Múlt héten pénteken egy fantasztikus zenés-táncos vigasságon vehettünk részt az iskolában. Ez az esemény egy régi népszokáshoz köthető, ahol az emberek azért öltöznek be ijesztő maskarákba és csapnak minél nagyobb zajt, hogy ezzel elűzzék a telet. Mi a „rémisztő” jelmezeinket a filmek világából választottuk.
Farsang2023Kivétel nélkül mindenki be volt öltözve valami filmben szereplő személynek, legyen az főszereplő, mellékszereplő vagy csak egy statiszta. Ebből a mi osztályunk sem maradt ki, nagyon ötletes, kreatív jelmezeket találtunk ki. Találkozhattunk Dorothyval az Óz, a csodák csodája című filmből, Katicával és Fekete macskával a híres francia Miraculus és Fekete macska kalandjai című animációs sorozatokból, egy igazi Deadpool-akcióhőssel, továbbá ott volt Minnie egér és Joker is közöttünk. Akadt olyan LÁNY is, aki a mindenki által ismert Bud Spencer férfi színészt jelenítette meg nagyszerű fantáziával, úgy, hogy bármelyik Bud Spencer és Terence Hill-filmbe bele illett volna. Az évfolyamtársaink és a nálunk idősebbek is kitettek magukért. Megismerkedhettünk a Teletubbies figuráival, Mavisszel a Hotel Transilvániából, Wednesday Adamsszel a fiatalok körében népszerű Wednesday-sorozatból. Tanáraink is jelmezt öltöttek, és velünk együtt buliztak. Osztályfőnökünk gengszternek, Szöllősi János Dániel tanár úr Fülesnek, Sulákné Herczeg Lívia tanárnő pedig boszorkánynak öltözött be.

A DÖK-ösök most is kitettek magukért. Egy igazán szédületes és vérpezsdítő bulit szerveztek az előadóba, ahol a főként a kilencedikesekből álló tömeg sokat táncolt és énekelt. Nem csoda, hiszen a Dj olyan, a fiataloknak megfelelő zenéket játszott, amit mindenki nagy örömmel és beleéléssel énekelt.

Osztályfőnökünk olyanoknak is szervezett elfoglaltságot, akiknek nem volt kedve részt venni a táncos mulatságban, ők társasozhattak egy félreeső teremben. Voltak ott kártyák, társasjátékok – például Dobble, Fekete Péter, sakk –, amiktől az ember kedvet kaphatott a közös játékhoz. A buli második felében azonban a közkedvelt Activityvel játszottunk, ahol egymást alig ismerő személyek kerültek egy csapatba, és így küzdhettek együtt a győzelemért. Rozgonyiné Gombos Cecília tanárnő is csatlakozott hozzánk. Kiderült, hogy nemcsak kedveli, hanem nagyon is jól játssza ezt a játékot.

Pihenésképpen a diákság a tanári karral közösen tombolázott az előadóban, ahol a szerencsések jobbnál jobb ajándékokat nyerhettek. Érdekesség, hogy az ajándékok között volt olyan is, amit a mindennapos életben is tudnak majd a nyertesek használni, mint például a sültkrumplitartó vagy egy bögre. Volt, akinek a vállán ott ült a szerencse, és ha háromszor nem húzták ki a „szerencseszámát”, akkor egyszer sem. Tanáraink is vettek tombolajegyet, és ők is – több-kevesebb sikerrel de – gazdagodtak valamilyen meglepetéssel. A tombolázás után ismét kezdetét vette a záróráig tartó tánc és éneklés.

Szívesen vennénk részt még hasonló eseményeken, mert nagyon jól éreztük magunkat azon a péntek estén, és újabb szuper élményekkel gazdagodtunk. Ezek a közös programok és bulizások mindig sokat segítenek a közösség összekovácsolódásában.
farsang
Csáder Luca és Mayer Réka

Gurszky Gergővel, az oroszlányi kosárlabda utánpótlás vezetőjével beszélgetett Vorsléger Zoltán Márton a edzőségről, szakmáról, élményekről, motivációról.

Hogyan határozza, határozta meg a sport az eddigi életed, mi szólt a kosárlabda mellett?

Teljes mértékben meghatározta és meghatározza, már óvodás koromban elkezdtem kosárlabdázni. A szüleim révén nem volt kérdés, hogy melyik lesz az én sportom, ugyanis mindketten kosárlabdáztak, most pedig utánpótlás edzők, szintén az MVM-OSE Lions-nál. És hogy miért pont a kosárlabda? A kosárlabda messze a legkomplexebb és leglátványosabb csapatsport mind közül, amihez megfelelő felkészültség szükséges mind technikailag, mind taktikailag, valamint fizikálisan és mentálisan. Persze a többi csapatsport képviselői ezzel a kijelentésemmel vitába szállhatnak, de ez abszolút nem probléma, a vita az élet része. A kosárlabda egy észjáték, ahol nagyon gyorsan kell feldolgoznod a folyamatosan beérkező impulzusokat, mégpedig úgy, hogy minél jobb arányban jó döntést hozz. Kicsit olyan, mint egy sakkjátszma, ahol mindig reagálnod kell az ellenfeled lépéseire, csak itt közel sincs annyi gondolkodási időd.

Milyen arányban töltik ki az edzések a munkádat, mivel foglalkozol mellette?

2022. augusztus 1-től dolgozom főállású edzőként az Oroszlányi Sportegyletnél, attól a naptól kezdve már csak erre fókuszálok. Előtte 6 évig a mérnöki főállásom mellett másodállásban dolgoztam edzőként az egyesületnél, ami, hát így visszagondolva arra az időszakra, nem volt könnyű. A mérnöki munkám segített megteremteni azt a hátteret, amivel minden zokszó nélkül most már el mertem vállalni az edzői főállást és az új munkakört. Az volt a célom, hogy hosszútávon csak egy dolog legyen majd, amire koncentrálnom kell, az pedig a kosárlabda és az edzői szakma legyen. A játékosaimnak is mindig azt mondom, hogy annál nagyobb ajándék nincs az életben, mint ha azt csinálhatja valaki reggeltől estig, amit a legjobban szeret, legyen az egy játékos vagy edző profi pályafutása.

Az idei évben milyen feladatok elé nézel? Melyik csapat tartozik hozzád, mit gondolsz a gyerekekről, mik a csapatra vonatkozó célkitűzések az idei szezonban?

Az utánpótlás vezetése mellett az U14-es és az U16-os fiú csapatoknak vagyok a vezetőedzője, ami önmagában is óriási felelősség, már csak azért is, mert olyan csapatokról van szó, ahol sok a tehetséges és nagy munkabírású játékos, akikben rengeteg potenciál lakozik. A mai világban ritka, hogy egy helyen ennyi hasonlóan jó hozzáállású gyerek gyűljön össze. Nagyon büszke vagyok, és tényleg öröm velük együtt dolgozni. Eredmények szempontjából a tavalyi évet nagyon nehéz lenne megismételni, de természetesen mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt megtegyük vagy éppen túlszárnyaljuk. Persze jó lenne ismét valamelyik döntőben szerepelni mindkét csapattal, de ami számomra az eredményeknél sokkal fontosabb lesz ebben az évben, hogy mennyit fejlődnek majd a játékosaink egyénileg, illetve a csapataink csapatszinten.

