Tökéletesített mindennapok
A számomra optimális világ nem olyan más, mint a jelenlegi, általunk élt. Igazából csak azokat a dolgokat kellene megváltoztatni, amik olyan szinten teszik néhány percemet (talán órámat) kellemetlenné, mint amennyire Zeusz volt hűtlen Hérához.
Bizonyos körökben elterjedt az a mondás, miszerint ha többet késel, mint a MÁV, el se indulj. Nem egyszer kellett nekem is sok időt eltöltenem a peronon néptáncolva, amikor a vonatot vártam. Sokszor gondolkoztam el azon, hogy miért is késik a vonat. Néha elszakadt a felsővezeték, olykor valamilyen egyéb technikai probléma ütötte fel a fejét. A sokadik ilyen eset után már el sem hittem, hogy ilyesmi ennyiszer megtörténhet. Valószínűleg az égegyadta világon semmi gond nincs semmilyen vezetékkel vagy bármi mással, egyszerűen nem találják a mozdonyvezetőt. Sőt! Szerintem még maga a vonat is el tud szublimálódni! Egy számomra ideális világban tehát nem az, hogy késés, de még MÁV sincsen! Helyette van Sinkanszen. Gyorsabb, kényelmesebb, és nem csinál belőle viccet a fél ország.
Bizonyos körökben elterjedt az a mondás, miszerint ha többet késel, mint a MÁV, el se indulj. Nem egyszer kellett nekem is sok időt eltöltenem a peronon néptáncolva, amikor a vonatot vártam. Sokszor gondolkoztam el azon, hogy miért is késik a vonat. Néha elszakadt a felsővezeték, olykor valamilyen egyéb technikai probléma ütötte fel a fejét. A sokadik ilyen eset után már el sem hittem, hogy ilyesmi ennyiszer megtörténhet. Valószínűleg az égegyadta világon semmi gond nincs semmilyen vezetékkel vagy bármi mással, egyszerűen nem találják a mozdonyvezetőt. Sőt! Szerintem még maga a vonat is el tud szublimálódni! Egy számomra ideális világban tehát nem az, hogy késés, de még MÁV sincsen! Helyette van Sinkanszen. Gyorsabb, kényelmesebb, és nem csinál belőle viccet a fél ország.
Úgy érzem, idén is a poloskák lesznek az év legkiközösítettebb állatai. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki legalább egy picit ne irtózott volna ezektől a zöld, hatlábú valamiktől, amik olyan bűzöket tudnak eregetni magukból, mint egy átlagos napon a Déli pályaudvar alsó szintje. Egy számomra ideális világban nincsenek ilyen, még Artemisz által is megvetett állatok.
Sokszor fordul elő, hogy az ember nem talál egy adott szót. Ez egészen addig eredményez hosszú másodpercekig álló beszélgetést, amíg az adott fél vagy megtalálja az adott szavacskáját, vagy feladja a már Eldorádóban járó keresést. Ritkább esetben az is megtörténhet, hogy elfelejti, hová szerette volna a beszélgetést terelni. Kellemetlen és jól ismert pillanatok ezek. Mindegyikünknek volt már szerencséje hozzájuk többször is. Egy számomra ideális világban mindenki egy egyszerű izé szócskával TÖKÉLETESEN át tudja adni az üzenetét a másik fél számára.
Sokszor fordul elő, hogy az ember nem talál egy adott szót. Ez egészen addig eredményez hosszú másodpercekig álló beszélgetést, amíg az adott fél vagy megtalálja az adott szavacskáját, vagy feladja a már Eldorádóban járó keresést. Ritkább esetben az is megtörténhet, hogy elfelejti, hová szerette volna a beszélgetést terelni. Kellemetlen és jól ismert pillanatok ezek. Mindegyikünknek volt már szerencséje hozzájuk többször is. Egy számomra ideális világban mindenki egy egyszerű izé szócskával TÖKÉLETESEN át tudja adni az üzenetét a másik fél számára.
Mi, diákok (vagy csak mint a kollektív társadalom) a matematikát az egyik, ha nem a legnehezebb tantárgynak szoktuk tartani. Közismert a füzet felett görnyedő diák jelenete, aki valahogy a sokadik tanóra után is azt hiszi, hogy 33+77=100, vagy 550/2=225. Egy számomra ideális világban csak ki kell nyitni a tankönyvet az adott oldalon, és alvás előtt a párna alá helyezni azt. Másnap pedig voilà, már tudok is integrálni meg deriválni.
Végül az utolsó dolog, ami őrült gyorsan képes a nullával egyenlővé tenni az én már alapvetően is szegényes energiakészletemet, egy klisés film. Például az a milliószor vászonra vitt cselekmény, amikor egy isten háta mögötti falucskából épp a városi életbe belecsöppenő leány és egy névtelen királyság trónörököse kínosabbnál kínosabb események után egymásba szeret. Most komolyan! Inkább futom körbe négyszer az egész Csónakázó-tavat, mintsem hogy még egyszer megnézzek egy klisékkel teletömött filmet. Egy számomra ideális világban nincs frusztrálóan béna, elcsépelt forgatókönyv.
Végül az utolsó dolog, ami őrült gyorsan képes a nullával egyenlővé tenni az én már alapvetően is szegényes energiakészletemet, egy klisés film. Például az a milliószor vászonra vitt cselekmény, amikor egy isten háta mögötti falucskából épp a városi életbe belecsöppenő leány és egy névtelen királyság trónörököse kínosabbnál kínosabb események után egymásba szeret. Most komolyan! Inkább futom körbe négyszer az egész Csónakázó-tavat, mintsem hogy még egyszer megnézzek egy klisékkel teletömött filmet. Egy számomra ideális világban nincs frusztrálóan béna, elcsépelt forgatókönyv.
A fenti „problémákra” mindig lenne egy realisztikusabb alternatíva, de hiába, mindig találnak valami mást, ami lemeríti azt a maradék agyacskámat.
Gábor Csenge 10.C
Gábor Csenge 10.C
Akik szeretnek olvasni, tudhatják, hogy Colleen Hoover – ahogy többen hívják CoHo – a korunk egyik legjobb írója. Nem egy tipikus romantikus író, legtöbb könyvében inkább a párkapcsolatok, házasságok problémáit fogalmazza meg. Eszméletlenül jól ír, ezért is van ennyi rajongója, szerintem.
Egy olyan mágikus hatalommal bírók tanintézménye a Solomancia, ahol a bukás szó szerint halált jelent. (A veszedelmes iskola, bármennyire is hihetetlen, csak egy kis ízelítő a külvilághoz képest a diákok számára.) Itt nincsenek tanárok, sem szünidők. Maga az intézmény az úgynevezett tanító, melynek szinte saját akarata van, és úgy formálja a tanulók életét, ahogyan akarja. Ezért a diákok csak úgy élhetik túl az akadályokat, ha összefognak. A túlélés fontosabb, mint bármilyen jegy, mert az iskola nem kímél, és nem engedi távozni diákjait, amíg le nem teszik a záróvizsgát... vagy amíg meg nem halnak. Minden lefolyócsőből, a menzai kajákból, az osztálytermekből, az alagsorból, és még ezernyi helyből, illetve tárgyakból úgyszintén halálos szörnyek lesnek a tanulókra.
Annak érdemes elolvasnia, aki szereti a puzzles könyveket, illetve akit nem ijeszt meg az író költői stílusából adódó néhol teljesen bonyolult - inkább már versnek mondható - mondatai. Bár így is sokan vannak, akik unalmasnak és érthetetlennek találják a könyvet, vagy esetleg nem is jutnak el a végére, mert feladják, mondván, hogy a detektív depresszív önmarcangoló gondolatai nem izgalmasak. Ami részben igaz, nagyon lassan halad a könyv, illetve a fejezetek nem összefüggőek, így még jobban össze zavarhat minket a történet. Egy semmitmondó össze-visszaságnak látszik, és elég nehezen értelmezhető olvasmány is, ami miatt teljesen katasztrófának tűnhet az egész, de a végén a nem várt fordulat mindent a helyére tesz, megmagyaráz és az olvasó ott marad magába zuhanva napokig agyalva rajta. Ám nagyon könnyen megeshet, hogy a vége majd mégjobban össze zavar. Ha tudsz benne értelmet találni, akkor nagyon meg tud fogni a nyomozó depresszív gondolatmenete. A könyv értelmét szerintem mindenki máshogy vetíti le magának, az akkori élethelyzetedtől függ, mit vált ki belőled, mit látsz meg, mit titulálsz a könyv mondanivalójának.
Ha most nem írom le, hogy a babiloniak tettek előszőr újévi fogadalmakat, akkor tudtad volna? Ugye, hogy nem?! Nagyjából 4000 évvel ezelőtt egy 12 napig tartó ünnepségsorozatot szerveztek Akitu istenségnek március közepén, mivel ők onnantól számították az újévet. Az emberek újévi fogadalmaikban megígérték az isteneiknek, hogy kiegyenlítik a tartozásaikat, és visszaadják a kölcsönkért dolgokat a tulajdonosaiknak, hogy ne sértődjenek meg rájuk az istenek.