A húgom, mint minden szombaton, most is a szobámba toppant, és ha az lenne a kérdés a lottón, hogy mivel, akkor biztos nyernék. Vaskos nyelvtankönyvét terítette elém a mellérendelő mondatok vészjósló rajzaival. Ez már közös hobbi is lehetne számunkra, ha ilyenkor ő is jól érezné magát.

De ő irtózik a betűktől, nem szereti a könyvek látványát, és egy kötelezőn is több hónapot szenved, mint amennyi időbe telt felhúzni a gízai piramisokat.

Az igazat megvallva engem két suliban osztályoznak magyarból. Elég nehéz egyszerre a nyolcadikos és a tizenegyedikes anyagot is értelmezni, de muszáj megcselekedni, amit megkövetel a testvéri becsület. A testvérek sokszor különbözőek: míg ő logikusan gondolkodik és jobban érdeklik a számok, addig, ha vendégek jönnek, a könyvektől roskadozó polcok árulkodnak a szoba tulajdonosáról, rólam.

Én azért mégis megpróbáltam, elvégre könyvet olvasni nem is olyan szörnyű. Rengeteg világban tehetünk látogatást, és megtehetünk olyan dolgokat más bőrében, amiről álmodni sem merünk. Annyi képzelőerőt ad, hogy soha többé nem tudunk fekete-fehéren álmodni.

Elmentem egyszer a boltba és vettem neki is pár könyvet. Az egyik a kedvenc filmjének a könyvkiadása volt, a másik a mostani az egyik legnépszerűbb könyv a kamaszok körében. Úgy voltam vele, ezekkel biztos nem tudok mellé nyúlni.

Mintha jós lennék, a könyvek valóban a hasznára lettek. Mikor benyitottam a szobájába, az egyik épp az ablakot támasztotta, a másik pedig egy festett lap szélén volt, hogy az ne kunkorodjon össze. Mindenkinek más az érdeklődése, és azt hiszem, ettől szép a világ...

Németh Boglárka