Mi motivál legjobban a mindennapi munkád során?

A gyerekek! Amikor látom a szemükben a csillogást. Ha ez megvan, akkor tűzbe mennék értük, ez nem is kérdés. Amikor látom rajtuk az elkötelezettséget, az elszántságot és a küzdeni tudást. Nagyon fontos számomra, hogy milyen a gyerekek munkához való hozzáállása, hogy mindent megtesznek-e egymásért és a közösségért. Ha igen, akkor ezeknél nagyobb motiváció szerintem nem kell egy edzőnek. Amúgy meg nem hiszem, hogy gyerekek esetében a mosolygós arcoknál van bármi fontosabb a kosárlabdában egy utánpótlás csapatnál. Persze nagyon fontos minden más is, de ennyire azok sem. Ha ez megvan, akkor utána lehet szakmázni. Ha már motivációról beszélünk a mindennapi munka során, akkor egy dolog mellett semmiképpen sem mehetünk el. Életeket tudunk akár megváltoztatni mi, edzők a jó és a rossz irányba is, ez pedig óriási felelősség. Az egyik legnagyobb felelősség, amit csak el lehet képzelni, ezért minden nap topon kell lennünk, és mindig minden körülmények között példát kell mutatnunk a gyerekeknek. Ennél nagyobb motiváció úgy gondolom, hogy nem kell.

Hogyan jött a lehetőség? Mióta tevékenykedsz az egyesületnél?

Helyi srácként végigjártam az utánpótlás-ranglétrát, játékosként egészen U20-ig, illetve U23-ig. Közben voltak kisebb-nagyobb kitérők, leginkább az egyetemi tanulmányaim miatt. Nagyon szeretem ezt a sportot játszani is, így, amikor volt rá lehetőségem, akkor játszottam is vagy Oroszlányon, vagy Tatabányán. Az elmúlt 2-3 szezonban viszont már nem játszottam, egészen egyszerűen azért, mert nem volt rá időm a többi teendőm mellett. Jelenleg nem tudnék annyit edzeni, amennyi ahhoz kellene, hogy a saját elvárásaimnak is megfelelve felkészüljek a mérkőzésekre. Már nagyon korán, 11-12 éves koromban elhatároztam, hogy edző szeretnék majd lenni, és onnantól kezdve célirányosan arra készültem. Sokkal nagyobb örömmel tölt el, ha egy játékosomból profi élvonalbeli játékos lesz, elérve a kitűzött céljait, mintha én magam jutottam volna el odáig játékosként. Éppen ezért őszintén szólva sohasem voltak komolyabb ambícióim, ami a saját játékoskarrieremet illeti. Nyitott szemmel jártam végig a játékos éveimet, figyeltem az edzőimet, az ellenfelek edzőit, sokkal jobban lekötött már akkor a kosárlabdának ez a része.

Hogy látod magad magánemberként? Miben vagy más edzőként?

Nem hiszem, hogy eltérne a kettő. Véleményem szerint nem is tud eltérni, és ez az én esetemben is így van, szerintem ugyanolyan vagyok magánemberként is mint edzőként. De ezt mondják meg azok, akik ismernek! Az edzői szakma amúgy sem munka, hanem hivatás, és ha edző vagy, akkor a nap 24 órájában az vagy, és annak is kell lenned, máshogy ezt nem lehet csinálni, maximális elkötelezettség szükséges. Akár edzést tartasz, vagy edzésre, mérkőzésre készülsz, vagy éppen egy meccsről utazol haza, de mondhatnám azt is, hogy egy vasárnapi családi ebéden ülsz, mindig mindenhol a kosárlabda körül forog minden. Amúgy meg maximalista vagyok, és nagyon utálok veszíteni, legyen szó egy bajnoki döntőről vagy akár egy baráti kártyapartiról, nem fér bele semmilyen szinten, hogy a másik nyerjen. Továbbá eléggé megszállott vagyok, ha a kosárlabdáról van szó, legalábbis ezt szokták legtöbbször a fejemhez vágni.

Ha ki kellene ragadnod egy momentumot az elmúlt bajnokságból, akkor mi lenne az?

A kérdést nagyon könnyű megválaszolni, bár az egy helyett kettő dolgot emelnék ki, mert nem tudnék és nem is szeretnék különbséget tenni közöttük. Az egyik az U14 „A” csapattal az „A” döntőbe jutás és az ott megszerzett 6. hely, a másik pedig a III. korcsoportos Diákolimpia Országos Döntőjében elért bajnoki cím a Hunyadi Mátyás Általános Iskola csapatával. Az iskolai csapat tagjai kivétel nélkül az egyesületünk igazolt játékosai voltak, úgyhogy ez hatalmas siker volt az MVM-OSE Lionsnak, az iskolának és a városnak egyaránt. Ahogyan az „A” döntő 6. helye is, amivel beállítottuk az Oroszlányi Sportegylet legjobb utánpótlás eredményét, ugyanis a 2005-2006-os születésű játékosokból álló csapatunk korábban szintén 6. lett az országos serdülő bajnokságban.

Milyen célokat említenél, amiket szakmailag mindenképp el szeretnél érni, és még előtted állnak?

Szakmailag egy fontos dolog van, hogy folyamatosan fejlesszem magam, hogy aztán fejleszthessem a játékosaimat is. Minden játékosomból szeretném kihozni a maximumot, ezért kulcsfontosságú a folyamatos tanulás. Ezzel kapcsolatban gyakran szoktam azzal a hasonlattal élni, hogy a kosárlabda olyan, mint egy vallás. A sportcsarnok vagy az edzőterem a templom, az edző pedig a pap, márpedig egy jó pap holtig tanul. Fontos, hogy minél szélesebb látókörben, minél nagyobb rálátásom legyen a kosárlabdára az évek előrehaladtával, hiszen egy edzőnek már jó ideje nem csak az a feladata, hogy edzéseket vezényeljen.

A mai modern kosárlabda nagyon látványos és felgyorsult. Nem volt ez mindig így. Edzőként mennyire tudod követni a sport átalakulását?

Én már szerintem abba az edzői generációba tartozom, ahol már akkor jól körvonalazódott, hogy merre tart a kosárlabda, amikor elkezdtem ezt az egészet. A tendencia egyértelmű, nekünk már eszerint kell hozzáállnunk és dolgoznunk, hogy fel tudjuk készíteni a játékosainkat a rájuk váró kihívásokra. Lehetőségek tárháza áll a rendelkezésünkre, amik segítik az edzést és a felkészítést. De néha az az érzésem, hogy azt sokan elfelejtik, hogy utánpótlásnevelésről beszélünk, ahol továbbra is a gyerekek állnak a középpontban. Meg kell találni az arany középutat a képzés és az „űrtechnológiai” eszközök között, mert tehetséges, jó hozzáállású, szorgalmas gyerekek nélkül ezek az eszközök mit sem érnek. Valamint a kosárlabda-specifikus technikai elemek készség szinten történő elsajátításához és az alapképességek fejlesztéséhez nem is nagyon kellenek.

Hogy látod, milyen változásokat hozott az egyesület életében a tavaly megjelent névadó támogató, az MVM?

Mindenképpen nagyon pozitív a névadó szponzor megjelenése az oroszlányi kosárlabda életben. Nagyon sok ember dolgozott rengeteget az elmúlt években, hogy eljusson oda az egyesület, ahol most van. Azért nem kezdem csak el sorolni, hogy kik, nehogy kihagyjak valakit. Országos szinten is elismerik most már a munkánkat, és részben ennek is köszönhető az MVM megjelenése, mint névadó szponzoré. Abszolút pozitív hatása volt a megjelenésüknek az egyesületünk életében, és nagyon bízom benne, hogy a soron következő években is sokat profitálhat majd az együttműködésből mindkét fél. Ami az utánpótlásunkat illeti, nagyon sok tervünk van az előttünk álló időszakra, ezeknek a megvalósításában pedig nagy segítségünkre lehet majd a névadó szponzorunk.

Sok sikert kívánok a munkádhoz és az idei szezonhoz! Köszönöm, hogy ilyen lelkesedéssel edzed az OSE csapatait!

Vorsléger Zoltán Márton

A karnevál szóról általában mindenkinek az ikonikus, Velencében megrendezésre kerülő, hatalmas álarcos felvonulás jut eszébe, aminek a célja a tél elűzése és a tavasz várása. Biztosan sok mindenki szeretne eljutni erre az eseményre. De ha ezt az élményt nem élhetjük át, akkor itt nálunk a Velencei-tó partján is érdemes meglátogatni az immáron hatodik alkalommal megrendezésre kerülő karnevált.

Először látogattunk el ide én és a családom. Kíváncsiak voltunk, nálunk mit jelent a velencei karnevál. Ez az esemény a Hauszmann Alajos Művelődési Ház kertjében zajlott 2023. február 18-án.

A kert tele volt kézműves portékákkal, édességekkel és különböző programlehetőségekkel, melyek szórakozást nyújtottak kicsiknek és nagyoknak is egyaránt. A helyszín közepén egy hatalmas sátor állt, ahol a kisebb gyerekek énekeltek és nevetgéltek a színpadon őket szórakoztató és foglalkoztató busókon és a műsorvezetőn. A kicsik egymás után többször is beültek a kosárhintába, ami megállás nélkül forgott mindig új utasokat felvéve. A nagyok egy közelben lévő focipályán próbálhatták ki a segwayeket.

A sátor mellett várta sorsát a szalmából készített Kisze-báb, hogy este meggyújtásra kerüljön a tél elűzésének jelképeként.

Ami persze nem maradhat el a magyar „velencei karneválról” sem, azok a gyönyörű kosztümök, amiket a hölgyek viseltek. Sorban álltak az emberek, hogy fényképezkedhessenek velük. Időnként megjelentek a bódék között sétálgató gólyalábasok is, akiket hangos tapssal és ujjongással köszöntöttek.

Itt sem maradhatott el a krumplispirál, amit anyukámmal mindig jóízűen fogyasztunk, ha látunk. Miközben falatozgattunk, körülöttünk az emberek nevetgéltek, futkároztak, énekeltek és fényképezkedtek. A levegő tele volt különböző ételek illatával, amiket a szeles időjárás hozott magával.

Mivel a Velencei-tó partjáról beszélünk, adott volt a lehetőség egy jó kis sétára a tó partján a forgatag fáradalmai után. Igaz, az időjárás azon a napon nem nagyon kedvezett egy tóparti sétához, mivel a víz közelében hatalmas volt a szél ereje, és nagyon hideg volt, de ez sem tartotta vissza az embereket attól, hogy vízi sportot űzzenek a hideg hullámok hátán.

Úgy gondolom, érdemes ellátogatni kis hazánk második legnagyobb tavához, és betekintést nyerni a mi „velencei karneválunkba”. Nagyon jól éreztem magam, és kaptam egy kis télűző hangulatot!

Velenceikarnevál

Készítette: Palkovits Panka

Amióta az emberiség története megkezdődött, mindig téma lehetett az egymást váltó nemzedékek összehasonlítása. Hányszor hangozhatott el már az a történelemben: „Nem tudom mi lesz ezekből a fiatalokból? Hogy fogják megállni a helyüket az életben, ha már most képtelenek azon úrrá lenni? Bezzeg a mi időnkben nem így volt!”.

Ezt szüleim is mondogatják, hiszen ezt hozták otthonról. Az ő szüleik is hangoztatták ezeket a szavakat. Úgy vélem, hogy a mostani Z-generáció, vagy az azt követő alfa generáció is éppúgy meg fogja oldani az élet által hozott kihívásokat, csak egy kicsit másképp, vagy más úton.

És igen, az az ő idejükben volt úgy, nem most! Most más szelek fújnak. Hova nekem már a postai csekk? Ódivatú! A hagyományos levelet és borítékot miképp kell megírni, megcímezni? Én már a chat, email világában élek. Ébresztő! A hivatalos ügyek intézése is ebbe az irányba mutat, tehát nem kell aggódni, hogy nem tudom megoldani az ilyen kihívásokat.

És igen! Én más munkamorált fogok képviselni! Fontos számomra a szabadabb munkavégzés, a nyitottabb és fesztelenebb munkakörnyezet, illetve nem egy munkahelyen akarok nyugdíjas koromig dolgozni. Ha jön egy jobb, kedvezőbb, rugalmasabb, lehet, odébbállok. És ezt megértik a munkáltatók is. Tudják mi várható tőlem, ezért a munkavégzés formáit és a munkahely környezetét ehhez alakítják már most, vagy fogják hamarosan (Pl: Google).

A világ alakul, és ha kell, alakítja magát az új elvárásokhoz. Kicsit olyan, mint a természetben az evolúció. Ha megváltozik a környezet, akkor ahhoz változik az élőlény is, és fordítva. Nem én kértem a technikai haladást, azt hozta a világ fejlődése. Én ebbe a változó világba születtem, és a máról holnapra történő változás nekem természetes. Szüleimnek nagyobb kihívást jelenthet.

Talán ez is oka annak, hogy féltenek a jövőtől, az élettől, a kihívásoktól.

Nem kell. Én készen állok rá!

Varga Petra, Czenki Petra

Sokakban talán fel sem merül, milyen nehéz és kimerítő egészen kicsi gyerekekkel foglalkozni. Az óvónői szakmáról, és annak előnyeiről illetve hátrányairól kérdeztük Rédlné Vörös Klárát, aki ezt a szakmát választotta hivatásának, és már több mint tíz éve dolgozik óvónőként.

Mikor döntötte el, hogy óvónő szeretne lenni? Mikor kezdte el a pályafutását óvónőként?

