Régi álmom vált valóra amikor megnézhettem végre Varsót. Az első repülés élményének izgalmai után azon izgultam, hogy miként fogok eligazodni, tájékozódni ebben az óriási lengyel városban. Aztán az ott élő emberek segítőkészsége, barátságos természete könnyen átlendített ezen a problémán és könnyedén rátaláltam a már előre lefoglalt szálláshelyemre. Nem sok időt töltöttem a hotelben, mert amint tehettem, azonnal nyakamba vettem a várost. A városközpontba érve, régi vágyam elérésére törekedve, felkerestem a kultúrpalotát, azon belül is a teraszra szerettem volna feljutni. Miután minden ajtón betértem, ami nyitva volt, így harmadik nekifutásra megtaláltam a teraszra vezető bejáratot is. Nagy sebességű lift vezetett a tetőre, már ez maga is egy élmény volt. Amilyen kilátás pedig odafentről tárult elém, az leírhatatlan. Az egész város előttem hevert gyönyörű épületeivel, szökőkútjaival együtt. A távolban megpillantottam az Óváros színes épületeit, szobrait, ez lett a következő, amit megnéztem. Hosszas séta után értem oda, de megérte a gyötrő lábfájást bevállalni. Az óvárosban betértem egy-két étterembe, ahol a hagyományos lengyel konyhába ízlelhettem bele. Megkóstolhattam a céklalevest, a húsos burgonyagombócot. Varsónak több gyönyörű parkja is van, egyik közülük a Lazienki park, ahol az állatok szabadon mozoghatnak és az emberek közé keverednek a mókusok. Felkerestem a híre Királyi Utat, amely az Óvárosból nyílik Varsó legszebb parkja felé. Itt megcsodálhattam a nevezetes zenélő padokat. Minden pad Chopin zeneszerző egy-egy darabját játsza le. Lengyelországba nagyon szeretik a magyar turistákat. Kedvességük és tiszteletük a magyarok iránt senkinek sem ismeretlenek. Én is megtapasztalhattam ezt, mikor nem egyszer eltévedtem a közlekedési rengetegben. Egy híres közmondás is a magyar-lengyel nép barátságát emlegeti. “Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, issza borát.” Szebbnél szebb épületek, hidak, vendéglők várják a turistákat, itt ettem életem legfinomabb étcsokis fagyiját. Innen, a helyi közlekedés előnyeit kihasználva eljutottam a Visztula partjára, ahol szintén elidőztem egy kicsit. Egy kicsit a Duna csendesebb részeire emlékeztetett, pihentető volt ott ücsörögni. Tovább városi sétám során utcai árusokra akadtam, afféle bolhapiacra, ahol kedvező áron tudtam emléktárgyakat vásárolni.