Hova tovább végzősök?

Az érettségi, a ballagás időszakában, az év vége és a továbbtanulás felé közeledve jogos a kérdés: hova tovább végzősök? Ennek kapcsán beszélgetett a 12.B osztály tanulójával, Lángi Eszterrel Palkovits Panna.

Milyen érzés végzősnek lenni?

Röviden: furcsa. Négy évig néztem a végzőseinket, hogy mekkora buli a kampányhét, gyönyörű élmény a szalagavató, gondoltam, tuti megélik a pillanatokat. Én is úgy indultam neki ennek az évnek, hogy mindent megélek, de ez sajnos lehetetlen. Annyi programunk volt és van, hogy ott ragadni a pillanatban lehetetlen. Szép emlék a végzős év, az biztos, de ezzel együtt túl gyors is.

Hogy készülsz az érettségire? Milyen érzés?

Most már egyre nagyobb a nyomás az érettségi miatt, hiszen öt éve minden tanárunk erre készít minket fel, de közben engem mégsem stresszel. Tudom, hogy mire vagyok képes, mit és miért vállaltam. Csak rajtam múlik az egész, éppen ez az, ami megnyugtat. Nem vagyok másért felelős, akkor sem, ha 98% alatti érettségit írok – egy törit például. A legvégén majd úgyis parázni fogok persze, addig viszont nem akarom ezzel fárasztani saját magamat.

Mik a terveid a jövővel kapcsolatban? Rögtön dolgozni szeretnél vagy továbbtanulsz?

Általános iskola hetedik osztálya óta elég konkrét tervem van a további néhány évemre. Katonai sajtós szeretnék lenni, ezért szeptembertől szeretném megkezdeni egyetemi tanulmányaimat. Ez viszont nem zárja ki részemről a munkát. Szerencsére eddig is volt alkalmam nyaranta gyerekekkel foglalkozni, az egyetem mellett pedig év közben is aktívabb szerepet tudok vállalni a munkahelyemen. A kettő amúgy is kéz a kézben jár nálam, 12 éves korom óta táboroztatok, és belekerültem egy katonai közegbe is, amit szeretek.

Hasonló az irány, mint amit kicsiként elképzeltél?

Alsóban gyerekorvos szerettem volna lenni, mert a családunkban van egy orvos, akit a mai napig csodálok a munkája miatt (is). Nagyon nem egyezik az irány, eleve a vért sem bírom, de a lelkesedés a mai napig megvan bennem. Minden farsangon doktor néni voltam, de a mostani bioszátlagommal kicsit változott az álommunkám.

Mi fog nagyon hiányozni az iskolából? Mondj egy nagyon meghatározó élményt!

A közösség. A tudást szerintem minden másik fehérvári gimiben el tudtam volna sajátítani, de megismerni saját magamat és néha mindenki elé helyezni a személyes gondjaimat aligha. Nincs olyan szünet, hogy köszönések nélkül végig tudjak menni a sulin, és be kell valljam, ezt baromira élvezem. Nem tudok kizárólag egyetlen élményt kiemelni, öt évet tudok csak egyben, amiben nyelvi évtől online oktatáson át előadós szalagavatóig minden volt. 2018. január 20-án volt a középiskolás felvételim, amit itt írtam, azóta szeretem valamiért az egészet, a tanárokat, a büfét, a szünetes zsongást, tényleg mindent.

Miért ebbe az iskolába jöttél? Miért ajánlod másoknak ezt az iskolát?

Egyik barátnőm is ide jelentkezett, ő C-s lett, és már tavaly el is ballagott. (Innen is puszilom Czimethkét!) Nem tudtam, hogy merre menjek tovább, így Laura unszolására én is elkezdtem nézegetni a Kodót. Mai napig a honlapon a galériával kezdek, ott pedig sok képen vigyorogtak már akkor is a gyerekek, és ez megfogott, nem volt a képeknek kötelező „szaga”. Éppen ezért is ajánlom, mert az itt töltött kamasz éveink lényege nem kizárólag a tanulás, hanem saját magunk megismerése, hogy a világ ne tudjon minket eltaposni például a munkaerőpiacon. Nekem ezt az önbizalmat pedig az iskola adta, és nem az oktatás. Komolyan nem tudok olyan tanárt az épületben, aki csak tanítana és egy csepp egyedi vonása se lenne. Ezzel együtt közelebb is érzi szerintem mindenki őket magához, kell is az otthonos környezet miatt. Szóval, amiért ajánlom a Kodót, az az élménygyűjtésekre való lehetőség. Csak légy nyitott, a többi utána jön magától.

