2020. február 4-e különleges nap lesz sok metalhead számára, ugyanis a nagysikerű VOLT fesztivál után ismét Magyarországon koncertezik az egyik legsikeresebb metál banda. Ezúttal a Pap László Sportaréna lesz a helyszín, és, mint a többi 16 országban, itthon is a BEHEMOTH együttes fogja bemelegíteni a közönséget. A koncert fél 8-kor kezdődik és az időpont ellenére megéri elmenni.

slipknotMaga a banda 1995 óta aktív és az iovai Des Moines-ben állt össze, kilenc tagból. Rajongóikat maggot-oknak hívják, ami magyarul a férget jelent. Minden tagnak a neve mellett van egy száma 0-tól 8-ig, és egy saját készítésű maszkja, ami a védjegyük lett az évek során. A maszkok egyedi stílusa elmondásuk szerint a belső érzésvilágukat tükrözi, és általában gumiból készülnek. Az ötlet Shawn Crahan-től származik, aki egy próbára egy híres bohócálarcban ment el. A többi tag elfogadta az ötletet, így már 1997-től jelen vannak a maszkok, amik minden új stúdiólemeznél másik külsővel jelennek meg. Ha nagyon megtetszik valakinek az egyik darab, a honlapjukon akár meg is vásárolhatja. A jelenlegi tagok Corey Taylor énekes, Craig Jones sampleres, Mick Thomson és James Root gitárosok, Alessandro Venturella basszusgitáros, Shawn Crahan ütőhangszeres, Jay Weinberg dobos és Sid Wilson DJ.

A koncertet már jó pár hónapja (a pontos dátum szerint augusztus 30. 10:00 óta) kikiáltották, ezáltal rohamosan fogynak is a jegyek. Még kaphatóak kiemelt állóhelyre és ülőhelyre egyaránt belépők, viszont a színpadhoz közeli ülőhelyek már mind tele vannak. A normál álló helyek is már mind elfogytak, de ha mélyebben a zsebünkbe nyúlunk, akkor még részesei lehetünk az adrenalinnal teli pogónak, és talán egy wall of death őrületnek is. Mindenesetre, ha nem szeretnél lemaradni az egyik legnagyobb magyarországi metal koncertről, siess jegyet venni, ameddig van.

Tóth Nikolett
9.B

Szabó Ágival a Gold Mirror szalon tulajdonosával beszélgettem.

koromKözelednek az ünnepek. Milyen trendek vannak most a körömépítésben?

Nemcsak a körömépítésben, hanem a gél lakkozásban is új trendek jelentek meg. Még mindig hódítanak az egy kézen többféle szín, többféle mintával kollekciók, de van egy új őrület. Ez pedig a habos köröm, amikor buborékokat építünk a körmökre. Talán most már a műkörömtől, a gél lakk és az erősített gél lakk felé tendálódik a szakma.

Van olyan szín és minta, ami egyaránt passzol az ünnepi asztalhoz és a szilveszteri bulihoz is?

Erre éppen most készítettem egy ötletet. Megjelent egy olyan körömlakk a piacon, ami lila és csillogós. Azt tenném fel négy ujjamra, a kisujjamra pedig egy fekete színt választanék. Ez megy a karácsonyi ünnepekhez, és a lila a szilveszteri partira is jól passzol a kis fekete beütéssel. De jó választás lehet az örök klasszikus, a francia nude köröm, vagy egy szép piros színből készített egyszínű lakkozás. Hópehellyel vagy valamilyen karácsonnyal kapcsolatos formával is kiegészíthető, de az már a szilveszteri bulin nem biztos, hogy a legtrendibb lesz.

A körömformákban is van trendváltás?

Egy időben nagyon meghatározó volt a hegyes, majd a kocka köröm. Mostanában a természetes hosszúságú, a nem túl hosszú körmök a divatosak. Igazából ennek praktikus és esztétikai alapjai is vannak. Azt tudom mondani, hogy jelenleg nincsen meghatározó trend. Mindig próbálok újakat kitalálni, de alapvetően a természetes hosszhoz kell közelíteni. Arra kell figyelni, hogy mindenkinek passzoljon a körméhez és az életstílusához is, mivel a körömnek nemcsak egy buli erejéig kell tartania, hanem a mindennapokban is kényelmesnek kell lennie.

Melyik az a stílus, ami a fiataloknak a legjobban áll, ami nem túl sok, de mégis látványos tud lenni?

A Jolie Joker, ami biztosan jó, az a francia, a nude köröm illetve a baby boomer. Ezek nem kirívóak, de akár tisztán, akár egy kis is mintával is szépen mutatnak. Mintát tilos az összes körömre tenni, „a kevesebb néha több”!

Mennyire ártalmas a gél lakk a saját körmünkre?

Maga a lakk nem ártalmas, a manikűrözésre kell odafigyelni. A köröm az egy elhalt szaruréteg, azon keresztül nem szívódik fel káros anyag. Arra kell vigyázni, hogy a körömágyat ne sértsük meg és a körmöt ne vékonyítsuk el. Most már vannak olyan lakkok, amelyek teljes egészében leoldhatók, tehát minimális reszeléssel eltávolíthatók. Ezek akár egyalkalmas felhasználásra is megfelelőek, az esemény után bármikor le lehet oldani úgy, hogy nem sérül a körömlemez.

Neked is gyönyörűek a körmeid. Ezt magadnak készítetted? Nagyon nehéz az „ügyetlenebb kezeddel” lakkozni. Neked ugyanolyan jól sikerül, mint a másikkal?

