben, amiben nyelvi évtől online oktatáson át előadós szalagavatóig minden volt. 2018. január 20-án volt a középiskolás felvételim, amit itt írtam, azóta szeretem valamiért az egészet, a tanárokat, a büfét, a szünetes zsongást, tényleg mindent.
Miért ebbe az iskolába jöttél? Miért ajánlod másoknak ezt az iskolát?
Egyik barátnőm is ide jelentkezett, ő C-s lett, és már tavaly el is ballagott. (Innen is puszilom Czimethkét!) Nem tudtam, hogy merre menjek tovább, így Laura unszolására én is elkezdtem nézegetni a Kodót. Mai napig a honlapon a galériával kezdek, ott pedig sok képen vigyorogtak már akkor is a gyerekek, és ez megfogott, nem volt a képeknek kötelező „szaga”. Éppen ezért is ajánlom, mert az itt töltött kamasz éveink lényege nem kizárólag a tanulás, hanem saját magunk megismerése, hogy a világ ne tudjon minket eltaposni például a munkaerőpiacon. Nekem ezt az önbizalmat pedig az iskola adta, és nem az oktatás. Komolyan nem tudok olyan tanárt az épületben, aki csak tanítana és egy csepp egyedi vonása se lenne. Ezzel együtt közelebb is érzi szerintem mindenki őket magához, kell is az otthonos környezet miatt. Szóval, amiért ajánlom a Kodót, az az élménygyűjtésekre való lehetőség. Csak légy nyitott, a többi utána jön magától.
Volt-e kedvenc tanárod?
Van. Merem álltani, hogy ezzel ő is tisztában van. Emlékszem, a legelső közös óránk előtt féltem tőle, aztán elég hamar megkedveltem a tanítási stílusát. Viszont úgy gondolom, több tanárral is közeli és bizalmas kapcsolatot sikerült kialakítanom az itt töltött évek alatt. Minden pedagógus tett értem valamit, ezért pedig különösen hálás vagyok nekik. Sőt, van, aki nem is tanít, mégis a szívem csücske lett ugyanúgy.
Hány éve vagy DÖK-ös? Miért te lettél? Mi volt a legmeghatározóbb élményed a DÖK-ben?
Hivatalosan szerintem csak 2021 óta. 2019-ben kezdtem a sulifotós pályafutásom, de akkor még nem morzsolódtak le az osztályunk küldöttjei. Ahogy öregedtünk, kizárásos alapon én lettem a kiválasztott. Nagyon megszerettem az évek alatt a kis csapatot, és nem csak azért, mert többségük ugyanolyan nagyszájú, mint én. A legjobb élményem velük, amit még évekig emlegetni fogok, az a gólyatábor. Az angol osztályozó vizsgám és a gólyatáborom egybe esett, túléltem mind a kettőt. Igaz, egy percet sem aludtam, de a kodós programok közül az egyik legjobb volt. Nem mindennapi élmény megtáncoltatni a tanárainkat.
Milyen az osztályközösségetek?
Változó volt az öt év alatt. Most rázódtunk vissza a covid előtti kerékvágásba, de az az 1-2 év megtörte a közösséget. Nyáron pótoltuk a közös összejöveteleinket, és ezek reményében az idei évhez is jobban álltunk hozzá. A Kodós Hetünket és az előkészületeket már nagyon élveztük, mindenki megtalálta a saját kis helyét a feladatok közt. Előtte hétvégén még lecsófőző fesztiválon is voltunk! Az öt év alatt összegyűlt képeket és a hozzájuk járó emlékeket már meg sem említem.
Milyen gondolattal búcsúzol az alattad járó évfolyamoktól?
Élvezzék ki, hogy egymás mellett tanulhatnak és nem otthonról. Bulizzanak, tegyenek a kodós közösségért, de ha már úgy alakult, hogy gimibe járnak, néha tanuljanak is. Éljék meg az órákat, mert úgy egyszerűbb tanulni, és ne szokjanak rá az automatás kávéra, minden aprómat elvitte!