Az általános iskola utolsó évében a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium óvónőképző szakjára jelentkeztem, de sajnos nem vettek fel. A gimnáziumi évek után képesítés nélküli óvónőként dolgoztam, de 3 év után – képzettség hiányában – elsodródtam a pályától. Végül 2009-ben jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karára, ahol 2012-ben végeztem. 2013 márciusában kezdtem meg tulajdonképpen képzett óvónőként a munkámat, amit a mai napig megszakítás nélkül végzek.

Mi adta meg az ihletet ahhoz, hogy ezt a pályát válassza?

Mindig is szerettem a gyerekeket. Már kisgyermekként is szívesen vigyáztam a közvetlen környezetemben élő kisebb gyermekekre, szívesen töltöttem velük az időmet. Így nem volt kérdéses, hogy milyen szakmában képzelem el a jövőmet.

Mit tart a legnagyobb kihívásnak a munkájában? Miért?

Az irreális és számtalan ellenőrzésnek, adminisztrációnak való megfelelést. Mindezt úgy, hogy a szakmát lenézik és ellehetetlenítik. Az életpályamodell részét képező minősítő eljárás pl. rengeteg időt elvett a családomtól, a csoportomtól, a szabadidőmből úgy, hogy anyagi megbecsülés sem járt hozzá. Sajnálatos módon az életpályamodell nem jár anyagi előnnyel.

Köztudott, hogy a mai gyerekekkel nem egyszerű bánni, hogyan tud mégis motivált maradni a nehézségek ellenére?

Minden siker motivál, legyen az akármilyen kicsi is. De új erőt ad egy gyermeki mosoly, ölelés, odabújás. Egy nekem szánt rajz vagy az udvaron gyűjtött virágzó gyom, és már el is felejtettem minden rosszat.

Az Ön számára a munkája szakma vagy hivatás?

Egyértelműen hivatás. Szakmai alapokon nyugvó hivatás. Hivatástudat nélkül a pedagógusszakma elképzelhetetlen ma már - az anyagi és a társadalmi megbecsülés hiánya miatt.

Mi volt a legszebb élménye, amit a gyerekekkel szerzett az óvodában?

Minden egyes ölelés, kitárt karokkal való hozzám szaladás. A tudat és az érzés, hogy szeretnek.

Ön szerint melyik az a három tulajdonság, ami elengedhetetlen egy óvónő számára?

Nehéz hármat kiragadni, de talán a gyermekek feltétlen szeretete, elfogadása, tisztelete, az empátia, segítőkészség, következetesség, rugalmasság és a hitelesség abban, amit közvetítek, tanítok, mutatok.

Mi tesz egy óvónőt jó óvónővé?

Ez jó kérdés, mert itt folytathatom az előző felsorolását: a jó óvónő egy bázis. Egy biztos érzelmi pont, akihez kapcsolódni lehet, aki elfogad, megnyugtat, szeret, mindig elérhető. Aki időt és energiát áldoz a gyermekre, aki pozitív mintát nyújt, aki segít, hogy a gyermek személyisége kibontakozhasson. Aki meglátja minden gyermekben a lehetőséget, a pozitívumot, és annak kiaknázását szorgalmazza. Aki motivált, kreatív és vicces, ugyanakkor határozott és következetes.

Mikor a saját gyermekei óvónője volt, hogyan tudta szétválasztani az anyai és az óvónői szerepet?

A lányom óvodás volt még, amikor dolgozni kezdtem. Másik csoportba járt, csak az udvaron, illetve a gyülekezés idején találkoztunk. Nagyjából ugyanúgy viselkedtem vele, mint otthon. Anyaként és óvónőként ugyanolyan nevelési elveim vannak, bár elmondások szerint szigorúbb elvárásokat fogalmaztam meg vele szemben, mint a többiekkel. Igyekeztem nem több testi kontaktust létesíteni vele, mint a többi kisgyerekkel, de nyilván, ha odaszaladt hozzám, nem utasítottam el. Anyának szólított, én nem vártam el tőle, hogy óvó néninek hívjon.

Milyen jó tanácsot adna a jövő óvodapedagógusainak?

Egy optimális világban azt mondanám, hogy az menjen óvónőnek, aki rá tudja szánni a nap szinte minden percét. Egy óvónő csak akkor nem dolgozik, amikor alszik. Egyébként folyton az óvoda és a csoportja, a heti feladatok járnak a fejében. Ha kirándul, ha nyaral, képes mindent összegyűjtögetni és hazacipelni, ami szükséges lehet az oviban. A mai világban azt mondom, az menjen óvodapedagógusnak, aki a szakma szépségei mellett stabil anyagi háttérrel rendelkezik, aki bírja a nyomást és a folytonos ellenőrzést.

Rédl Csenge, Pintér Petra, Czupi Anna

Jessica Brooks nem így tervezte a napját. Tervei közé tartozott gimnáziumba menni, mint ahogy ezt már két éve teszi minden hétköznap reggel. Az viszont, hogy most egy kimenekítő űrhajó közepén kapaszkodik, bizonyítja, hogy a napja nem úgy sikerült, mint megszokta.

Minden normálisan kezdődött.

A telefonja ébresztőjének irritáló hangja, majd a reggeli félálomban lévő készülődés, a vészhelyzeti riasztókat kivéve.

A lány a telefonjáért nyúlt, és megpróbált nyugodt maradni, természetesen a legkevesebb sikerrel. A telefonja egy rádiófelvételt sugárzott, miszerint cseppfertőzéses vírus terjed a világban, és a menedékpontok már felálltak.

Egy percre vagy akár órákra – a lány nem tudta megmondani – az egész világ elhallgatott, majd pedig teljes káoszt tört ki. Az egész lakóház fejvesztve rohangált, legtöbbjük ruháit szedegetve készült a város elhagyására.

Jessica, ha nem máskor, hát most hálát mondott biológiatanárának és a saját ép eszének, mert mielőtt a házból kilépni készült, már egy adag maszk volt a kezében, azon kívül egy hátizsákot akasztott a hátára a legszükségesebb dolgokkal. Tavasz lévén egy vastag pulcsin kívül kabátot nem vett.

A lakóháza nem állt messze a városhatártól, és nem messze feküdt a főút is, így láthatta, ahogy többszáz kocsi tele családokkal száguld ki a városból reménykedve máshol a jobb esélyekért. A lány telefonja szerint a legközelebbi menekítő hely a helyi katonaság volt, így a réteken keresztül megindult úti célja felé.

A réten áthaladva csak a lába alatti fű suhogását hallotta, a városból jövő zajok mostanra teljesen elnémultak.

A katonaságra érve a hangok felerősödtek és utána már csak homályosan emlékezett arra, hogy egy fehér védőfelszereléses, határozott hangú férfi egy furgonba parancsolja kilenc másik, nyúzott tekintetű emberrel együtt.

Jessica nem tudta megmondani, mennyit utaztak a furgonban, de többször is hallotta a sofőr hangját egy űrállomásról, majd pedig egy Aleria nevű helyről beszélni. Akkor még a lánynak fogalma sem volt arról, hogy az űrhajóval egyenesen egy, az életfeltételeknek megfelelő bolygóra szállítják más menekültekkel együtt, ahol az új kezdet vár rájuk, vagy éppen a halál...