Amikor lelkes vagyok vagy tanfolyamokon veszek részt, akkor gyakran megépítettem magamnak a körmömet, de ez eléggé macerás. Ezt nem szoktam csinálni rendsszeresen, ezért általában gél lakkot használók. A lakkozással nincs baj egyik kéznél sem, a minta az, ahol jobban oda kell figyelni, hogy tökéletes legyen. Azért volt olyan, amikor a bőrömre ment a festék, de már nem rontok ekkorát.

Én azért maradnék a szakembernél, nem hiszem, hogy foltmentesen sikerülne elkészítenem. Köszönöm a sok hasznos információt, a lila-fekete kombinációt pedig biztosan kipróbálom Karácsonykor.

Neubauer Eliza

A dédnagymamám volt az egyik ember az életemben, akivel a gyermekkorom nagy részét töltöttem. Én voltam számára a legnagyobb kincs, amit csak tudott, megadott nekem, és ezért mindig hálás leszek neki. Rengeteget olvasott nekem és mikor ő már nem tudta ezt megtenni, én olvastam fel neki a kedvenc meséinket.

Sokat mesélt a régi időkről. Emlékszem, egyszer elmesélte, hogyan tért haza a dédpapám. Mivel nem mindent tudtam felidézni, megkérdeztem erről a mamámat, aki elmondta nekem, hogy mikor erről kérdezte édesapját, sosem válaszolt. Mindig azt mondta, nem akarja azokat a szörnyűségeket megosztani a kislányával, amiket ott átélt. Végül az édesanyja mondta el neki a történetet.

1944 őszén a dédpapám megsebesült a háborúban, ezért hazahozták Magyarországra a kórházba. Két heti betegszabadságot kapott, viszont az első hét után kidobolták Tarpán, hogy a tizennyolc és ötvenöt közötti férfiak egy napi hidegélelemmel jelentkezzenek Beregszászon romeltakarításra. Nem merte megkockáztatni, hogy otthon marad, hiszen aki ezt megtette, főbe lőtték. Tehát a sérülése ellenére elment ő is. A családból hét férfi tartott vele, köztük a sógora és az unokaöccse. Dédi 1947-ig egyetlenegy levelet sem kapott, egy hírt, amelyből kiderült volna, él-e még a szerelme. Rengeteg udvarlója akadt ezekben az években, akik noszogatták, hogy menjen hozzájuk, hiszen a férje már úgysem jön haza. Dédi Nagyarba költözött a szüleihez, hogy ne legyen egyedül, amíg visszavárja férjét. 1947 őszén pár ember már hazajutott, aminek hallatán rögtön kérdezősködni kezdett, hátha hallott valaki valamit a dédpapámról. Hiába romeltakarításra mentek, valójában hadifoglyok lettek, és egészen Szibériáig eljutottak. A helyieknek nem volt élelmük az évek óta tartó háború miatt, aludni is csak a hóban tudtak, amíg nem vágták ki a fákat és építettek maguknak menedéket. A dédpapám felcser volt, aki ápolta a betegeket. Mikor a nagymamám rákérdezett, egyszer elmesélte, hogy az unokaöccse már nagyon beteg volt, de mindennél jobban szeretett volna egy falat kenyeret. ,,Jaj, Pista bátyám, csak egy darab kenyeret szerezzen, más nem kell.” Addig járt, míg valahogyan szerzett neki kenyeret, de már annyira le volt gyengülve, hogy megrágni sem tudta. Megrágta neki és a szájába tette, de már semmi sem segített rajta. A kezei között halt meg. A hadifoglyok kezdtek hazaszállingózni, dédi nézte a halottas kocsikat, az emberektől kérdezősködött, de még mindig nem kapott hírt. Bízott benne, hogy hazatér férje, és mit ad Isten, egy nap csontsoványan, szakadt ruhában, de élve lépett be a ház ajtaján.

Szűcs Luca Lili 11.A

1965-ben szokatlanul esős volt a tavasz, a Duna vize aggasztóan magasra emelkedett. Mindenki bízott a gátak erejében, az emberek reménykedtek, nem következik be semmi tragédia, nem válnak házaik árvíz martalékává.

Én akkor második osztályos kisdiák voltam, közel a nyolcadik születésnapomhoz. Szüleink aggodalmából, mi gyerekek, nem sokat észleltünk, felhőtlenül játszadoztunk és már nagyon vártuk a közelgő nyári vakációt. Június 15-én reggel, ugyanúgy, mint máskor, elmentünk az iskolába, de rövid idő múlva felbolydult a falu. Félreverték a harangokat, hangszórókon adták mindenki tudtára: átszakadt a gát, jön az ár. A gyerekeket csak úgy engedték el az iskolából, ha értük jöttek szüleik, nagyszüleik. Mire hazaértünk, már nagy volt a felfordulás. Mindenki intézkedett, szervezkedett. Nem igazán értettem az aggodalom okát, hiszen falunktól, Marcelházától több kilométerre volt a Duna. Édesapám elmondta, bár elég nagy a távolság, de a falunknak az a része, ahol a mi házunk is van, egy mélyebb területen található, és a víz néhány óra múlva el fog érni minket is. Emlékszem, felvitt a padlásra, felemelt és a tetőcserepek között kukucskáltunk ki, onnan kémleltük a messzeséget.

- Látod ott a távolban azt a csillogó szürkeséget?- kérdezte. Az a Duna, és egyenesen felénk jön. Persze, hatalmas területen szétterjed, de el fog érni minket is.

Aztán elmondta, hogy a nagymamának és nekünk, gyerekeknek el kell mennünk otthonról, biztonságos helyre. Ők édesanyámmal maradnak, megpróbálják a bútorainkat és a mozdítható dolgokat biztonságos helyre menteni.

Megkezdődött a kitelepítés. Abban az időben még nem nagyon volt autójuk a családoknak. Kocsikkal, teherautókkal, traktorokkal menekítették az embereket, elsősorban a gyerekeket és időseket. A férfiak maradtak, gátat építettek a leginkább veszélyeztetett településrész köré és segítettek a kitelepítésnél.

Mi sok más családdal együtt Dunaradványra kerültünk. Már akkor különösnek találtam, hogy lehet az árvíz elől egy Duna menti faluba menekülni. De Radvány magasan fekszik a Duna vízszintje felett, az árvíz nem veszélyeztette. Nekünk a sok baj mellett szerencsénk volt, mert anyai nagyszüleim Dunaradványon éltek, így mi nem a közös szállásra kerültünk, hanem nagyszüleimnél lettünk kitelepített menekültek.

Mindenki izgatottan leste-várta a híreket. Telefonjuk, tévéjük nem volt az embereknek, így eléggé lassú és bizonytalan információk érkeztek a falunkból. Megtudtuk, hogy Pat mellett, Zsitvatőnél szakadt át a gát. A közeli falvakat azonnal és teljesen elöntötte a víz. A mi falunknál sikerült megépíteni az ideiglenes gátat, amit nyúlgátnak neveztek, így a vizet elterelték a falu határába. Viszont a közeli város, Komárom felé, járhatatlanok lettek az utak.

Szüleim szereztek egy teherautót, teljesen kiürítették a házat és a gazdasági épületeket is. Nem csak a ház berendezését, de az állatokat és minden mozdíthatót sikerült magasabban fekvő, biztonságos helyre menekíteni. Csak egy öreg priccs maradt a házban, amin tudtak egy kicsit pihenni. Gondolták, azért nem kár, ha elviszi a víz.

Miután kiürült a ház, édesanyám is utánunk jött Radványra, édesapám pedig maradt a faluban, éjjel - nappal őrizték, figyelték a gátat, hiszen a veszély még nem múlt el. A víz nyomása csak nem akart csökkenni. A nyúlgát közvetlenül a portánk kerítése mellett húzódott, baj esetén elsőként sodorta volna el az ár a mi házunkat.

Két nap múlva, június 17-én olyan dolog történt, ami sok csallóközi falu pusztulását eredményezte, viszont ez mentette meg a mi falunkat. Néhány tíz kilométerrel feljebb a Dunán, Csicsónál átszakadt a gát. Hatalmas területeket öntött el a víz, így mentesítve a nagy nyomástól a mi területeinket.

Borzalmas tragédiákról lehetett hallani.

Aztán a víz elkezdett lassan visszahúzódni megszokott medrébe. Egy nap édesapám felültetett a motorkerékpárjára és elvitt haza, megnézni a falut és a kiürített otthonunkat. Fájdalmas volt látni az üres házat, ólakat, udvart. Lenéztünk a pincébe is, ahol magasan volt a talajvíz, a pincébe vezető lépcsősor szinte teljesen víz alatt állt. Kimentünk a gátra, ahol már csak egy-két falusi gazda sétálgatott. A közvetlen veszély elmúlt. Emlékszem, édesapámon nagy gumicsizma volt. Le akart lépni a gátról az árvizes oldalra, de annyira fel volt lazulva a talaj, hogy úgy kellett őt visszasegíteni a gátra. Nagyon féltem, hogy baja esik.

A visszahúzódó víz után rengeteg szúnyog és légy lett, bomlásnak induló állattetemek maradtak szerte széjjel a határban. Poshadt víz szaga töltötte be a környéket. Lassan visszaköltöztek az emberek otthonaikba, így mi is. A házunk falai nedvesek voltak, a talajvíz magasra szökött, de állt a ház és mindenünk épségben hazakerült.

Falunk Komárom felől még sokáig megközelíthetetlen volt. Ezért is volt furcsa, amikor az egyik nap, teljesen váratlanul, pozsonyi ismerőseink jelentek meg nálunk. Vitték a gyerekeiket Gömörbe, nyaralni a nagyszülőkhöz. Azt mondták, visznek minket is, hiszen veszélyes gyereknek itt maradni. A visszavonuló víz után komoly fertőzésveszélynek vannak kitéve az emberek. Akkor még nem volt a faluban vezetékes víz, az emberek a saját ásott kútjaik vizét fogyasztották. Bár az árvíz után nagy tartálykocsikból biztosították az ivóvizet.

Kishúgomat, Marikát, aki akkor még csak négy éves volt, szüleim nem engedték el, de engem magukkal vittek kedves ismerőseink. Páskaházán töltöttem a nyarat, ahol olyan élményeket szereztem, amelyeket soha nem lehet elfelejteni. Mire megkezdődött az iskola, falunkban már nyoma sem volt az árvíznek. Szüleim azt mesélték, alig ismertek rám a nyaralás után. És olyan eredeti palóc tájszólással beszéltem, aminek mindenki csodájára járt.

A következő években a csehszlovák állam megerősítette a gátakat, nagyon komoly védműveket építettek ki a Dunának azon szakaszán, ahol a gátszakadás történt. Nem is volt azóta olyan árvíz, mint akkor 1965 nyarán.

Írta: Ármai Erika

2019. március

Ez a történet valójában több kis kalandból áll, amik anyukám és apukám megismerkedéséről szólnak. Anyukám és apukám először Budapesten egy „pszicho” zenei fesztiválon találkoztak. Apukám aműszakiegyetemen tanult, anyukám pedig a barátaival bulizott az Almássy téri Művelődési Központban. A rendezvényen derült ki,hogy közös barátaik vannak. Beszélgettek, táncoltak és szimpatikusan voltak egymásnak, de valójában nem „jöttek össze”, mert apukám azt gondolta, hogy anyukám már foglalt (igazából azért is nem jöhettek össze, mert apukám cigizett, ez pedig anyukámnál kizáró ok). A fesztivál jól megalapozta a következő megismerkedési történeteket, amik valójában autós kalandok is.Apukámnak két évet kellett várnia, hogy anyukámat újra láthassa. Anyukámnak már volt jogsija, és ő a szülei autójával ment az abai zenei fesztiválra. Apukám a barátaival utazott egészen véletlenül szintén az abai fesztiválra, egy igen kalandos úton. Egy 900-as Seat Ibizával indultak útnak Dégről az unokatestvérével és egy másik cimborájával, miután egy barátjuk elmesélte, hogy pont ma van Abán Hollywoodoo koncert. Megkésve,de annál nagyobb lelkesedésselindultak nekieste a rendezvényre, időt spórolva az akkor még kiépítetlen Dég –Káloz összekötő úton. Útközben nagy vihar támadt, az autó mellett csapkodtak a villámok, amit a fiatalok hangos zenével igyekeztek elnyomni. Egyszer csak a földút egy mélyebb részén, ahol az esővíz összegyűlt és elfolyni nem tudott, az autó lelassult és megfeneklett. Szinte kiszállni sem lehetett a kocsiból, mert egyből egy óriási tócsába léptek. Összeszedték minden bátorságukat és erejüket, sietve a koncertre, combig feltűrve a nadrágot, valahogy sikeresen kitolták az autót a kátyúból. Ezek után a hasonló helyeken már nagyobb lendülettel haladtak tovább. A koncertre éppen csak odaértek, meglehetősen sáros cipőkben és kissé elázva, mert nemcsak az autó tolása közben áztak el, hanem a tetőablak is beeresztette az esővizet. A koncerten már az első számnál találkozott anyukám és apukám(a szám címe: „Kívánj tizet” volt). Apukám végig együtt szeretett volna táncolni anyukámmal, ami

apukám nagy örömére, beteljesült. Sokat sétáltak és beszélgettek, bolondoztak a vásárban. Az este végén anyukám a saját családi autójukkal (ami szintén Seat Ibizavolt) hazament Pátkára, apukámék meg még sokáig maradtak, mivel a beázott autó nem akart elindulni.Az első randevút Székesfehérváron beszélték meg, ahová apukám busszal, anyukám megint autóval érkezett. A vidámparkitóhoz mentek, a mai Kodolányi parkolójába. A találkozás nagy izgalmában az autó kulcsa a kocsiban felejtődött. A tó körül sétáltak, mikor ráeredt az eső. Az autóhoz visszasietve döbbentek rá, hogy a kulcs ott figyel az ülésen és az autó persze zárva(bezáródott).Jöttek az ötletek:-hívják papát, hogy hozza a pótkulcsot, de neki már csak biciklije van otthon, illetve bemutatkozásnak is elég rossz lett volna;-feltörjék a saját autójukat, kővel betörve az ablakot, ezt sem tűnt vállalhatónak;-legjobbnak tűnt hívni a „sárga angyal” autómentő szolgálatot.A „sárga angyal” viszonylag gyorsan megérkezett, mert egy közeli problémát hárított el. Kiderült, hogy a papámnak régi ismerőse a bácsi. Egy hosszú drótot fűzött be az ablak gumija mellett, és nehézkesen, de sikerült az autózárat megnyitni. Apukámnak elég sokba került a randi, mert egy éves autóklub tagságot kellett vásárolni a helyszínen ahhoz, hogy „térítésmentesen”segíthessen a szolgálat.Apukám megvetteaz unokatestvérétől az abai kaland főszereplőjét a 900-as régi fekete Seat Ibizátaz első saját autóját. Miután beállt az udvarukba, a papa csodálkozva nézte az új szerzeményt. Apukám igyekezett letekerni az ablakot, hogy a papára az autóból ráköszönjön, de letekerés közben az üveg ferdén beesett az ajtóba. Ezután,a beindítással próbálkozott, hogy megmutassa a kiváló motorhangot, azonban a gázbovden elszakadt. Nevetve állapították meg, hogy a tetőablak legalább már nem ázik be, mert ki lett szilózva, bár kinyitni sem lehet. Apukám sokat szerelgette, ápolgatta az öreg de jóképű járgányt.Apukám friss jogosítvánnyal(amit többszöri nekifutás után szerzett meg Siófokon)vágott neki a számára első, komolyabb autóútnak Székesfehérváron

át Pátkára. Néhány kisebb bakitól eltekintve, sikeresen és persze büszkén eljutott anyukámhozimmár saját kocsival. Ezután már együtt autóztak kedvükre. Egy decemberihideg estén apukám anyukámat vitte haza, amikor az autó Székesfehérváron egy nagy jelzőlámpás kereszteződésben lefulladt. A hó is eleredt és nagy pelyhekben hullott. Miközben az autó nem indult újra, apukám igyekezett megoldást keresni, többek között megvizsgálta egy papír zsebkendővel az olajszintet. Megoldást sajnos nem sikerült találni, a forgalmat meg egyre inkább akadályozták a rossz időben. Egy járókelőnek szóltak, hogy segítsen eltolni az autót. A nagydarab ember az autó mögé ment és nagy lendülettel kezdte volna eltolni a kocsit, de letörte a hátsó légterelőt, ami a kezében maradt. Apukám szólt a bácsinak, hogy először ki kellene találni, hogy merre lehet egyáltalán tolni az autót. Erre zavarában az alkatrészt apukám kezébe nyomta, és megjegyezte, hogy szóljanak, ha kitalálták, mit akarnak, addig ő itt lesz a közeli Gondűző nevű kocsmában. Ekkor vették észre anyukámék, hogy a bácsi teljesen részeg. Ahogy az útszegély felé sietett, a lába a lánckorlátba beleakadt, úgy esett át az üvegekkel teli szatyraival a járdára. Apukám a letörött alkatrésszel mérgesen ült vissza a kocsiba, ami csodák csodája elindult, de nem akármilyen hangerővel. A lámpajelzéssel nem törődve, átdübörögtek a kereszteződésen, a városonisát egészen Pátkáig.Apukám kissé megfázott a kocsi-tolás-, ki-beszállásközben, és ahogy hazafelé tartottak, nagyokat tüsszentet. A zsebéből elővettea zsepijét, és belefújta az orrát, majd anyukám felé fordulvakérdezte: „Nagy gond lehet a kocsival, érzed ezt a rettenetes olajszagot?”Anyukám erre nagy nevetésben tört ki, mivel apukám az olajoszsebkendőbe fújta az orrát. Fekete orral apukám is együtt nevetett vele.Az autó, miután anyukámék háza előtt leállt, már csak a következő tavasszal indult újra némi segítséggel.A családi autós kalandok sora ezzel nem ért véget, sőt többnek én és a testvérem is részesei lettünk, ezekről majd legközelebb mesélek.

Mint szinte mindenkinek, az én életemben is nagy szerepet játszik a nagymamám. Kiskoromban rengeteg időt töltöttem a nagymamám házában, mindig velem volt, óvott még a széltől is. Kapcsolatunk a mai napig megtörhetetlen, az életem minden pillanatában ott volt, átsegített az élet akadályain és bíztatott, hogy küzdjek, bármennyire is könnyebb lett volna feladni. A napom fénypontja, mikor átmegyek hozzá, leülünk a kanapéra vagy a teraszra, kávézunk, és a régi időkről mesél nekem. Gyerekkoromra mindig mosolyogva emlékszik vissza és bár a történeteket milliószor hallottam már, mégis megkérem újra és újra, hogy mesélje el nekem.

Mikor a házban sétálok, felidézek néhány emléket, amikre az egész család nevetve emlékszik vissza, például, hogy hogyan gyújtottam fel a bátyámmal a nagymamám kamráját. Én és a bátyám kiskorunkban elválaszthatatlanok voltunk, mindent együtt csináltunk és néha megesett, hogy belekevert engem is valamilyen rosszaságba. Aznap délután a nagymamámnál játszottunk az egyik szobában, mama is ott ült velünk, figyelt ránk. Kiabálást hallottunk a kapuból. Mama tudta, ez a hang csak egy valakihez tartozhat. Zsuzsa néni, egyik tanítványának édesanyja volt, akit nem éppen a hallgatásáról ismerték a faluban, így vonakodva ugyan, de kiment hozzá. ,,Jöjjön be, Zsuzsa, mert bent vannak a kisgyerekek, nem szeretném, ha bajuk esne” Hiába kérte a nagymamám, Zsuzsa néni csak mondta és mondta, abban is kételkedni lehetett, hogy vesz-e levegőt a nagy mesélésben. Mi bent a házban már meguntuk a temérdek játékot, ami körülvett minket és új szórakozást kerestünk magunknak. Kézen fogva sétáltunk ki a konyhába, majd egy gyufásdobozt vettünk el az asztalról és a kamrába kezdtünk vele játszani. Meggyújtottuk, majd mikor már túlságosan leégett, eldobtuk. Ezzel nem is lett volna probléma, csakhogy a kamrában volt egy műanyag polc, amin tíz kiló cukor állt papírba csomagolva. Az egyik szál, amit eldobtunk, arra a polcra esett és a papír, a cukor, a polc minden lángra kapott. Mama még mindig a kapuban állt, de mikor meglátta, hogy az ajtóba álldogálunk, mögöttünk áramlik ki a fekete füst, otthagyta Zsuzsa nénit a mondanivalójával együtt és befutott a házba. Minket az udvarra vitt, majd felfutott a dédmamámért, aki az emeleten aludt. Miután sikerült eloltania a tüzet, már leszidnia se kellett minket, hiszen úgy megijedtünk, hogy annál nagyobb büntetést nem tudott volna adni. A falakat többször lemosta, lefestette, de még a mai napig látni a fekete csíkokat.

A bátyám mindig jól bánt a pénzzel, például kiskorában húsz forintért vett egy félliteres kólát. Az utcánk végén egy videotéka állt, ahol rengeteg csoki, üdítő és cukorka volt. Ha arra mentünk, mindig kaptunk valami apróságot, de egyik alkalommal a bátyám úgy gondolta, egyedül oldja meg a vásárlást, hiszen nagyfiú már. Így a nagymamám odaadta neki a húsz forintot, hogy vegyen magának egy dobozos innivalót. Be is ment, kiválasztotta, ami neki tetszett, majd a kasszánál lerakta a pénzt. Mikor kifelé indult, a tékás utána szólt. ,,De Boti, ez nem ennyibe kerül!” Hátrafordulva rápillantott a férfira és határozottan rávágta a választ. ,,Ennyit szántam rá.”

Engem sem kellett félteni, már akkor is kiálltam magamért és ha kellett, megvédtem magam. Négyéves lehettem, mikor a családdal elmentünk az állatkertbe Budapestre. Mivel a józsefvárosi piac az állatkert mellett állt, így mindenkinek (főleg anyukámnak) magától értetődő volt, hogy bemegyünk szétnézni,és ha már ott vagyunk, veszünk nekem egy –természetesen rózsaszín - sportcipőt. A nagymamám kezét fogva jártam a sorokat és egyre jobban zavart, hogy minden második ember meg akart simogatni. Ez annak tudható be, hogy

vörös göndör hajammal igazi látványosságnak számítottam az ott vásárló kínaiaknak. Mikor már megelégeltem azt a sok embert, a soron következő férfit, aki a hajamhoz akart érni, minden erőmmel sípcsonton rúgtam. ,,Jaj, nem haragszom tündérem, tudom, hogy nem direkt csináltad.” Mosolygott rám kedvesen. Hogy tisztázzam a dolgot, még egyszer megrúgtam, ezzel nagymamám és a férfi tudomására adva, hogy nem véletlen volt. Mama vette az adást, sűrű bocsánatkérés közepette vitt ki, ahol a többiek vártak ránk. ,,Luca, miért csináltad ezt?” Kérdezte értetlenül. ,,De mama! Hát az a bácsi rám is kacsintott!”

Ahogy minden gyerek, a bátyám is sokszor akart világgá menni. Amikor megkérdezték az iskolában, hogy hova menne, ha világgá menne, egyértelmű volt a válasz. Természetesen a nagymamánkhoz. Egyszer, mikor apukánkkal összeveszett, el is indult, és elpanaszolta mamának, mi bántja a lelkét, majd megkérte, hogy készítsen neki hamuba sült pogácsát, ahogy a mesékben is. Mivel nem volt hozzávaló, ezért ezt a programot áttették másnapra. A pogácsa megsült, meg is ettük, csak a világgá menetel maradt el.

Én is elindultam egyszer, de nem jutottam messzire. Anyukám tudta, nem olyan vagyok, mint a testvéreim, ha megsértődőm, nem lehet beszélni velem, elterelni a figyelmem, meg kell várni, míg lenyugszom. Így volt ez akkor is, mikor összevesztem anyukámmal, és elindultam a nagymamámhoz. Pár házzal arrébb lakott, nem nagy táv, csakhogy a kis lábaimmal, mire átértem volna, elpárolgott a dühöm és mintha mi sem történt volna, hazamentem.

Szűcs Luca Lili 11.A

Beszámoló

auto1Idén már tizennegyedik alkalommal rendezték meg az ország legnagyobb autós-motoros tuning találkozóját, amin volt szerencsém részt venni. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is már három napossá – péntek, szombat, vasárnap – nőtte ki magát a rengeteg látogatónak köszönhetően. Mint minden évben, most is március végére tűzték ki az esemény időpontját, pontosabban 22-24-re.

auto2A kiállítás – a nevéből adódóan – autófanatikusoknak kedvez. Mindenki megtalálta a saját magának tetszőt, volt itt driftre kialakított autótól kezdve a rallyautókon át különféle sportautókig minden. Tizenkettő alkalommal a Hungexpo területén szervezték, ami véleményem szerint egy rendkívül jó választás, előtte pedig Szegeden volt.

Én a szüleimmel látogattam el Budapestre, a vasárnapi napon. Mi előre megvettük a jegyeinket, így csak pár percig kellett sorban állnunk, hogy bejuthassunk. Összesen hat pavilonban voltak kiállítva a ritka, vagy éppen különleges járművek, így volt bőven mit nézni.

auto3A kisebbekben főleg teljesen leültetett, óriás felnis járművek voltak. A legnagyobb, tehát „A” pavilonban viszont tele volt szebbnél-szebb, és elég egzotikus autókkal a rendezvény. Rengeteg versenyautót találhattunk meg, többek között Turán Frigyes Ford Fiesta R5-ösét, amivel ebben az évben fog indulni a magyar rallybajnokságon.

Számtalan pólót, kulcstartót, sapkát lehetett kapni, az utolsó nap végén pedig, ami szinte már szokássá vált az évek során, kisorsoltak egy Ford Mustang Coupe-t. Néhány járműnél egy-egy tábla volt, hogy részletesen tudjuk meg történetét, vagy éppen egy pár érdekes dolgot róluk. Néhány versenyzővel akár személyesen is volt lehetőség találkozni, fotózkodni, beszélgetni. Napközben a legnagyobb pavilon egyik oldalánál folyt a drift verseny, a nézőtér egész nap tele volt, szinte már nyomorogtak az emberek.

auto4Elsősorban Csík Zoltán, magyar rallyversenyző három darab WRC-jét (World Rally Championship/Rally Világbajnokság) emelném ki.

A 2000-es évek rally világbajnokságának legnépszerűbb versenyautói. Az S8-as fejlesztést 2001-től vetette be a Subaru World Rally Team, mellyel Richard Burns abban az évben világbajnoki címet szerzett. A Mini WRC a BMW egyik próbálozása a motorsportokba való visszatérésre.auto5

Összességében tehát nekem eszméletlenül tetszett a rendezvény, az autók, a programok, minden. Csak pozitív élményekkel indultunk el haza. Ez egy egésznapos program, családnak, barátoknak, ismerősöknek, hogy jól érezzék magukat autókat nézve, információkat megtudva róluk. Remélem, jövőre is ellátogathatok ide, hogy újabb járműveket csodálhassak meg.

Készítette: Hegedüs Alexandra

Nánási Máté élménybeszámolója

Nagyon szeretem a GN’R zenéit. Már egészen kiskorom óta hallgatom köszönhetően szüleimnek, hiszen nekik is nagy kedvencük a zenekar.

2017-ben Bécsben koncertezett a banda, 25 év után ismét Európában. Ekkor nem volt lehetőségem elmenni a koncertre, viszont szüleim megígérték, hogy ha legközelebb a közelben turnéznak, akkor majd mehetek én is. Hát nem sokat kellett várni a következő alkalomra. 2018 nyarán ismét eljöttek Európába, még egy körre.

Mivel szüleim megígérték, így be is tartották az ígéretüket, igaz Lengyelországig (Katowicéig) kellett utaznunk a koncertélményért, de megérte. A koncertet egyben összekötöttük egy kisebb családi nyaralással is. Két nappal előbb utaztunk el, így sikerült megnézni Krakkót is.

Na de ugorjunk is a koncert napjára. Édesanyám és én is nagyon vártuk ezt a napot. Édesapám koncertre nem szeret járni, de bevállalta a sofőr szerepét.

Reggel elhagytuk Krakkót és elfoglaltuk az új szállásunkat. Említettük az új szálláshelyünkön a recepciósnak, hogy miért jöttünk, és kaptunk egy kis szálláskedvezményt is, mivel ő is rajongója a zenekarnak. A megspórolt pénzünkkel kerestünk egy közeli pizzériát, mivel mindannyian nagyon éhesek voltunk. Amíg vártunk a megrendelt pizzára, édesanyám elővette a jegyeket. Akkor vettük észre, illetve tudatosult bennünk, hogy a koncert 1 órával előbb kezdődik, mint amire emlékeztünk, vagyis elkezdődött. Nem volt mit tenni a pizzát becsomagoltattuk, és az autóban a koncerthelyszínre menet fogyasztottuk el. Még szerencse volt, hogy két előzenekar is játszott a főkoncert előtt.

A következő kihívás a bejárat megkeresése volt. Kétszer megkerültük autóval a stadiont, mire megtaláltuk a helyes utat a megfelelő kapuhoz. Végigmentünk a biztonsági folyosón és átestünk a biztonsági ellenőrzésen is.

Sikerült bejutnunk a főkapun, de ekkor még nem tudtuk, hogy a következő bejárat megtalálása a küzdőtérre sem lesz egyszerű. Mindenki máshova küldött minket, mire találtunk egy rajongót, aki segített. Végre bejutottunk és megláttuk a színpadot is közelről.

Ekkor jutott eszünkbe, hogy innivalót nem hozhattunk be, de venni sem vettünk magunknak a két ellenőrzési pont között. A főműsorig pedig még minimum 2 óra volt hátra. A küzdőtéren felfedeztük az italárus standját. Megörültünk volna, de a sor akkora volt, hogy amikor beálltunk a végére, nem láttuk az árust.

Gondoltunk egyet, és visszamentünk a stadion külső gyűrűjére. Ott végre találtunk egy italos standot, ahol nem kellett órákig sorban állnunk.

Aztán megittuk az üdítőnket és vártunk - illetve hangolódtunk - a koncertre. A tömeg egyre csak gyűlt és gyűlt. A főkoncert kezdetére a teljes stadion megtelt. Az első sorokig képtelenség volt eljutni, mert a nagy fanok már az előzenekarok kezdésekor „elfoglalták” a helyüket és képesek voltak 2 órát „vigyázni” a helyükre. Így sem panaszkodhatok, mert még láttam a színpadot és a zenekar tagjai is felismerhetőek voltak. A távolabb állóknak, illetve az üllőknek két óriási kivetítő biztosította a nagyobb élményt.

Az It’s so easy és a Mr. Brownstone című számokkal nyitotta a banda a koncertet. Az egész stadion egyszerre kiáltott fel, amikor megjelentek a zenekar tagjai egymás után. Majd a „Welcome to the jungle” nótájukkal folytatták a koncertet a Guns and Roses tagjai.

Ekkor lengyel rajongók még egy „Welcome to the Polland Baby” transzparenssel is köszöntötték a zenekart, amit az énekes megkapott ajándékba.

Egymás után jöttek a jobbnál jobb számok és a kedvenc dalaim is.

Nagyon jó érzés volt, amikor a Knockin on Heaven’s Door című számot a nézőközönség együtt énekelte Axl Rose-zal.

Slash szólógitár műsorát pedig mindkétszer hatalamas lelkesedés fogadta.

A November rain című dal alatt a koncert egész területén kigyúltak volna a gyertyák, helyette a mobilok és öngyújtók világították be a stadiont.

Hallhattunk más együttestől is feldolgozott számokat, mint például a Black Hole Sun-t a Soundgarden-től, amit szintén nagyon szeretek, vagy a Whole Lotta Rosie-t az AC/DC-től.

Bár már nem fiatalok a tagok, ez nem látszott a zenekaron, és Axl hangja is bírta a koncertet. Slash gitárja pedig úgy szólt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Duff megmutatta, hogy nem csak gitározni, hanem énekelni is tud, a The Spaghetti Incident lemezről elénekelte a The Damned együttes New Rose című jó kis punk-rock számát. Az új tagok szintúgy megállták a helyüket a bandában. A 3 és fél órás koncertet a Paradise city zárta, ami szerintem tökéletes befejezése volt a show-nak.

