Szkok Bálint riportja
Március 5-6-7-én került megrendezésre az Odüsszeia előadás a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán. 13 iskola vett rész benne, úgy, hogy szétosztották a művet 14 részre. A mi színjátszó csoportunk a 13-ikat kapta.
Március 5-én 9 órára kellett bemennünk a színházba, így kihagyhattuk az aznapi tanítást. Az öltözőben láttuk, hogy az egyik kérő bokája kiment. Emiatt kérdéses volt, hogy képes lesz-e eljátszani a szerepét. A többiek megállapodtak abban, hogy az esti főpróbáig pihentetjük, és akkor döntünk. Amikor mindenki odaért, akkor megbeszéltük a programot. A mi próbánk csak délután 2-kor kezdődött, az esti főpróbán meg 8:30-kor kerültünk sorra. Addig, amíg nem kerültünk sorra, megnézhettük a többi iskola produkcióját vagy maradhattunk az öltözőben. Én az utóbbit választottam, mert gondoltam, hogy jó alkalom lesz ez arra, hogy megismerjem a többieket. Beszélgettünk, haverkodtunk, és az előadásra a sérültünknek tudtunk szerezni mankót, amivel már tudott szerepelni.
Az előadás elött azon izgultam (szerintem mindenki), hogy ne bénázzak el semmit, és mindent úgy csináljak, ahogyan azt a próbákon begyakoroltuk. Elhelyezkedtünk a színpadon takarásban és vártuk, hogy Kristóf kimondja a „Kivan a házban!” mondatát, erre jött a válaszunk „Kérők a házban!”, és elindultunk. Összepacsiztunk a többiekkel, majd kissé kényszeredett mosollyal nekiláttunk a táncunknak. Feszülten figyeltem a közönséget, de csakhamar átadtam magamat annak a leírhatatlan érzésnek, amit lehetett érezni a színpadon. A tánc után arrébb vonultunk és utat engedtünk Pénelopénak. Néztem a többieket, akiknek volt szövegük, és azt kérdeztem magamtól, „Hogyan csinálják?” Úgy nézett ki, mindenki beleéli magát a saját szerepébe. Az előadásunk végén elsötétült a színpad és levonultunk, átadtuk a helyünket a következő előadóknak.
Az előadás után feltettem Bedő Kristófnak, az egyik főszereplőnek, pár kérdést, mert érdekelt a hozzáállása a szerepléshez.
Milyen érzés a színpadra kiállni és szerepelni, milyen volt az amikor először mentél fel a színpadra?
Milyen érzés? Mintha végre élnék. Nem nagyon lehet leírni. Az eufória, az adrenalin, ahogy tombol az emberben... Mint egy jó bungee jumping.
Milyen volt az első? Nehezen találod a helyed, izgulsz, próbálsz mindent a formulák szerint csinálni. Aztán elengeded magad, megnyugszol, és hagyod, hogy az érzés vigyen, néha még egy kis improvizált játékot is bele tud vinni az ember a színpadon.
Hogy tetszett a rád osztott szerep, mennyire tudtad beleélni megadat?
Eddig az összes szerepemet imádtam, amit kaptam. Ez a mostani új volt és egy kicsit kihívás is, mert nem ilyen a személyiségem, Antinoosz egy igazi kemény csávó. Nekem személy szerint nagyon vigyáznom kellett arra, hogy ne toljam túl a szerepet, nehogy átmenjek ripacsba.
Mennyire érezted jól magadat a színpadon?
Imádtam az egész előadást, a szerepemet, mindent. Én az egész évből ezeket a napokat várom a legjobban. Meglehet, hogy a szülinapomnál is jobban. Játszani a Vörösmartyban egy csodás élmény volt.
Feltettem néhány kérdést Bobory-Michna Boglárka tanárnőnek is, hiszen ő volt az, aki felkészített minket az előadásra.
Milyen volt felkészíteni a színjátszókat?
Nem volt könnyű, sok munkát igényelt részükről, részemről is. Ez már a második év volt, hogy részt vettünk a színháznak ebben a projektjében, úgyhogy volt némi tapasztalatunk, amit idén próbáltunk hasznosítani. Persze akkor a Toldi volt a feladat, most meg az Odüsszeia, és ez egészen más módon is készült el. A színjátszók szeptember-október környékén már foglalkoztak a jelenettel, de az igazán intenzív munka januárban kezdődött el. De a tavalyi évtől eltérően még egy csapat fiatalembernek a munkájára is szükség volt, hiszen az Odüsszeiának az íjverseny jelenetét adtuk elő, ezért rengeteg kérőre volt szükség. Így több osztályból toboroztunk még szereplőket. Nagy részüknek most volt előszőr színpadi szereplése. Nagyon izgalmas volt ennyi fiatallal együtt dolgozni. 36 résztvevő volt a mi jelenetünkben.
Milyen érzés látni őket a színpadon?
Fantasztikus! Azért ez a Vörösmartynak a nagyszínpada! Nagyon nagy élmény, hogy azok a diákok, akikkel nap-mint nap találkozom, és dolgoztam, azok egészen átszellemülnek, átlényegülnek. És az a sok-sok munka, amit beleraktak, és amit én is próbáltam támogatni, ez ilyen módon méltó helyet talál magának. Ezt mutatja a zsűri különdíja és Király Orsi legjobb színésznő díja is.