KSKét év telt el azóta, hogy Kovács Sarolta bronzérmet szerzett a tokiói olimpián. Azóta megházasodott, anyai örömök elé nézett, kertes házba költöztek, és letette a szakedzői vizsgáját. Én is öttusázom, edzőként van szerencsém őt ismerni. Beszélgettem vele, miként egyezteti össze az anyaságot a sporttal és az edzősködéssel.

A tokiói olimpia óta rengeteg minden történt veled. Miben változott meg az életed?Az olimpia után már mindenféleképpen szerettünk volna családot alapítani, hazajöttünk, és az első próbálkozások után össze is jött, így hamar érkezett Vincent, az első kisfiunk. A jövőben tervezünk még több gyereket, hogy közel legyenek egymáshoz korban, két-három év az nagyon ideális lenne. Eddig az öttusa volt az életem, ebben éltem. A sporton kívül másban nem gondolkodtam. Persze ott volt a tanulás is, de az anyai élet, a szülés, a család teljesen megváltoztatott. Felülírta az értékrendet, a család mindenekelőtt. Jelenleg a fiam az első, aztán a kutyám és a férjem következik, majd én vagyok az utolsó. Családanya a szerepem.

KS1Most már minden nap találkozunk edzésen, jó érzés a csapattársaidnak, hogy munkába álltál. Neked is hiányoztak a többiek?

Nagyon hiányoztak, remélem, hogy én is hiányoztam nekik. Együtt nőttünk fel, ők a második családom, a Volán. Mindig az volt a tervem, hogy ha majd egyszer abbahagyom az öttusát, akkor sem szeretnék a Volán-teleptől elszakadni. Edzőként továbbra is számíthatnak rám.

Az elmúlt két évben többször láthattak a Volánon, de te nem csak sportolni jöttél, hanem edzést tartani az utánpótlásnak. Hogy tetszik az edzői pálya?

Ez a két év azzal telt, hogy ketten voltunk otthon, de öröm volt néha kiszakadni és visszajönni az edzés helyszínére és a többiekhez. Az edzőség egy nagy álmom volt, de tanító néni is szerettem volna lenni, kicsi gyerekekkel akartam foglalkozni. Jelenleg az U17-U19 korosztályokkal dolgozom. Nagyon élvezem, hogy lövőedző vagyok. Tetszik, hogy amit én átéltem és tudok, azt átadhatom, vagyis megpróbálom átadni. Szeretek másoknak segíteni, remélem ez is sikerülni fog.

Az öt szám közül miért pont a lövészetet választottad?

KS3A lövészet és a lovaglás a két kedvencem. Sajnos a lovaglásnak már csak órái vannak az öttusában, ha fogalmazhatok így. A másik dolog, ami még érdekel engem, az a mentális felkészülés és a sportpszichológia, ebből írtam a szakdolgozatomat, ebből megyek tanulmányi versenyre is. Ezek mindegyik számban fontos szerepet játszanak, de leginkább a lövészethez szükségesek. Ha megtanulsz jól lőni, utána már csak alkalmaznod kell, hogy magas pulzussal, stresszes versenyhelyzetben, társaktól függetlenül is jól menjen. Ez egy idő után már csak fejben dől el.

Nem egyszerű egy kisgyerek mellett dolgozni és sportolni. Neked hogy sikerült a munkát a magánélettel összehangolni?

Szerencsére zökkenőmentesen ment, mert mind a családom, mind a párom családja is rengeteget segít. Minden hétvégén leülünk, és megbeszéljük a következő hetet, hogy ki, mikor vigyáz Vinire. Iszonyatosan jó gyerek, nagyon mosolygós, mindenkivel jól elvan. Hálásak lehetünk, hogy egy ilyen szép és kiegyensúlyozott kisfiút kaptunk. Ennyi segítséggel egyszerű megoldanom a munkát, délutánonként mindig itt tudok lenni. Most, hogy vidékre költöztünk, körülbelül tíz métert kell sétálnom a rekortán csíkomig, vagy az erdőbe, így kint is tudok futni. Ennek köszönhetően össze tudom hangolni a családot és az edzést. A tanulást szintén be kellett illeszteni a család mellé, mert négyhetes volt Vini, amikor államvizsgáztam.

Nemrég tértél vissza az öttusához. Hogy haladsz a felkészüléssel?

A tavasz lesz a vízválasztó. Elkezdtem most mozogni, meglátjuk, hogy mennyire tudok Vini mellett dolgozni. Az olimpiai felkészülésem végére már mindenem fájt, és műtöttek is többször, kiderül, most hogyan fogja bírni a szervezetem. Hiányérzet nincs bennem, mindent elértem, amit szerettem volna. Sokat voltam az öttusában, itt nőttem fel, természetesen hiányzik, ezért is jöttem vissza. A család az első, ha mellette megy, megy, de ha nem, akkor sem fogok a kardomba dőlni.

KS4Nagyon sok verseny van már a hátad mögött. Milyen érzéssel tölt el, hogy két év kihagyás után újra rajthoz állj?

Hiányzik az adrenalin, hiányzik, hogy utazzak, de legfőképpen az izgulás, mert minden apró dolgon tudok izgulni. Szeretek versenyezni, azért is döntöttem úgy, hogy beszállok a tanítványaimhoz a pontszerző játékokba. Megmérettetésekkel telt az életem. Volt olyan tavasz, mikor minden hétvégén versenyre utaztam, mert négy korosztályban indítottak. Akkor arra vágytam, hogy többet lehessek otthon, mert lesz egy csomó időm, de most, hogy otthon vagyok, hiányzik a pörgés. A családom szerint még így is egész nap rohanok.

2023-at írunk, a sportolók jó része már Párizsra koncentrál. Te is erre készülsz?

Most újra edzek, meglátjuk, hogy mi lesz. Remélem, elkerülnek a sérülések. Szeretném szépen befejezni a pályafutásom. Az élsportban maximum másfél évem van, szóval jövő ősszel már biztos, hogy vége a hivatásos karrieremnek, illetve sokunknak, mert a párizsi olimpia után vége a lovaglásnak is. Ezután a sportot nem fogom tudni folytatni. Sajnos már a sportolói pályafutásom végéről kell beszélni, ami nagyon furcsa.

Párod focista, neked ott van az öttusa, sportos család vagytok. Esetleg az úszásba már belekóstolt Vini?

Még nem, egyelőre nem vittem le az uszodába. Nagyon szereti a fürdést otthon, wellnessen már többször voltunk, ott is élvezte a vizet. Mindig tervezem, hogy majd járunk babaúszásra. Testvérem is rágja a fülemet, hogy menjek velük, de pont olyan időpontban van, hogy én közben az edzésen vagyok, szóval így nehéz megoldani. Biztosan megtanul majd úszni, de én úgy tudom, hogy azt hároméves korban elég elkezdeni. A víz szeretetéhez én is hozzá tudom szoktatni. Nem fogom erőltetni, hogy öttusázzon, azt csinál majd, amit szeretne, de ahogy látom, most inkább a labdát választja.

