Nemrég lehetőségem volt a részese lenni, hogy milyen az élet egy gyermekotthonban. Martonvásáron a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyermekotthonban történt egy adományozás októberben, melynek keretein belül sportolók adakoztak az otthonnak ruhákkal, használati tárgyakkal és némi pénzösszeggel. Ezáltal betekintést nyerhettem abba, hogy milyen egy ilyen otthonban élni.

A lakók
A gyermekotthon lakói mindenféle szempontból sérült gyerekek, középsúlyos értelmi sérültek valamennyien. 6 éves kortól 18 éves korukig laknak itt a gyerekek. A felnőtt otthonokban folytatják tovább az életüket, amelyek megtalálhatók Magyarországon több városban is.
A gyerekeken kívül a nevelők tartózkodnak egy ilyen otthonban.

Az egyik nevelőt Béresné Katát kérdeztem meg néhány dologról:
Először is hányan laknak az otthonban?
Martonvásáron az Otthon kialakítása logikus és a kiegyensúlyozottságot mutatja. 3 házban laknak a gyerekek, mindegyikbe arányosan vannak elhelyezve a hasonló nehézségekkel küzdő fiatalok. 1-1 házban 7-9-en vannak.

Ugyebár te nevelőként dolgozol ott, hogy van felépítve a nevelők munkája?
A nevelők 12 órás munkarendben váltják egymást, éjszakás-nappalos beosztásban. A nevelőknek elsősorban olyan feladatokat kell ellátniuk, mint minden háztartásban: mosni, takarítani, főzni, emellett a gyerekeket a meghatározott irányelvek szerint nevelni, fegyelmezni. A gyerekeknek szükségük van sok szeretetre, ám mivel többen vannak nehéz mindenkinek biztosítani azt, amire szüksége van.

Értem. Tehát fontos az, hogy milyen attitűddel álltok hozzá a dolgokhoz. Jól látom?
Pontosan, a nevelő személyisége nagyon meghatározó, leginkább a következetes szigorúságra, empátiára és jó program- , szervezőkészségre van szükség. A nevelő jelleme hatással van a fiatalokra, és kölcsönösen alkalmazkodniuk kell egymáshoz.

Mi jelenti a legnagyobb nehézséget a gyerekekkel kapcsolatban és hogyan próbáljátok ezeket kiküszöbölni?
A nehézségeik miatt a magatartásukkal igen sok baj van, nem fogadják el a fegyelmezést, nem tudják tolerálni egymást, sok a konfliktus, a nevelés nagyobb részét a problémák feloldása teszi ki valamint rengeteg energiát igényel a gyerekek fejlesztése. Többen nem ismerik a színeket, a számokat, a betűket. A logikai készségük, a szépérzékük valamint a kézügyességük is fejlesztésre szorul. Fontos az önállóságra nevelés, ami magában foglal házimunkát, önellátást, főzés alapelemeit, egyszerűbb ételek elkészítését – természetesen azoknál a fiataloknál, akik ügyesebbek, és megbízhatóbbak.

Milyen jövőképük van nekik?
Sajnos nem sok kilátásuk van az önálló életre, az okosabbak tudnak szakmát tanulni, és egyszerű munkát végezni, például.: állatgazdaságokban az állatok gondozásában, vagy rakodó munkások lehetnek, a lányoknak esetleg a konyhai kisegítő munka, vagy mosodai munka, kertészetben szakértelmet nem igénylő feladatokat tudnak elsajátítani.

Biztosan nehéz lehet nekik és nektek is. Külső szemlélőként nyílván ezt teljesen másmilyen megélni mint nektek nevelőknek. Te hogyan érzel velük kapcsolatban?
Nagyon sajnálom őket, különösen az nehéz, hogy nem lehet részletesebben megbeszélni velük 1-1 témát, pusztán „együgyű” módon. A zene van rájuk a legnagyobb hatással, így az éneklés, illetve táncolás a kedvelt időtöltésük, ezért is foglalkozom ének- és tánctanítással. A mozgáskoordinációjuk nem valami jó, ezért átgondolt, a képességeiknek megfelelő koreográfiát lehet csak kitalálni, megtanítani.

Ez viszont nagyszerű, hogy van kedvenc időtöltésük. Szeretnél esetleg valamit még hozzáfűzni a munkáról vagy a benti érzéseidről?
Talán csak annyit, hogy igaz, a munka nem könnyű, viszont a sok fiatal sok szeretetet ad, és pici fejlődés mindig tapasztalható hosszú évek után. Megéri az erőfeszítést, a kitartó, kemény, érzelmileg megterhelő munkát.

Szerintem ez egy tökéletes végszó volt. Köszönöm szépen az interjút és hogy betekintést engedtél, hogy milyen az élet egy gyermekotthonban.
Béres Mihály