Befejezés
Az előadás végén minden iskola visszament a színpadra, ahol a közönség tapsolása mellett egymást is megünnepeltük. Az öltözőben mindenkit megdicsértek, és megtudtam, hogy a következő két nap nem kell iskolába menni. A szerdai és csütörtöki előadásban is hasonlóan jó élményeket szereztem. Abban a tudatban mentem haza, hogy ez egy életre szóló élmény volt.
Márciusban szinte minden hétvégén részt vehetettem valamilyen programon a Katonai Emlékparkban, Pákozdon.
A Katonai Emlékpark (röviden KEMPP) egy remek kikapcsolódási lehetőség legfőképp a hadtörténelmet kedvelők számára. Legrégebb óta a 1848-49-es szabadságharcról és forradalomról szóló múzeumot lehet megtekinteni, bár ezt is felújították már anno a park bővítésénél. Az újítások óta minden évben színes programokkal várják a látogatókat, nyaranta katonazenekari koncertekkel és más kiállításokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Március 9-én első sorból nézhettem végig a KEMPP 10. évadának megnyitóját mint fotós. Szerencsém volt közreműködni a háttérmunkálatokban, előkészületekben is, mindent tudtam és mindenkit ismertem, mert már kiskorom óta gyakran látogatom a helyet. Minden évadnyitón, így a mostanin is, emlékérmek kerültek átadásra, azok számára, akik az elmúlt évben nagyban segítették vagy szebbé tették a programokat és a parkot. A díjakat Dr. Benkő Tibor, honvédelmi miniszter adta át tulajdonosainak. Az eseményen részt vettek még más képviselők, a település polgármestere és természetesen a park igazgatója is. Szeretném kiemelni Oláh László nyugállományozott alezredest, a park szakmai igazgatóját, aki legfőképpen a ceremóniák, évadnyitók lebonyolításáért felel, és vezeti a hazafiság iskoláját is, amiben már Kodolányis diákok is részt vettek. Valahogy a rendezvények végén mindig elfelejtik megköszönni munkáját.
Március 15-én szintén helyi fotósként voltam jelen a Márciusi Ifjak programsorozat első napján. Testközelből láthattam ólomkatonaöntést, és fotózhattam a Kákics zenekar élő koncertjét is, amiben a jelenlévő gyermekeket is bevonták, és persze szó esett a pákozdi csatáról is. Sajnos csak kevés falubeli volt jelen a programon.
Március 23-án a Katonai Emlékpark Titkai eseményen is fotóztam, kicsiket és nagyokat egyaránt. Az időjárás szerencsére kegyes volt hozzánk és nagyszerű idő volt a Mészeg-hegy bebarangolására. Ezen a délelőttön emlékeztünk meg koszorúzással Dr. Gyuricza Béla vezérezredes 80. születésnapjáról a KEMPP-ben található mellszobra előtt.
Az eddigi programokat nagyon élveztem, mert jó társaságban ugye repül az idő. Következő különleges alkalommal április 13-án, szombaton várjuk szeretettel az érdeklődőket, kilátogatókat.
Lángi Eszter
A Perelj, uram! a Vörösmarty színház színpadán látható október óta. 120 perces, történelmi dráma, melynek főszerepeiben Gáspár Sándort és Imre Krisztiánt láthatja a közönség.
A történet Csákberényben játszódik 1849-ben, még a szabadságharcban. A falu papjai prédikáció közben kinyilvánítják az akkori rendszerrel kapcsolatos nem tetsző észrevételeiket. Emiatt az osztrák királyi udvar elfogatási parancsot ad ki ellenük. A betáborozott osztrákok között katonakent egy régi helyi lakos szemszögébe is belepillanthatunk, miként változott meg a katonaság miatt és vált ellenszenvessé a falubelieknek. A két pap csak később kerül igazán fontossá.
A mű remekül bemutatja a szabadságharc idejét. A falusiak szemszögéből is meg lehet ismerni a történetet, de a katonáink szemével is láthatjuk a különféle szabályszegéseket, mutatva a kényszeres katonai hivatás átélését. Persze nem utolsó sorban a főhős, a két pap összefogását és bátorságát kísérhetjük végig figyelemmel, miként szállnak szembe a királyi döntéssel. A színészi munka bámulatos sikerült, nézőként is könnyen bele lehetett élni magunkat a darabba.
Bár két felvonásos drámáról beszélünk, aminek az első részében semmi fontos nem történik. Megismerjük a tényeket és rájövünk, hogy igazából bármit is csinálnak a főszereplők, a katonák úgyis véghezviszik a parancsokat. Ezenkívül nincsenek benne lényeges dolgok, a papok, akikről szólna a darab, csak a második felvonásban jutnak igazán fontos szerephez. Az első rész inkább csak egy bevezető, mint sem a darab fele. A második részbe viszont belesűríttek minden lényeget, de ezeket talán már egy órával előtte is tudtuk. És még így is jó néhány szál elvarratlan marad a darab végére.
Az előadást azoknak ajánlom, akik nincsenek oda a túl bonyolult darabokért, viszont kedvelik a történelmi témákat.
Lángi Eszter 9ny