Kutyusod, Barack is sokszor elkísér az edzésekre. Vinivel is találkozhatunk majd?

Igen, mindenképpen. Együtt fogom őket hozni, mivel nagy összhangban vagyunk mi így hárman. Vini Barackot követi, Barack pedig engem, így mindig együtt mozgunk. Ha jó idő lesz, többet jönnek majd velem. Természetesen a munkát nem akarom megzavarni, de edzések előtt és után lehet egy kicsit babázni és kutyusozni.

Kőszegi Kamilla

Székesfehérváriként nem gyakran látogatok el a budapesti Városligetbe, azonban az idén januárban egy szép napot töltöttem el itt.

Zene1A parkban sétálva egy szokatlan külsejű épületet pillantottam meg: a Liget fái között egy szinte lebegő, aranysárga tető bukkant elő. Ahogy közelebb mentem, a több mint 10 m magas üvegfalakkal határolt, merőleges síkokat szinte nem tartalmazó, arany levelekkel díszített tetejű épület teljesen magával ragadott. A Magyar Zene Háza előtt álltam.

Az épületbe belépve éreztem a természetes és az épített környezet harmóniáját. A tetőszerkezetet a meglévő fákhoz igazították, hiszen egy fát sem kellett kivágni a létesítéskor, ami a természet tiszteletére utal. Bár az előtérben csend volt, az arany levelekkel borított mennyezet hullámai a zene dallamára emlékeztettek.

Zene2Az egyik állandó kiállításra váltottam jegyet, zenei utazásra indultam: a
„Hangdimenziók – zenei utazások térben és időben” című interaktív bemutatóra. Nem csalódtam. Az őskori ritmusoktól, a gregorián dallamokon át a 21. század zenéjéig kaphatunk történeti áttekintést. A zenei tárlat valóban interaktív: a kiállított tárgyak nagy része megfogható, kipróbálható, működtethető. A modern technika segítségével kódexeket lapozhatunk, díszített üvegablakok előtt ülve szerzetesek szájából hallhatjuk a gregorián énekeket. Az énekórán tanultak sokkal érdekesebben, játékosan köszönnek vissza: együtt utazhatjuk körbe Európát Mozarttal, még az utazó bőröndjébe is betekinthetünk, felfedezhetjük az Operaház kulisszatitkait a pincétől a padlásig. Igazi keverőpulttal akár DJ-k is lehetünk, filmzenéket mixelhetünk, végül igazi felhők alatt állva, kezünket magunk elé tartva, zenéket is „lehívhatunk”.

Látogassatok el Ti is mielőbb a Magyar Zene Házába, tapasztaljátok meg a zene életútját! Felejthetetlen élményben lesz részetek!

Zene3

Kovács Lili Adrienn

Interjút készítettünk Rozgonyiné Gombos Cecília tanárnővel, mert kíváncsiak voltunk az életére, illetve a múltjára. Ezért megkértük őt, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre.

Mikor döntött úgy, hogy tanár lesz? Kiskorában is ezt akarta már?

Tulajdonképpen kiskoromban még nem volt ez tudatos, ezt anyukám elmeséléséből hallottam. Amikor még alsós voltam, akkor, miután hazamentem az iskolából, kitettem a macijaimat, mindenféle barbie babámat meg a háziállatokat beraktam a szobámba, és éppen az aktuális dolgot, amit aznap nekem tanítottak a tanítónénik, azt elkezdtem nekik magyarázni. Én így tanultam igazából, hogy közben tanítottam őket is. Amikor megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnél lenni, nem emlékszem, hogy azt mondtam volna, hogy tanár. Felsős tagozatosként pedig már korrepetáltam az osztálytársaimat, akiknek szükségük volt rá. Arra tisztán emlékszem, hogy felsős koromban az aktuális dologban, amit nem értettek, abban segítettem. A másik, ami nagyon érdekelt, az a pszichológia volt, de végül a tanári pályát választottam.

Miért nem a pszichológiával kezdett el foglalkozni?

Én e között és a tanárszak között hezitáltam. Azonban anyukám azt mondta, hogy szerinte a pszichológiához én túlságosan érzékeny vagyok. Úgy gondolta, nem fogom tudni magam függetleníteni a nehezebb sorsoktól. Aggódott, hogy ez majd nagyon rányomja a bélyegét az életemre érzelmi tekintetben. Úgyhogy azt tanácsolta, inkább a tanári pályát válasszam, és végül is így döntöttem.

Mi volt iskolás korában a kedvenc tantárgya? Mit gondol erről most?

Általános iskolában is az angolt szerettem, de nálunk 7-8-ikban szakkör formájában tanították, nekem az már akkor kedvenc tantárgyammá vált, és ez így maradt a gimnáziumban is. Nagyon szerettem a történelmet is, valószínűleg a történelemtanár miatt. Mindenképp humán beállítottságú voltam, és a humán tantárgyakat szerettem, tulajdonképpen a történelmet, a magyart és az angolt emelném ki. Én ugye most a gyermekeimmel újra tanulok mindent, és amikor kikérdezem őket, akkor ezeket fel tudom eleveníteni. Még mindig nagyon szeretem ezeket a tantárgyakat, az angol a szakmámból adódóan a szívem csücske. A magyar nyilván nagyon fontos egy nyelvszakos tanárnak, viszont a reál tárgyakat nem annyira kedvelem.

Hol tanult és milyen végzettsége van?

A családommal nagyon sok helyen éltünk az országban, mert édesapám hivatásos katona volt. Az általános iskolámat Fehérváron kezdtem, de első osztályban elköltöztünk Sárszentmihályra, és ott folytattam tanulmányaimat. Nagyon szerettem, szuper kis közösség volt ott. Majd a Tóparti Gimnáziumba mentem, nagyon szívesen emlékszem vissza azokra a gimis évekre. Ezután nem annyira szerettem volna kollégista lenni, de mostani fejemmel már nem lett volna baj, ha másik városba, a saját lábamra állva kezdem meg a főiskolát vagy az egyetemet. Mivel itt van a közelben a Kodolányi János Főiskola, egyszerűbb volt ide járni és nem sokat utazni. Megkezdtem itt a tanárképzésen a nyelvtanárszakot. Utána szerettem volna a kétéves egyetemi kiegészítőt elvégezni, de ez a mai napig terv számomra.

Volt már külföldön hosszabb ideig? Ha igen akkor hol?

A diplomám után, két év kiegészítő helyett úgy döntöttem, elutazom egy nyárra Angliába. És ez így is történt, au pairként helyezkedtem el egy családnál. Csak egy nyárra gondoltam maradni, de annyira megszerettem a nehézségek ellenére is, hogy maradtam két és fél évet. Nagyon sokat köszönhetek ennek a londoni időnek. Ott tanultam meg először, hogyan lehet önállóan boldogulni. Rengeteg barátot szereztem, nagyon szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, és nem bántam meg. Két és fél év után a honvágy miatt hazajöttem, mert hiányzott a családom és a barátaim. Itthon elhelyezkedtem nyelvtanárként, magánórákat is vállaltam. Azóta dolgozom tanárként, megszülettek a gyermekeim, és családom lett.

