Novemberben jelent meg a mozikban a Jégvarázs (Frozen) második része, ami a 2013-ban bemutatott Elsa és családja történetét folytatja.
Elsát szólítja egy különös hang, ami a köddel takart erdőbe hívja. Annával, Kristoff-fal, Svennel és Olaffal bemerészkednek az erdő mélyére, ahol fény derül származásukra, szüleik eltűnésére és hogy Elzának valójában miért is van varázsereje. E kalandig úgy vélték, Elzának túl sok hatalma van a világ számára, most azonban az a kérdés, hogy vajon elég lesz-e!?
Vigyázat, spoilert tartalmazhat!
A Jégvarázs II. részében - aki csak azért nézte meg, mivel látta az előző részt - véleményem szerint nem csalódott. Ugyanis a film kellően izgalmasra sikeredett. Már több mesénél, filmnél is tapasztaltuk, hogy a folytatást elrontják: értelmetlenné, céltalanná válik, a mozikasszák feltöltésére szolgál, vagyis kényszerből forgatják tovább.
Ez az epizód viszont rengeteg olyan kérdésre adott választ, ami felmerülhetett bennünk az előző történet okán. Sőt olyat is újramagyarázott, ami egyébként logikusnak tűnt az első részben. (Mint például, hogy a szülőknek, azaz a királynak és a királynénak miért kellett olyan hirtelen elutazniuk és miért nem jutottak vissza.)
Sőt a készítők arra is gondoltak, akik kihagyták a Jégvarázs I-et: a jól kidolgozott és visszautaló emlékeztetők miatt ők is nyomon tudták követni az eseményeket, könnyedén felvehették a fonalat.
A hat karikától függetlenül a nagyobbaknak is kedvére lehet, hisz a történet eléggé elgondolkodtató. És míg a gyerekeknek ez egy kedves kis mese, az idősebbek jobban a mélyére tudnak nézni.
A mese kiemeli a testvéri kapcsolatok fontosságát, azt hogy mindig számíthatunk a hozzánk közel állókra. Hiszen hány testvér veszekszik nap, mint nap? Miközben tudja, ha segítség kell, mindig van hova, kihez fordulni. Vagy ha csak arra van szükségünk, hogy olyan emberrel beszéljünk, aki gyerekkorunk óta velünk van, és szinte jobban ismeri rezdüléseinket, mint önmagunk, akkor sem kell messze menni. Fontos, hogy ezt már a kisebbek is megértsék! S hogy máshogy lehet ezt nekik egyszerűen, felnőttes magyarázat nélkül elmagyarázni, tudatalattijukba beépíteni, ha nem egy varázslatos mesén, annak szerethető szereplőin keresztül?!
Anna és Elsa nagyon távol álltak egymástól az Elsában lakozó varázserő rejtélyessége és kezelhetetlensége miatt. Mikor megfejtették és megtanulták használni, már nem engedték el egymás kezét. Ezért is olyan különleges a kapcsolatuk.
Elza varázserejének eredete is frappáns magyarázatot kap: édesanyja - aki egy másik néphez tartozott - megmentette későbbi férjét, vagyis a királyt. A királynőt jótettéért a szellemek megajándékozták az elsőszülött gyermek varázserővel való felruházásával. Ez ismét pozitív üzenettel bír: a jóságra, önzetlenségre, segítőkészségre és a szeretetre alapozza a múlt eseményeit.
A vicces és aranyos karakter ebben a részben a változások miatt aggódik. Nem érti, hogy miért nem maradhat körülötte minden olyan, amilyen. A történetben addig keresi azt ami állandó, míg végül rá nem jön, hogy az csakis a szeretet.
A dalokkal jól „játszanak”, erősítik, támogatják a történet menetét, eseményeit, a nézőkre gyakorolt érzelmi hatást.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a rajzfilmeket, a vicces, ugyanakkor megható történeteket.
Vajay-Horváth Anna, 9.c