Volt-e kedvenc tanárod?

Van. Merem álltani, hogy ezzel ő is tisztában van. Emlékszem, a legelső közös óránk előtt féltem tőle, aztán elég hamar megkedveltem a tanítási stílusát. Viszont úgy gondolom, több tanárral is közeli és bizalmas kapcsolatot sikerült kialakítanom az itt töltött évek alatt. Minden pedagógus tett értem valamit, ezért pedig különösen hálás vagyok nekik. Sőt, van, aki nem is tanít, mégis a szívem csücske lett ugyanúgy.

Hány éve vagy DÖK-ös? Miért te lettél? Mi volt a legmeghatározóbb élményed a DÖK-ben?

Hivatalosan szerintem csak 2021 óta. 2019-ben kezdtem a sulifotós pályafutásom, de akkor még nem morzsolódtak le az osztályunk küldöttjei. Ahogy öregedtünk, kizárásos alapon én lettem a kiválasztott. Nagyon megszerettem az évek alatt a kis csapatot, és nem csak azért, mert többségük ugyanolyan nagyszájú, mint én. A legjobb élményem velük, amit még évekig emlegetni fogok, az a gólyatábor. Az angol osztályozó vizsgám és a gólyatáborom egybe esett, túléltem mind a kettőt. Igaz, egy percet sem aludtam, de a kodós programok közül az egyik legjobb volt. Nem mindennapi élmény megtáncoltatni a tanárainkat.

Milyen az osztályközösségetek?

Változó volt az öt év alatt. Most rázódtunk vissza a covid előtti kerékvágásba, de az az 1-2 év megtörte a közösséget. Nyáron pótoltuk a közös összejöveteleinket, és ezek reményében az idei évhez is jobban álltunk hozzá. A Kodós Hetünket és az előkészületeket már nagyon élveztük, mindenki megtalálta a saját kis helyét a feladatok közt. Előtte hétvégén még lecsófőző fesztiválon is voltunk! Az öt év alatt összegyűlt képeket és a hozzájuk járó emlékeket már meg sem említem.

Milyen gondolattal búcsúzol az alattad járó évfolyamoktól?

Élvezzék ki, hogy egymás mellett tanulhatnak és nem otthonról. Bulizzanak, tegyenek a kodós közösségért, de ha már úgy alakult, hogy gimibe járnak, néha tanuljanak is. Éljék meg az órákat, mert úgy egyszerűbb tanulni, és ne szokjanak rá az automatás kávéra, minden aprómat elvitte!

Sportról

Mindkettőnk szerint fontos a sport az ember életében, az egészség miatt, és azért is, hogy legyen valamilyen hobbija mindenkinek, amit szívesen csinál.

Természetesen mi is mindketten sportolunk. Heti 4-5 edzésünk van délutánonként, és hétvégente meccsekre, versenyekre járunk. A fáradtság ellenére mindketten nagyon szeretjük csinálni, mert amikor edzésen vagyunk, teljesen kikapcsol az agyunk, és csak arra fokuszálunk, amit az edzésen csinálunk.

Hogyha valaki elkezd rendszeresen sportolni, akkor sokkal jobban fogja érezni magát a mindennapjaiban, jobb lesz a közérzete, kevésbé fogja azt érezni, hogy valamit nem tud vagy nincsen kedve megcsinálni, mert nem lesz „ellustulva” és hozzászokva ahhoz, hogy otthon csak annyit mozog, hogy elsétál a hűtőig meg vissza. Ezen kívül a sport kihat az egészségére is, hiszen segít a különböző szerveink működésében, az ideális testsúlyunk elérésében vagy megtartásában, illetve bizonyos betegségek megelőzésében is. Vagy, ha akár csapatsportot űzünk (pl. kosárlabda, kézilabda), akkor új barátságok is ki tudnak általa alakulni.

Nyilvánvalóan időigényes, és sok energia szükséges ahhoz, hogy csináljuk. Azoknak, akik versenyszerűen szeretnének űzni egy sportot, azoknak pedig jobban számítaniuk kell arra, hogy lesznek sérülések, és lehet, hogy olyan sérülésük is lesz, ami maradandó, például egy seb, ami nem múlik el teljesen. De ezek ellen nagyon sokat tudunk tenni, mint például hogy minden edzés előtt és után lenyújtjuk az izmainkat.

Vannak olyan alkalmak, amikor mondjuk úgy kelünk fel, hogy semmi kedvünk elmenni egy edzésre vagy egy versenyre. Ezenkívül természetesen minden sport fárasztó és kimerítő, úgyhogy a rendszeres sport mellé szükséges a megfelelő táplálkozás és az alvás.

Nagyon sok ember van, aki a sporttal foglalkozik munka szempontjából. Például az edzők vagy a fő állású sportolók. Szinte az egész napjuk, vagyis inkább az életük a sportról szól, naponta több edzésük is van.

Lényegében mindegy is, hogy milyen sportot űzünk, de ha ténylegesen pozitív hatásokat szeretnénk elérni vele magunkban, akkor hetente 3-4 alkalommal végezzünk testmozgást. Nagyon fontos, hogy ne vigyük túlzásba sem, nem szabad túlhajtani magunkat, mert az később sérüléshez vezethet, vagy nem olyan hatást érünk el vele, amit szeretnénk.

Szakály Zorka, Szili Luca

A fiatalok táplálkozási szokásairól

Iskolai szünetben sétáltam az udvaron, néztem, hogy ki mivel tölti az idejét. Egyesek beszélgettek, játszottak, mások az elmaradt házi feladatukat pótolták. Néhányan pedig ettek. Elgondolkodtam, mik is a korosztályom táplálkozási szokásai. Egészségesen étkezünk vagy tömjük magunkba a túlmelegített vagy épp túlhűtött műanyagokat.

Utánanéztem, hogy a magyar tizenévesek kb. 26 %-a túlsúlyos. Ebben persze benne van a genetikai adottság is, de ez az arány azért arra utal, hogy nincs minden rendben a kaja körül. (Persze ez enyhül, mikor hirtelen megnyúlunk és nyakigláb formát öltünk magunkra.)

Mindenképpen érdemes tudatosítani magunkban az egészséges táplálkozás fontosságát. Ebben a korban a testsúly kordában tartására ugyanis nem megfelelő a „felnőttes” módszer, a fogyókúrázás. Ahelyett hogy koplalnánk, menjünk el futni, úszni vagy egyéb sportokat űzni a dundiság leküzdése érdekében. Ne várjuk azt, hogy az első egy-két edzés után nagyon pacekok leszünk, a fontos az, hogy majd a sokadik edzés után érezzük a fejlődést és az állapotunk javulását. Kulcsszó a kitartás.

Ha esetleg a sportolás nem mindenkinek a zsánere, akkor kipróbálhatunk különböző étkezési formákat is. Na, nem kell rögtön vegának, netán fényevőnek lenni, elég az is, ha csökkentjük a sok zsíros és szénhidráttal teli ételek és cukros italok bevitelét, elkerüljük a gyorskaják mértéktelen fogyasztását, és inkább a kiegyensúlyozott étkezésre törekszünk. Ismerjük a mondást: „Naponta egy alma az orvost távol tartja.” A maradék pedig lebomlik, nem szennyezi a környezetet.

Fontos a belső motiváció, ne csak külső hatásra változtassunk életmódunkon. Ne azért legyünk esetleg hernyóevők, hogy védjük a háziállatokat a pusztulástól, vagy hogy ne szóljanak be az osztályban a kinézetünk miatt, hanem leginkább magunkért és a saját egészségünk megóvásáért tegyünk valamit. Nekem segített, hogy tesitagozatos általános iskolába jártam, aztán focizni kezdtem. Eleinte magam sem tudtam, hogy miben vagyok jó, és mi az, ami egyben kikapcsolódást is nyújt, ezért más sportágat is kipróbáltam, mielőtt megtaláltam az „igazit”.

Na és, ha más nincs, egy kis kerti munka is megteszi! Tudom ajánlani például a mama kertjében való kapálást, gazolást is.

Most befejezem, mert megéheztem. Leugrok a Mekibe néhány sajtbureszre, jeges kólára, forró pitére, aztán hazafelé eldobálom a poharat és a csomagolóanyagot.

Pakodi Dávid

Egy bokszoló útjáról

Interjú bátyámmal és egyben edzőmmel, Márton Balázs, profi magyar ökölvívóval.

Mikor kezdted a sportolást és milyen sportágban?

Nos, 1991. szeptember 21-én születtem Székesfehérváron. Gyerekkorom óta sportolok és meghatározó része életemnek a mozgás. Kisiskolásként testnevelés-tagozatos osztályba jártam, ahol napi rendszerességgel sportoltam. Az első választott sportágam a röplabda volt.

Hogyan kezdődött a pályafutásod, és kik voltak, akik segítettek a megvalósításban?

A székesfehérvári Alba Line csapatában kezdtem el a sportpályafutásom első lépéseit, ott sajátítottam el a csapatmunkához és a sikerhez szükséges alapokat, a győzelem közös érzésének örömét. Fésűs Irén és Nagy Róbert nagyban befolyásolta és támogatta későbbi sportkarrieremet is. Emellett azonban mindig olyan dolgot kerestem, amely az egyéni teljesítményben is megmutatkozhatott, ezért a városban a nagy sikertörténeteket magáénak tudható Alba Volán Öttusa csapatához szegődtem, mint apró kezdő reménység.

Hogyan teltek az edzéseid és kikkel?

Kezdetben futásból és úszásból álltak a napi többszöri edzések, plusz a napi testnevelésórák. Ezek kötötték le a hatalmas mozgásigényemet, de mindezt a hétvégi versenyek és az eredményes futóversenyek tették teljessé számomra. Edzőm, „Csiga” és csapattársaim által szereztem életre szóló barátokat, és magtanultam a küzdés és kitartás alapjait.

Foglalkoztál később más sportokkal is? Ha igen, mi volt az?

Mint mindennek, egyszer a röplabdázásnak is vége lett. A gömbölyű labda varázsa viszont nem engedett el, sőt egyenesen az Ikarus focicsapatába vitt el. Csatárként rúgtam a bőrt, és élveztük a meccsek ízét. A focista életérzés magával ragadott, egészen a Videoton egyik ifi csapatának tagjává tett.

Mikor kezdődött a bokszolás a részévé válni az életednek?

Ahogy előbb is említettem, a Videoton egyik ifi csapatának tagja voltam, mikor egy nyári szünetben jó barátom javaslatára a Varkocs György Boksz Klub tornatermében találtam magam. Az edzőterem hangulata, az edzések ritmusa új élményeket kínált, így 18 évesen egy teljesen új sportág ragadott magával, mely mára kiteljesedett, és életem meghatározó részévé vált. Immár 12 éve, hogy elkezdtem amatőr pályafutásom Őri Lajos és Molnár Attila útmutatásai alapján.

Mennyire voltál az elején sikeres a bokszolásban? Hogyan jutottál el egészen idáig?

A kitartás és a folyamatos, eredményességre való törekvés rövid időn belül meghozta az első érmeket és kupákat az edzőtermi vitrinben és az otthoni sikerfalon Túrós Arnold edző irányításával. A közös munka révén az első ringbe lépéstől a 2011 és 2013-ban elért felnőtt Magyar bajnoki III. helyezésekig mind megalapozták a sikerekkel kikövezett utamat. 2013-tól meghívásra többször vettem részt a Magyar Válogatott felkészülésében, és magam is kerettagként ölthettem magamra a számomra megtisztelő magyar válogatott mezt. Ennek megkoronázásaként 2014-ben városunk adományaként elnyertem az egyéni sport kategóriában a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány elismerését.

Mikor és hogyan lettél profi ökölvívó?

2016 decemberében nyílt egy új fejezet a sportéletemben, ez évben kezdtem meg profi pályafutásomat. Az első profi felkészülések és ritmusváltások megtalálásában régi edzőm Túrós Arnold volt segítségemre, majd fejlődésem érdekében 2018 őszén a Videoton Boksz Clubban találtam meg továbblépésem lehetőségeit. A Videoton Boksz Club elnökével, Kiliti Ferenccel (aki levitt annak idején az első edzésemre) közösen kezdtük felépíteni a profi boksz világába vezető út lépéseit. Szerencsésnek éreztem magam, mert az edzőm, a családom, a barátaim és a szurkoló közönségem mellett egy profi csapat állt mögöttem, akik egy kiváló közösséget alkotva, színvonalas szakmai és támogatói hátteret biztosítva lehetőséget nyújtottak a zavartalan felkészülésekhez.

Mit mondanál egy kezdő bokszolónak, aki egyszer olyan sikeres szeretne lenni, mint te?

Lényeges a rendszeres edzés és a megmérettetés, hiszen kevés alkalmasabb dolog áll az ember rendelkezésére ennél, hogy szembenézhessen önmagával, lemérhesse és ennek tükrében fejlessze képességeit és személyiségét. Rövid távú céljaiddal akard a hosszú távú céljaidat építeni! Álmaid valóra váltása érdekében késznek kell lenned áldozatokat hozni és erőfeszítéseket tenni.

Márton Áron Levente

Kreativitás, vállalkozás, család, avagy milyen virágboltosként az élet

Születésnap, névnap, Valentin-nap, nőnap, húsvét, házassági évforduló... és még sorolhatnánk. Ha belegondolunk, majdnem minden ünnepre, eseményre illik adni/kapni virágot. Eszünkbe sem jutna, hogy egy évben mennyi munkájuk van emiatt a virágboltosoknak és kertészeknek. Miklósné Stettler Nórát kérdeztük erről, aki 14 éve virágboltot üzemeltet.

Miért lettél virágboltos? Mikor döntötted el, hogy ezt a szakmát választod?

Gyermekkoromban fényképész vagy pszichológus szerettem volna lenni. Úgy gondolom, hogy nagyon jó tulajdonságom, hogy értek az emberek nyelvén, ezért is szerettem volna e téren elhelyezkedni. Édesanyámtól 2010-ben örököltem meg az üzletet, de már gyerekkorom óta aktív segítője voltam a háttérmunkának.

Milyen végzettség szükséges ehhez a munkához? Könnyű volt beletanulni a szakmába? Tanulható vagy adottság is kell hozzá?

A középiskolai éveimet az I. István, akkor még kereskedelmi szakközépiskolában töltöttem. Kereskedelmi ügyintéző szakot végeztem. A kereskedelmi végzettség mellett mindenképp szükséges hozzá rengeteg szorgalom, kitartás és türelem. Idővel pedig a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Mivel gyermekkorom óta aktív résztvevője voltam a virágbolt életének, ezért minden apró fortélyt megtanultam. Biztosan adottság is kell ehhez a munkához, de a tudást folyamatosan bővíteni, fejleszteni kell. Emellett tisztában kell lenni az aktuális trendekkel is.

Szereted a munkád? Ha újrakezdhetnéd, más munkát választanál?

Igen, nagyon szeretem. Változatos, a hétköznapok soha nem egyformák. Az emberek életének nagyobb eseményeiben részt veszek különböző virágkompozícióimmal. Születés, elmúlás, szülinap, névnap, húsvét, karácsony és egyéb ünnepek. Nagyon boldoggá tesz, hogy ennyivel hozzájárulhatok az emberek boldogságához. Végül is ilyen tekintetben megvalósult a gyermekkori álmom, úgyhogy, ha újrakezdhetném, nem választanék más munkát.

A jó dolgok mellett mik ennek a munkának a nehézségei? A munka mellett mennyi szabadidőd marad? Mit csinálsz szabadidődben?

Sajnos, mint a legtöbb vállalkozásban, ebben a szakmában is vannak nehéz időszakok. Amikor nemcsak 8 órás munkaidőben kell dolgozni, hanem akár éjszakába nyúlóan is, hogy minden virág elkészüljön megrendelésre. Mivel a virág egy romlandó áru, ezért a virágosok nem tudnak előre dolgozni. Mindig naprakésznek kell lenni. A szabadidőmet sem magam osztom be. Sajnos amúgy is elég kevés a szabadidőm, amit magamra fordíthatok, mert lefoglal a munka és a család. De persze, mivel a legfontosabb a családom és a velük töltött percek, ezért mindig igyekszem szakítani rájuk időt. És ha éppen nem velük vagyok és nem főzök vagy takarítok, akkor szeretek elmenni kirándulni, biciklizni, utazni.

Milyen vállalkozóként az élet? A kreatív részek mellett milyen a pénzügyi része ennek a foglalkozásnak? Mennyi idő volt mire vendégkört szereztél? Sokáig tartott mire az emberek megismertek?

Vállalkozóként az élet pörgős, sokszor a szabadidőmben is a munka jár a fejemben. Virágkötészetből meg lehet élni, viszont a felelősség és a ráfordított idő nagyon sokszor sokkal több, mint az alkalmazottaknak. A fizetés pedig átlagosnak számít Magyarországon. Mivel édesanyámtól vettem át az üzletet, már egy kialakult vendégköröm volt. De nem volt elég átvenni, meg is kellett tartani, emellett újakat is kellett szerezni. Az első öt évben keményen meg kellett dolgoznom, de most már sokan ismernek, szeretnek, és szívesen jönnek hozzám vásárolni.

Honnan szerzed be az árut? Hetente milyen gyakran kell feltölteni az árukészletet?

Hetente kétszer járok Szigetszentmiklósra, Közép-Európa legnagyobb virágpiacára. A vágott virágot és cserepes virágot Hollandiából, a nagykereskedéseken keresztül vagy magyar termelőktől szoktam beszerezni.

Végül pedig, kinek ajánlod ezt a szakmát?

Ezt a szakmát a szabadlelkű, kitartó, állandóan pörgő, kommunikatív embereknek ajánlom. Aki szereti a változatosságot és nem ijed meg a fizikai munkától, bátran kezdjen bele saját virágüzlete üzemeltetésébe.

Szuna Vanda, Miklós Boglárka
Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO