Béres Mihály: Kísért a múlt
Hirtelen felriadok. Az ágyamban fekszem csurom vizesen. Zihálok és patakokban folyik rólam az izzadtság. Egy újabb rémálom. Már harmadjára a héten. Kimegyek a fürdőszobába, megmosakszom. Nemsokára úgyis mehetek melózni. London belvárosa elég csendes hajnalban. Szeretem egy parkból megnézni a napfelkeltét mielőtt bemegyek a munkahelyemre.
A családunk cége a Lyon Enterprises, a munkahelyem. Most biztosan azt hiszed, hogy valami magas pozíciót foglalok el a cég berkein belül, de én csak a recepciós vagyok. A bátyám Robert vezeti a céget, és nem túl jó a kapcsolatunk egymással. Mindig is én voltam a fekete bárány a családban, aki semmiben sem tehetséges és csak lejáratja a család hírnevét. 10 éve haltak meg a szüleink egy repülőgépszerencsétlenségben, és természetesen mindent Robertre hagytak. Én egyedül egy régi, fura kődarabot örököltem, amit apa mindig magánál tartott. Egy kabala lehetett neki, de fogalmam sincs, miért ruházta rám.
A bátyám sosem jön le a földszintre, ezért nem igazán szoktunk találkozni egymással. Saját magángépe van a tetőn, és általában az emeleten tárgyal befektetőkkel. Nekem munka után a szokásos utam a konditerembe, majd azután haza vezet. Otthon megetetem a macskámat, majd leülök a TV elé vacsorázni. Rendkívül ”izgalmas” az életem.
Miközben próbálom kiélvezni a sajtos makarónim minden ízét, fél füllel hallgatom a híradót.
– Szörnyű hírről számolunk be önöknek – mondja a híradós.
– A híres milliomost Robert Lyon-t ma este elrabolták. A magángépe, amivel hazafelé tartott, lezuhant. A pilótát holtan találták, Robert Lyon pedig eltűnt.
Óriási csörömpöléssel esik le a tányérom a földre. Rögtön a telefonomhoz kapok. Vagy egy tucat üzenetet kaptam az ismerőseimtől a hírekkel kapcsolatban. Lehet, hogy nem voltunk valami testvéries kapcsolatban, de azért mégiscsak a bátyám.
Egész éjjel az utcákat járom rendőrségről rendőrségre járva, hogy van-e valami új hír. Valamikor 6-7 óra fele éppen kidőlök az ágyamra hulla fáradtan, amikor dörömbölnek az ajtómon. Egy rendőr jelvényt mutatnak a kukucskálóba. Kinyitom az ajtót és minden elsötétedik. Egy hatalmas ütést mérnek a fejemre és egy szobában ébredek. Egy teljesen üres kör alakú szobában. A szemem megakad egy ablakon. Valahogyan odakúszok és kinézek rajta. És ekkor fogom fel! A Lyon Enterprises legtetején vagyok.
Ekkor hallom, hogy forog a kulcs a zárban. Két megtermett férfi belép. Egy zsákot húznak a fejemre és elráncigálnak valahová.
Egy székbe ültetnek, leveszik a bilincseket és a maszkot a fejemről. A tárgyalóban vagyok. Az asztal másik oldalán egy nagy bőrszékben nekem háttal egy ember ül, akinek csak a feje búbja látszik ki.
– Meg kell mondjam Mr. Lyon – mondja eltorzított hangon –, méltatlankodtak az embereim. Magát túl könnyű volt elkapni.
– Ki a franc maga? – mondom neki vehemensen. – Maga rabolta el a bátyámat is?
– Mondhatjuk úgy is. – válaszolja.
– És miért? – kérdezem. – Mit akar tőlünk?
– A bátyjától semmit – feleli. – Nekem maga kell.
Egyszerűen nem tudom megállni nevetés nélkül.
– Én? – mondom hitetlenkedve. – És mégis mire kellek én magának? Elnavigáljam a WC–hez? A bátyám irányítja ezt az egész helyet, és magának mégis a recepciósa kell?
– Tudja mit mondana a bátyja, ha itt lenne? – kérdezi a férfi.
– Nem tudom. Köszönne? –válaszolom neki szarkasztikusan.
– Végül is – megfordul a székkel. – Hello testvér!
Robert az. A földre rogyok kétségbeesésemben. Gondolatok ezrei cikáznak át az agyamon. Végül csak egyetlen szó jön ki a számon:
– Miért?
– Tudod, van nálad valami fontos – mondja. – Valami, ami engem illet meg.
Értetlenkedve nézek rá.
– Látom még mindig nem érted – csóválja a fejét mosolyogva. – Nem baj, sosem az eszedért szerettünk. Igazából nem is szerettünk, de ez most részletkérdés.
Ökölbe szorul a kezem és arcon vágom. Ezen megilletődik egy kicsit, de könnyűszerrel a földre terít.
– A kő az te idióta – emeli fel a hangját. – A kő, amit az apánk hagyott rád. Nagyon sok időbe telt, mire kinyomoztam, mi lett vele. Óriásit csalódtam, mikor megtudtam, hogy pont rád bízta.
– Mégis mi az fenének kell neked egy öreg kődarab? – csattantam fel hirtelen.
– Az apánk miatt! – ordítja nekem.
– Szóval csak azért rendezted meg a saját elrablásodat és hoztál ide engem, mert van nálam egy tárgy, ami apánk emlékét idézi? – kérdezem tőle hirtelen.
– Engem nem érdekel az apánk emléke – válaszolja. – Csak a hagyatéka. Az apánk nem volt jó ember. Illegális üzletek egész sora kötődik a nevéhez. 10 évbe telt, de rájöttem, hogy az a kő, amit mindig magánál tartott, a kulcs az alvilág irányításához.
– És ezt higgyem is el? De ha csak a kő kell, mire volt jó ez az egész hercehurca? – kérdezem. – Egyszerűen elkérhetted volna.
– Ó kis öcsém – mondja nevetve. – Sosem kérnék tőled semmit. Bántja az egómat, hogy egy olyan szánalmas féregtől kérjek valamit, mint te.
A haragom egyre erősebben tombol bennem, de nagy ütést mért a hasamra, ezért nem tudok felállni.
– Egyébként is – teszi hozzá –, átnéztük a lakásod minden szegletét és sehol sem találtuk. Gondoltam, elrejtetted, és tudsz valamit apáról vagy rólam és az én üzleteimről. Látnom kellett, hogyan reagálsz, ha történik velem valami. Megmondom őszintén, egy kicsit megható volt látni téged, ahogy kétségbeesetten az utcán rohangálsz.
– És most? – kérdezem. – Meg fogsz kínoztatni a gorilláiddal? Úgysem mondok semmit.
– Na végre! – szól oda nekem. – Végre egy kis férfiasság! De nem. Nem foglak megkínozni. Az túl körülményes lenne és kezd elfogyni a türelmem.
Odaráncigál a testőreivel az ablakhoz.
– Látod ott azt a kukát a babakocsis hölgy mellett? – kérdi. – Van benne egy bomba.
– Egy bomba? – nézek rá gyűlölködve.
– Igen, egy eléggé nagy hatótávolságú bomba, ami akár az egész utcát letarolhatja – válaszolja gúnyos vigyorral az arcán. – Vajon hány halott lehet? 100? 200? 300? Minden egyes élet a te lelkeden fog száradni, ha nem mondod el, hová rejtetted a követ.
– 5 perc – mondja az egyik testőr és beindítja a visszaszámlálót.
Mit csinálnál, ha tudnád, hogy csak 5 perced van hátra? Átgondolnád az életed? Küzdenél, amíg csak bírsz? Vagy egyszerűen csak beletörődnél? A nevem Tom Lyon. És ennyi időm maradt. Ennyi időm maradt, hogy meghozzam életem legnagyobb döntését. Ha ennek a kőnek a segítségével tényleg irányítani lehet az egész alvilágot, akkor sohasem kerülhet a pszichopata bátyám kezébe. Ha viszont nem adom át neki a követ, akkor megöl több száz embert. Próbálok kizárni mindent, Robert hisztérikus nevetésétől kezdve az óra kattogásáig.
Az sem biztos, hogy ha elmondom neki a kő helyét, akkor nem robbant. De miért tenné? Bár úgy látom, hogy a bátyám megőrült, és itt már nincs értelme logikát keresni semmiben.
És ekkor bevillan egy régi emlék. Nagyjából 10 éves lehettem, amikor először verekedtem a suliban. Emlékszem, mindenki megszidott, hogy szégyent hozok rájuk és befeketítem a Lyon nevet. Este az apám odajött az ágyamhoz és azt mondta:
– Fiam, minden döntésnek következménye van. Következménye van a saját életedre és mások életére nézve is. El fog jönni a pillanat, amikor arról kell döntened, hogy milyen ember vagy. És én tudom, hogy helyesen döntesz majd.
–Utolsó egy perc, Tommy – szól gúnyosan Robert. – Mi a döntésed?
Szétnézek alaposan a szobában. A bomba időzítője az épület rendszerére van kötve. Ha lekapcsolom az áramot, megáll az időzítő, és remélhetőleg nem robbantom fel a bombát ezzel. Egy kisebb generátor van mellettem a falon. A testőrök az ajtónál állnak. Egyedül a testvérem állja az utamat. Az asztalnál van néhány szék. Felkapok egyet és hozzávágom Roberthez. A szék széttörik rajta és ő elesik. Már majdnem ott vagyok a generátornál, amikor Robert hátba szúr egy késsel. A földre kerülök és birkózni kezdünk. Nekivágom a falnak és bezúzom a generátort.
Az időzítő megáll.
Hirtelen vagy 20–30 rendőr tör be az ajtón és letartóztatják Robertet és a testőreit. Én a földre rogyok és a nagy vérveszteség miatt elájulok.
2 nappal később egy kórházi ágyban térek magamhoz. A híradások folyamatosan rólam, a bátyámról és erről az egészről szólnak. A rendőrkapitány még egy kitüntetést is ad nekem egy ünnepség keretei közt. Egyébként utána megtudom, hogy az egyik alkalmazottunk hívta a rendőröket, aki fura zajokat hallott. Szerencsére egy csapat a közelben állomásozott.
1 hónappal később
Ennyi idő kellett ahhoz, hogy rávegyem magam, és benézzek a bátyámhoz a börtönbe. Az orvosok szerint teljesen ép az elméje, és mindig is bujkált benne ez az énje.
– Rosszul nézel ki testvér – ”köszön” nekem Robert. –Fáj még a hátad?
– Igen, még fáj – felelem neki. – Egyébként apánk mindig magánál tartotta azt a fránya követ. Követtem a példáját.
Előhúzom a zakóm titkos zsebéből a lapos tárgyat. Teljes döbbenet és harag ül ki az arcára. Hátrafordul és el akar menni.
– 10 évig kutattál utána – teszem hozzá, mielőtt elmenne. – 10 év a semmire. Mert ez csak egy kő, amin a családunk monogramja szerepel. Nincs mágikus ereje, nem nyit semmilyen titkos ajtót, nem hódol be neked az alvilág tőle. Egy téveszmét követtél egész életedben.
– És most mi lesz? – kérdezi halkan.
– Most enyém a céged, a házad és az emberek tisztelete – mondom neki, miközben felállok a székről. – Enyém mindened.
Béres Mihály
