Nagy nehezen felmentem a jégre és megpróbáltam hajtani magam, persze a korlát mellett. Hamar belejöttem, ezért úgy döntöttem beljebb megyek és csak a barátnőm kezét fogom. Na, itt kezdődtek a gondok. Rájöttem, hogy a korlát azért mégiscsak stabilabb volt és lehet, hogy vissza kéne mennem különben bekövetkezik, amit említettem. Szóltam a barátnőmnek, hogy inkább menjünk vissza, viszont megpróbálom egyedül. Magabiztosan mentem a korlát felé, amikor valaki hirtelen elém jött és egy hatalmasat estem hátra.

Amikor kinyitottam a szemem, nem volt sehol senki. Csak én voltam és a jég. Szólt a zene, az égők színesen világítottak, ahogy szoktak, de mégis valami más volt. A légkör furcsán ijesztő volt. Éreztem, ahogy az arcom dércsípte pirosból falfehérré válik. Bepánikoltam. Jobbra, balra forgattam a fejem, de sehogy se tudtam rájönni mi történt velem. Észrevettem egy órát a falon és odafutottam hozzá. 11:27. Ekkor voltunk az osztállyal korcsolyázni is, teljesen összezavarodtam. „Khm” valaki megköszörülte a torkát mögöttem. „Mi történt?”-kiabáltam rá. „Bocsáss meg, nem volt szándékomban.” Amint kimondta ezt a mondatot, az óra megállt és én ismét a jégen feküdtem.

  Mindenki körülöttem állt és kérdezte, hogy jól vagyok e. „Hol voltatok? Mi a franc történt az előbb?” kérdeztem meg őket, de senki sem tudta miről beszélek. „Nekimentél annak a srácnak mögötted és elájultál vagy 1 percre.” Megfordultam és nem hittem a szememnek. „Bocsáss meg, nem volt szándékomban” szólalt meg majd elmosolyodott. Azóta se láttam őt, de sosem fogom elfelejteni ezt a furcsa szerdát.