Erdei iskola

2014. május 5-8. között intézményünk idén is nagy sikerrel rendezte meg az 5. és 6. osztályosoknak az erdei iskola programját. Gyerekeink magyarországi helyszínek után (Sárrét vidéke, Dévaványa, Biharugra), a Partiumba, azon belül is Magyarremetére látogattak. A program részeként egy gyönyörű túrán is részt vettek a Pádis-fennsíkon.


6.A osztályosok véleménye az erdei iskoláról

IMG 0157

„Nagyon érdekes és lenyűgöző volt számomra az erdei iskola, ugyanis olyan vidékeket, tájakat ismerhettem meg, amelyeket korábban még sosem láttam. A Körös-Maros Nemzeti Park páratlan madárállománya, a Pádis-fennsík gyönyörű látványa, mind-mind felejthetetlen élmény. Ha választanom kellene, hogy melyik program tetszett a legjobban, akkor a Pádis-fennsíkon tett túrát mondanám, de mindegyik program élményben gazdag volt számomra.”

 

„Nagyon tetszett a szállás Erdélyben. Nagyon tetszett a számháború és a lovas kocsi.  Gyönyörű volt Nagyváradon a Szent László székesegyház. Csodálatos volt a Pádis-fennsík, finom volt a forrásvíz, amit ittunk. Nagyon kedves volt János bácsi és Tamás bácsi, aki végig velünk volt. Megszerettem az Alföldet is. Nagyon sok jó élményben volt részem.”

IMG 0222

„Nekem ez az erdei iskola nagyon tetszett, mert sok érdekes és szép dolgot láttunk, hallottunk. Az ételek is finomak voltak. A Pádis-fennsíkon való kirándulás nagyon élvezetes volt. A társaság jól összetartott, lehetett egymásra számítani. Egy gond volt csak: a sok buszozás, de annak is voltak jó részei. Én a szállásokkal is meg voltam elégedve, nem is lehetett volna jobb. Az egész tábor szép emlékkel zárult.”


„Nekem nagyon tetszett a Pádis-fennsík. Gyönyörű volt a kilátás, megérte a sok sétálás ezért. Tetszett a biharugrai madárvárta, mert sok szép madarat és nyulat láttunk. A szálláshelyek is tetszettek, mert finom volt az étel és tiszták a szobák. Nekem az nem tetszett, hogy ilyen hamar vége lett.”

IMG 0242„Nekem nagyon tetszett az erdei iskola! Szerintem nagyon jó volt, minden program tetszett, a szálláshely is jó volt, és az ételt is szívesen ettem. Nekem a Pádis-fennsíki kirándulás tetszett a legjobban, mert nagyon szeretek kirándulni, és gyönyörű volt a kilátás. Szerintem az is egy jó ötlet volt, hogy elvették a telefonokat, mert így sokat tudtunk beszélgetni és hülyéskedni. Nagyon örültem, hogy Erzsi néni megint szervezett számháborút! Ez a túra felejthetetlen élmény marad örökre.”


„Az erdei iskola szerintem jó volt. Sok olyan új helyen jártam, ahol eddig még nem. A Partium területén voltam már, de a Pádis-fennsíkon most voltam először. Örülök, hogy ilyen gyorsan és jól telt el ez az öt nap.”

IMG 0445„Legjobban a Pádis-fennsík tetszett. Gyönyörű dolgokat láthattunk. A kedvenc látnivalóm a jégbarlang volt. Erdély csodálatos hely. A lakosok is nagyon kedves emberek. A szállásokkal is meg voltam elégedve. Dévaványa is jó volt, a túzokok nagyon szép madarak. Biharugra szép falu, Szabó Pál szülőháza és a tájház nagyon jó volt.”

„Örülök, hogy eljutottam Erdélybe. Nagyon tetszett a Pádis-fennsík. A sok buszozás már kevésbé tetszett, de ez is az utazás része. Sok élménnyel gazdagodtam. Nem gondoltam volna, hogy a nagyváradi templom ilyen nagy. Köszönöm az utazást!”

„Nekem nagyon tetszett az erdei iskola, főleg Biharugra és a Pádis-fennsík. A biharugrai kirándulásban az tetszett, hogy különböző madarakat ismerhettünk meg. A Pádis-fennsíkon a gyönyörű táj tetszett. Az ételek finomak és ízletesek voltak. A szállás is nagyon jó, tiszta, rendezett volt. Ami nekem még nagyon tetszett: Szabó Pál szülőháza és a lovas kocsizás.”

IMG 0300„Nekem az egész erdei iskola nagyon tetszett. Jó volt első nap Biharugrán, mert finom volt az étel és lovaskocsival mentünk el a tájházba és Szabó Pál házához. Másnap – még mielőtt Erdélybe mentünk volna – voltunk madárlesen, ami nagyon tetszett, mert láttunk három nyuszit és egy őzet is. Erdélyben a Pádis-fennsík csodálatos volt. Az erdőben többfajta madárhangot lehetett hallani, és szépek voltak a jégoszlopok, a kilátásról nem is beszélve. A Szent László Bazilika egyszerűen gyönyörű volt. Nagyon a szívemhez nőtt egész Erdély és az ott élő kedves emberek. Utolsó nap csalódott voltam, hogy haza kellett mennünk, de elhatároztam, hogy még biztos ellátogatok azokra a helyekre, ahol jártunk. Remélem, elhatározásomat sikerül betartanom, és életem során legalább egyszer eljutok Erdélybe.”

„Nagyon tetszett Biharugrán a biciklizés, a Pádis-fennsík, a szállások, az esti számháborúk, a néptánc, a tájházak, a nagyváradi templom, finomak voltak az ételek. Rossz volt, hogy ilyen hamar elment az idő.”

„Szép volt Erdély és a Bihar-hegység, valamint a Pádis-fennsík. Tetszett, amikor Bojton a tájházban feladatokat kellett megoldanunk. Nagyváradon megnéztük a székesegyházat. Magyarremetén este néptáncoltunk. Nagyon tetszett a dévaványai túzoklesés, nagyon szép és különleges madár a túzok. Finom volt az étel, és izgalmasak voltak a számháborúk.”

IMG 0183„Nekem nagyon tetszett a legtöbb dolog az erdei iskolában. Az ételek finomak voltak minden szálláson. A szobák is mindig nagyon kényelmesek voltak és szép tiszták. A programokat is érdekesnek találtam, nagyon szórakozatóak voltak. A tájházak nagyon szépek voltak, és a vezetők is mindig kedvesen viselkedtek. A túrák fárasztóak voltak, de nagyon élveztem. Nekem a sok utazás is tetszett, mert az ötödik osztályból sok új barátot szereztem. Annak is nagyon örülök, hogy Tamás bácsit kaptuk túravezetőnek, mert nagyon kedves és jó fej volt. Nagyon jó volt ez az erdei iskola.”

További képek a galériában tekinthetők meg, melyeket Szászi József tanár úr fényképezett >>

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO