A korcsolyázás

Információk
A Zichy ligetben minden évben, télen felépítik a korcsolyapályát, mely remek lehetőséget biztosít kicsik és nagyok, kezdők és haladók számára is. Véleményem szerint a nyitvatartás is kedvező, ugyanis minden nap 8:00 – 20:00-ig élvezhetjük a csúszkálás élményeit. A belépő ára is egészen korrekt, hiszen a gyerek jegy (hétköznap) 800Ft, illetve (hétvégén) 1000Ft. A felnőtt részvétel sem túl nagy összeg, hiszen az 1000Ft, illetve 1200Ft szintén attól függően, hogy a hét melyik napján szeretnénk ebben az élményben részesülni. Természetesen vannak kedvezményes jegyek (pl. családi belépő) és bérletek, hogyha szeretnénk ezekkel a lehetőségekkel élni.
Vihetünk magunkkal saját korcsolyát, illetve bérelhetünk is, melynek ára 300Ft (óránként). Most, hogy viszonylag részletesen ismertettem koripálya információit, átadnám a szót Kristóf szerkesztőtársamnak, hogy ismertesse a pozitívumokat.

Pozitívumok
Szerintem is elég jó lehetőség kicsik, és nagyok számára is ez az ideiglenes koripálya. Barátokkal, családdal együtt lehet élvezni a csúszkálást. Ha korcsolyánk nincs ez ne tartson vissza, hiszen 300 forintért bátran bérelhetünk. A büfében forró csoki és meleg tea is van. Tapasztalatom alapján nagyon jó, bátran ajánlom mindenkinek, hogy megkóstolja, hiszen egy hideg napon a korcsolyázás után fel tud melegíteni. Összegezve nagyon jó lehetőségnek találom a város közepén ezt az élménylehetőséget, nem véletlen, hogy ez már sokadik év, hogy felépül.

Negatívumok
Most, hogy szinte elmondtuk az összes létező pozitívumot, foglalkozzunk kicsit a negatívumokkal is. Ez szerencsére nem lesz túl nagy terjedelmű szövegrész, ugyanis nem sok negatívum van. Legalábbis mi nem sok ilyet találtunk. Ennek ellenére azért meg tudunk említeni egy párat. Ilyen például, hogy enyhe időben elég nedves a pálya, így ha nem vagyunk megfelelő öltözékben, akkor nem lesz túl kellemes, ha elbotlunk és beleesünk egy nagy tócsába.
Emellett, ha van saját korcsolyánk, akkor lehetőleg azt vigyük el magunkkal, mivel amiket ott bérelni lehet, azok nem éppen a leghigiénikusabb darabok. Valamint ha úgy tervezzük, hogy ott szeretnénk enni, vagy inni, jó, ha van nálunk elég pénz, ugyanis nem túl olcsó a büfé. Más negatívumot nem tapasztaltunk.

Összegzés
Eltekintve attól a pár kellemetlen dologtól, bátran merjük ajánlani ezt a helyet, hiszen azok is csak apróságok és hát véleményem szerint nincs olyan hely, ahol ne lennének negatívumok. Reméljük, még sokszor fel fogják építeni, hogy minden télen lehessen csúszkálni egy kicsit.

(Szerkesztette: Varga Kristóf és Balogh Dániel)

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO