Mivel sokakat, köztük engem is foglalkoztat, hogy milyen volt az élet régen, úgy döntöttem, felteszek erről néhány kérdést az egyik legkedvesebb interjúalanynak a Földön: a Nagymamámnak.

Mesélj nekem, milyen volt régen gyereknek lenni?

„Hogy milyen? Tökéletes volt, kötetlen volt. Szabadság volt gyereknek lenni. Én olyan helyen laktam, ahol nem jártak autók sűrűen, semmi nagyobb veszély nem volt. Egy pusztán születtem, és ott is nőttem fel. Fürdőszoba nem volt, mégis meg tudtuk oldani, mert lavórban fürödtem.
Az óvodától több km-re laktam, de szerettem. Gyalog jártam az idősebb testvéreimmel. Ők taposták a havat, én meg mentem mögöttük, ugyanis akkoriban a térdig érő hó volt a jellemző. Hideg telek voltak.

Szüleidnek sokat kellett segíteni a házimunkában?

„Igen, nagyon sokat. Édesanyám ebből nem engedett. Nem volt mentsvár. A mosogatásba, a felmosásba, a karácsonyi vacsorákba, szinte mindenben segítettem. Nem lehetett megcsinálni, hogy nem segítek. Még ha csak a keze alá dolgoztam is, itt gondolok a zöldségpucolásra, már az is sokat számított neki. A fiúknak meg persze a kertimunkákba kellett segíteni.
Nap végén elmosogattam, felmostam, és csak utána csinálhattam azt, amit akartam. Sok lehetőség nem nagyon volt. Kimentem az udvarra csillagokat nézni vagy esetleg társasjátékoztam.”

A karácsonyt hogyan ünnepelted a családoddal?

„A karácsony mindig csodás volt. Egyszerű, de tökéletes volt. Abban az időben nem az ajándékokról szólt a karácsony. Legalábbis az én családomnak nem. Egy kis fügét és narancsot raktak a szüleim a fa alá, és nekem ez volt az ajándék. Mindig édesapám díszítette a karácsonyfát. Ő ebből sosem engedett. Ez az ő feladata volt. Én édesanyámnak segítettem a karácsonyi menü elkészítésében. Ez a mi feladatunk volt. A fára mindig lett felrakva szaloncukor, de amíg nem bontottuk le a fát, addig nem ehettem belőle. Az ünnep számomra így volt tökéletes.”

Voltál nyaralni gyerekként?

„Nem voltam a családommal. Egyszer voltam gyerekként második osztályos koromban Badacsonyban 2 hétig. Nyolcadik osztályosként mentem volna még kirándulni, de megbetegedtem és így nem tudtam elmenni.”

Milyenek az emlékeid az iskoláról?

„4 osztályos iskolába jártam, ahol az első és a harmadik osztály egy teremben tanult, csakúgy mint a második és a negyedik, mert nem volt annyi tanár, hogy minden osztálynak jusson. Mindig hátratett kézzel kellett ülni, mert Juci néninél, az osztályfőnökömnél ez volt a szokás. Nem forgolódhattunk, de ez alapvető végül is.”

Hogyan udvaroltak akkoriban neked a fiúk?

„Mostanra ez az udvarlás nagyon elfelejtődött. Akkoriban minden fiú udvarolt a lánynak, mert az volt a megszokott. Nem vágtak egyből a közepébe mindennek, hanem szépen lépésenként haladtak. Abban az időben divat volt udvarolni.
Először megismerkedtem a fiúval, majd megkérdezte, hogy esetleg még találkozom-e vele, és szép apró lépésekbe haladtunk tovább. Mozi akkoriban nagyon kevés helyen fordult elő, és nem mindenki engedhette meg magának...”

Voltak bulik vagy baráti összejövetelek?

„Bál volt csak akkor, de a húsvétitől elkezdve a búcsúi bálon keresztül a karácsonyi bálig, mindenféle volt. A faluban minden hétvégén volt valami szórakozás, ami megmozgatta az embereket. Iskolabál is volt rendszeresen, azt hiszem talán karácsony előtt és a nyári szünet előtt tartották.
Természetesen baráti összejövetelek is voltak. Szülinapokkor vagy névnapokkor összegyűltünk, beszélgettünk, és persze jól éreztük magunkat. Sokszor rendeztünk meglepetéspartikat is.”

Milyen helyek voltak, ahol általában a barátaiddal összegyűltetek?

„Alakult a kis faluban egy klub, ahol összegyűltünk. Sakkoztunk, társasjátékoztunk. Lehetőség volt a táncolásra is. Egy gépbe érmét kellett bedobni és lehetett választani a zenék közül. Jól éreztem magam ott, ki tudtam kapcsolódni mindig, amikor ott voltam. Általában a klubban ismerkedni is lehetett, senki se ment haza úgy, hogy ne barátkozott volna össze legalább egy emberrel.”

Mit gondolsz a mai fiatalságról?

„Minden kornak megvannak a maga szokásai. Már sokféle szórakozólehetőség akad a fiatalságnak, de persze sok a veszély is, én úgy látom. Amikor beleérnek a kamaszkorba, akkor a tanácsokat nem fogadják meg, de lehet, meg se hallgatják sokan, mert ilyenkor makacsok. Úgy érzik, az a jó, amit ők csinálnak. Persze ezen mindenki átesik. Én azt gondolom, ha megfogadják a tanácsaikat a szüleiknek, akkor a felelőtlen dolgok kiküszöbölhetők.”

Az utolsó kérdésem pedig, hogy jónak tartod-e az okoseszközök használatát?

„Jó dolgok, mert ha esetleg elakadok valamiben vagy valami finom süteményt szeretnék készíteni, akkor jó, ha ott egy ilyen. Vagy ha esetleg fontos dolgot kell közölnöm, akkor csak felhívom azt a személyt. A túlzott használatot azért én nem preferálom. Az a baj, hogy manapság a fiatalok, ha találkoznak vagy összeülnek, akkor nem beszélgetnek, hanem a telefonjukat bújják. Sok mindenre jók ezek a dolgok, viszont én az időt inkább valami értékesebb dologgal tölteném el.”

Ihász Dorina Henrietta