Mindig tanárként dolgozott? Milyen helyeken tanított?

Angliában nem tanárként helyezkedtem el, au pair voltam, több családnál is dolgoztam, gyerekekre vigyáztam, velük éltem. Fél év au pairkedés után úgy döntöttem, elmegyek egy idősek otthonába ápolóként dolgozni. Nehéz munka volt, de nagyon szerettem. Befogadtak, elfogadtak a kollégáim, nagyon jó kapcsolatot ápoltam velük. Úgy gondolom, ez a segítő vonal az enyém, valahogy mindig ide lyukadok ki. Itthon elhelyezkedtem nyelvtanárként egy kéttannyelvű iskolában, ahol csak pár hónapot voltam. Majd a volt módszertantanárom megkért, hogy jöjjek a Kodolányiba tanítani. 2002-ben kerültem ide, és azóta is itt vagyok.

Mi motiválja Önt tanárként?

Vannak azok a típusú munkák, amik munkák, és azok, amikre az emberek hivatásként tekintenek. Azt gondolom, hogy ha valaki tanárként, akár tizen-huszon évig már ezen a pályán van, az már egy hivatástudat. Ami engem motivál, az abszolút a tanulóim, rengeteg olyan pozitív visszajelzés érkezik, ami mindig megerősít abban, hogy jó helyen vagyok. Úgyhogy a legfőbb motivációm az az, hogy gyerekek között lehetek. Az ember elkalandozik ezekkel a gondolatokkal, hogy el tudod-e képzelni magad máshol, és azt hiszem, hogy nem. Számomra a legfontosabb az az, hogy segítsek a gyerekeknek, és hogy jól érezzék magukat az iskolában.

Honnan jött az ötlet, hogy Daisy, a kutyája segítőkutya legyen?

Az lányom szeretett volna egy kutyát, és amikor elköltöztünk Úrhidára, nem hagyott békén. Végül beadtuk a derekunkat, és meglett Daisy. Nekem nem voltak ilyen terveim, hogy terápiás kutya legyen, csak egy házi kedvencet kerestünk, viszont felkeltette az érdeklődésemet egy továbbképzés, ami Négylábú Tanársegédek címmel futott. Daisy egyéves volt, amikor továbbképzésre mentünk három évvel ezelőtt. Ott megismerkedtem ezzel a világgal, és még most is járok az Ezredéves Készségfejlesztő iskolába, ahol sérült gyerekek foglalkoztatására segítő kutyákat tudnak bevonni. Nekem ez a világ rettenetesen megtetszett, bár akkor még abszolút nem tudtam elképzelni, hogy őt erre meg lehet tanítani. Mivel annyira jó hatással volt a családi életünkre, úgy gondoltam, hogy ez nekem lehet egy célkitűzés a kutyussal. Az alapkoncepció az volt, hogy szerettem volna együtt dolgozni és több időt tölteni vele. Aztán elkezdtünk járni erre a képzésre, és ott kiderült, hogy Daisy alkalmas erre. Elindultunk ezen az úton, és minél többet tanultunk, annál lelkesebbé váltunk. Nekem akkor tetszett meg az egész, mikor láttam, milyen motiválttá váltak a sérült gyerekek a kutyák jelenlétére. Volt olyan mozgássérült gyermek, aki csak a kutya hatására volt hajlandó elvégezni a feladatokat, és olyan ösztönző erő volt ez számukra, hogy én ezt akkor varázslatnak éltem meg. 2022 decemberében értünk a másfél éves, hosszú és komoly képzés végére. Nekem mindenképp tervem volt, hogy ide is behozom a gimnáziumba, és aki szereti az állatokat, annak ez mosolyt csal az arcára. Olyan jó lenne, ha több boldog gyereket láthatnék, és nem ennyi fáradt és kedvetlen diákot. Daisy mindig felvidít, ha csalódott vagy szomorú vagyok, rengeteg erőt ad, és hiszem azt, hogy másnak is.

Mi a véleménye a tanárok mostani helyzetéről?

A tanárok helyzete szerintem röviden és tömören kritikus. Azt érzem, hogy az elhivatott tanárok is úgy gondolják, hogy a helyzetünk ellehetetlenedett. Éppen pár napja olvastam egy újabb tanárról, aki azért mondott fel, mert nem tud azonosulni az oktatás helyzetével. Úgy érzi, hogy most már csak tananyagot adunk le, és olyan sok minden van, amivel nem tudunk foglalkozni, mert nincs idő. A tanárok leterheltsége és a magas óraszám attól veszi el az időt, hogy felkészüljünk egy órára és változatosabbá tegyük azokat. Úgy gondolom, hogy főleg a nagyon elhivatott tanárok adják fel sorra a reményt, ami elszomorító és elgondolkodtató. Úgyhogy a tanárok és az egész oktatás helyzete nem túl pozitív, nem ad okot bizakodásra. Őszinte leszek, sok mindennel kapcsolatban engem is elbizonytalanít, de abban nem, hogy én ezt szeretem és szeretném csinálni. Azonban az nekem nagyon nem mindegy, hogy hogyan taníthatok. Én például osztályfőnökként sokkal többet szeretnék az osztályommal beszélgetni, minőségi időt együtt tölteni.

Ön szerint mit kellene változtatni?

Mi ezt nagyon szépen összeszedtük a sztrájkkal kapcsolatos 9 pontunkban. Ami a tanárok helyzetére vonatkozik, az mindenképpen az óraszám csökkentése, a cél az lenne, hogy ne maximumra toljuk az óraszámokat. Mi nem csak tanítunk: egy pedagógusnak nem csak az a dolga, hogy leadja az anyagot, például osztályfőnökként nekünk az is feladatunk és felelősségünk, hogy neveljük a diákokat, a lelki világukkal foglalkozzunk. Sajnos azt érzem, hogy erre nincs elég idő, és hogy az egy osztályfőnöki óra az kevés harmincöt gyereknél. Hiába vagyok az osztályommal heti négy órában angolórán, ott tanulunk, nem tudok foglalkozni velük egyénileg. Mint osztályfőnök szerintem minimum két óra kellene arra, hogy beszélgessünk és együtt legyünk. Alapvetően nagyon fontos társadalmilag is elismerni a munkánkat, jelenleg ez nem így van és ez elég kiábrándító.

Készítette: Kovács Bernadett és Szabó Eszter

Alter1A Csaknekedkislány együttes kreatívan CSNK névre hallgató legújabb albuma 2022 novemberében került ki a nagyközönség elé, hónapokon át tartó halogatás után. A banda december 28-án megkezdte az albumbemutató turnéját, és nekünk is volt szerencsénk részt venni az egyik fellépésükön, amely Budapesten az Akváriumban rendeztek január 6-án.

A belépő 4500 Ft, diákoknak csak 4000 Ft volt, amibe beleszámított a ruhatár is, szóval mondhatni kedvező. A koncert a NagyHallban volt megtartva, ami kb. 1300 ember befogadására képes. A Csaknekedkislányt felkonferáló előzenekarként a Soviet Monday szerepelt, akiknek a dübörgő dallamai sajnálatos módon nem nyerte el egyikünk tetszését sem első hallgatásra. Mi túl soknak tartottuk a basszusgitárt, valamint a fronténekes hangja sem volt dicséretreméltó. Hosszú út áll még előttük, amíg berobbannak a köztudatba.

Csepella OlivérA Csaknekedkislány dobosának színpadra lépését követően megszólaló, szignifikáns ütemre egy emberként kiáltott fel az egymás sarkán taposó, többnyire frufrus alterlányokból álló közönség, plusz-mínusz néhány rocker apukával az élen. Kórusként visszhangoztak a Féltél Szeretni című dal sorai a helyiség falairól, az énekes és dalszövegszerző, Csepella Olivér az őt meg nem hazudtoló energiabedobással bírta életre a hatalmas tömeget. Különösen elnyerte tetszésünket, hogy a zenekar tagjai számtalan alkalommal interakcióba léptek a közönséggel. Mindenki tombolva énekelte az ismerős sorokat, az új és a régebbi albumokról egyaránt, és nem csüggedő lelkesedéssel fogadták Szalai Annát is. Szerintünk az egyedi hangja talán túl nagy figyelmet kapott, szerettünk volna többet hallani Olivérből a koncert második felében is.

Egymás között diskurálva arra jutottunk, hogy élőben a legnagyobb élvezetet nyújtó dalok az örök klasszikus Falábú nő, a nagy ismeretségnek örvendő Király úr, a friss albumról származó Pánik és a Megérdemlem, és nem utolsó sorban a melankolikusabb hangulatot megteremtő Levegőt! volt. Természetesen a legtöbb dal ugyanolyan pozitív élményt nyújtott, az egyetlen negatívum a fojtogató, extázisban ugráló nagy tömeg volt.

Összességében egy pozitív eseményként gondolunk erre vissza, egyikünk sem bánta, hogy ellátogatott erre az eseményre, mindazonáltal sajnos egy Violetta-koncerthez sajnos nem fogható. Örülnénk, ha a jövőben több alkalmunk adódna ilyen fenomenális programokon részt venni.
Alter3
Készítették: Rédl Csenge, Pintér Petra, Czupi Anna

Illó Zsombor és Bognár Dominik Flórián Süveges István Zalánnal a Polgárdi VSE labdarúgójával készített interjút. Zalán idei teljesítménye kimagasló, ezért felkértük egy rövid interjúra.

Szia Zalán! Kérlek, mesélnél az idei szezonról? Milyennek találod a csapatot, illetve milyen eredményekre számítasz a szezon végén?

Sziasztok! Úgy gondolom, a csapat viszonylag jó teljesítményt nyújtott az őszi szezonban. Az U-16-os gárdával egy erős ligába kerültünk, ahol jelenleg a tabella középmezőnyében foglalunk helyet. Az U-19-es csapattal idén feljutottunk a megyei 1. osztályba, így nehéz kihívások elé kerültünk, de véleményem szerint újoncként szépen teljesítettünk. Szeretnénk a szezon végén minél jobb helyen zárni.

A szezonban már 5 gólnál jársz védőként, hogyan sikerült ennyi találatot szerezned?

Én végzem a csapat szabadrúgásait. Nem nehéz összehozni ennyi találatot pontrúgásokból.

Polgárdiban egy erős igazolásnak tartanak. Mi motivált, amikor két éve ide érkeztél? Honnan igazoltál ide?

A bajnoki cím! Az egyesület nagy neveket igazolt ekkor, érezhető volt, hogy a csapat éhes az aranyéremre. Nevelőegyesületemtől a Szabadbattyán KSE-től érkeztem ide.

Tudomásunk szerint már kétszer is a dobogó legfelső fokán álltál. Milyen érzés?

Egyszerűen leírhatatlan az, hogy amit megálmodtam kisgyermekként, az valóra vált. A rengeteg edzés és munka meghozta a gyümölcsét. Szeretnék még sok címet gyűjteni, nem érem be kettővel.

Ahogy említetted, a Szabadbattyántól érkeztél. Tudnál mesélni az ott eltöltött évekről? Mi hiányzik a legjobban?

Nehéz ezt pár mondatban összefoglalni, ott nevelkedtem, ott szerettem meg a labdarúgást. Emlékszem a jó hangulatban eltöltött edzésekre és meccsekre, ahol mindent megtettünk, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. A válogatotthoz tudnám hasonlítani. Ki kell érdemelni, hogy a szabadbattyáni mezt felhúzhasd. A faluért játszunk olyankor, és ez személyes ügy. Talán legjobban az Illóval és Márkival együtt játszott meccsek hiányoznak. A csúcson voltunk, 14 mérkőzésen 57 találatig jutottunk.

Mi a célod a labdarúgással?

Kifejezett célom nincs vele, szeretetből csinálom. Ellenben szeretnék egy hosszú, címekben gazdag és sikeres karriert befutni.

Sárga lapokban sem gyengélkedsz, illetve értesüléseink szerint keményen játszol. Kifejtenéd erről a véleményed?

Sokan mondták már, hogy agresszívan játszom. Teljes mértékben igazuk van, szeretem a kemény belépőket és a fizikális párharcokat. Ez futball, nem pedig balett. Igenis bele kell menni a kemény belépőkbe, akár sárga lapos figyelmeztetés árán is. Feladatom, hogy megállítsam az ellenfél csatárát a gólszerzéstől.

Sokféle mezszámot láthattunk már rajtad, miért ezekre esett a választásod?

Elsősorban a hármas mezszámot viselem, mivel ez a kedvenc számom, viszont Polgárdiba érkezésem során az ötösre esett a választás, mivel úgy tartom, hogy a hármas mezt csakis Szabadbattyán színeiben viselem. Azonban még a tízes számot is szoktam viselni. Ezt kedvenc játékosom, Lionel Messi iránti tiszteletből.

Mikor volt utoljára komolyabb sérülésed?

A komolyabb sérülések, hála az égnek, elkerülnek, viszont még a battyáni időkben egy hosszabb kihagyásom volt. Sajnos a túlterhelés miatt jobbcombfeszítő húzódást szenvedtem, amit négy hetes kihagyás követett.

Végül engedd meg, hogy megkérdezzük, hol tervezed a stoplist végleg felakasztani, hol fogsz visszavonulni? Előreláthatóan mikor tervezed?

Mindenképpen a Szabadbattyán csapatánál fogom befejezni a karrierem. Szeretnék az öregfiúk csapatánál játszani, majd nyugdíjas éveim elején innen méltón visszavonulni.

Köszönjük szépen az interjút, sok sikert szeretnénk kívánni a továbbiakban ,,Süvinek’’!

Készítették: Illó Zsombor és Bognár Dominik Flórián

  1. Enola Holmes 2.: Kritika
  2. „Én azokat a munkákat szeretem, ahol gyomorforgató sminkeket alkalmazunk”
  3. Házunk urai, a macskák
  4. Tökéletesített mindennapok

2. oldal / 14

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO

Főmenü