Számomra nagy élmény volt az első nagystadionos koncertem. Teljesen más érzés egy zenekart a stadionban élőben hallani és látni, mint otthon a hangfalon keresztül hallgatni.

Már nagyon várom a legközelebbi nagykoncertet, amire mehetek. A következő nagy terv Lenny Kravitzet élőben hallani és látni áprilisban Ljubljanában.

Pencs Tamás a Glasskey gitárosa adott nekünk interjút karrierjével és a bandájával kapcsolatban. Az együttesben a Cadaveres, a Sleepless és az Absent Distance néhány tagja állt össze. Mesélt nekünk még a gyerekkorában kezdődő zene iránti érdeklődéséről is.

-Mikor döntötted el és miért, hogy zenével szeretnél foglalkozni?

„13-14 évesen elutaztunk Németországba a rokonainkhoz, és valamilyen okból kifolyólag, ott minden háztartásban van legalább egy gitár. Ott próbáltam ki ezt a dolgot először. Ott még nyilván nem döntöttem el, hogy zenélni szeretnék, de nagyon megtetszett a hangszer, annak ellenére, hogy nagyon fájtak az ujjaim.

Aztán jött a szokásos módszer, kaptam egy akusztikus gitárt a szüleimtől, hogy ne legyen olyan nagy költség, ha mégse tartok ki mellette. De végül kitartottam, jött az elektromos gitár, jött a középiskola, ahol minden második gyerek gitározni és zenekarozni akart, így nem volt más lehetőség, mint zenekart csinálni.”

- Mi motivál abban, hogy zenélj?

„Ez mindig változik nálam. Amikor elkezdtem, még az motivált, hogy megtanuljak játszani a hangszeremen. Manapság inkább az egész technológiai háttere érdekel. Az apró kis kütyük, amire a világ összes pénzét el tudja az ember költeni. Sokszor előfordul, hogy egy-egy új eszköz hozza meg az embernek az inspirációt, amiből új dal/dalok tudnak születni.”

-Vannak olyan hazai vagy külföldi együttesek/előadók, akikre felnézel?

„Persze, igazából mindenki példaképem, akit hallgatnak más emberek. :) Viccet félretéve, igen. De ez is mindig változik, nem is tudok kiemelni senkit, mindig más dolgok hatnak az emberre. Tinédzser koromban például utáltam minden zenét, amiben nincs torzított gitár, manapság meg inkább nem is bánom, ha nincs benne.”

-Hogy találtatok egymásra? Hogy alakult ki ez a formáció? Hogy jött az ötlet, hogy bandává váljatok?

„Írtam egy csomó dalt, és nem akartam, hogy a fiók mélyére kerüljenek ezek is, mint előtte sok másik. Mind a négyen eléggé régóta ismerjük egymást, Dáviddal, a dobosunkkal, mióta az eszemet tudom, együtt zenélünk, neki volt egy másik zenekara, ahol Zolival (énekes) játszottak együtt. Szóval elég hamar körbe értek a szálak. Eleinte egyébként csak fel akartuk venni ezeket a dalokat, meghallgatni, hogyan szólnak, aztán egyre inkább úgy tűnt, hogy élőben is működne, így lett végül zenekar az egészből.”

- Mutasd be kérlek pár szóban a banda tagjait! Ki milyen szerepet vállal a bandában?

„Bölcsföldi Zoli énekel, korábban a Cadaveres nevű zenekarban játszott a dobosunkkal Jakus Dáviddal együtt. Dáviddal, azt hiszem, ez már a harmadik közös zenekarunk. És végül, de nem utolsó sorban ott van Kelemen János, Janika, a zenekar legfiatalabb és legaranyosabb tagja. János basszusgitározik és van még egy csomó másik zenekara. :)”

-Hogy jellemeznétek azt a zenei stílust, amit képviseltek, egy olyan embernek, aki esetleg nem ismer titeket?

„Alapvetően úgy gondolom, hogy ha valamiben olyan dallamok vannak, amik megragadnak az ember fülében, vagy akár utána önkéntelenül még dúdolgatja is ezeket, akkor az popzene. Ez szerintem popzene, csak egy kicsivel keményebb hangszereléssel, mint amihez az átlagember szokott. :) De ha valaki nincs képben a műfajjal se egyáltalán, annak azt szoktam mondani, hogy rockzenét játszunk. Olyat, mint a Beatles. :)”

-Hol volt az első koncertetek és milyen élménnyel zárult?

„Még nem volt, új még ez a zenekar, készülődés, lemezcsinálás van éppen folyamatban. :)”

-Melyik dalotokra vagytok a legbüszkébbek?

„Mindegyiket szeretem, mindegyiket más miatt. De ha valami kézzelfoghatót kell keresni, az első dalunkat az Atmosphere-t már majdnem 50.000-en meghallgatták különböző platformokon, ami valószínűleg nem a mi érdemünk, hanem azért van, mert sok követővel rendelkező oldalakra került ki. De ettől függetlenül azért jó érzés.”

-Ugye most fog debütálni Április 21-én az új nagylemezetek a This Is The End Of Who We Are. Mire számítotok? Mit lehet tudni, erről a nagylemezről?

„Szeretnénk, ha egy páran meghallgatnák, amiből aztán következzen az, hogy eljönnek koncertre, vesznek pólót, CD-t, ilyesmi. Nagy vágyaink nincsenek, tisztában vagyunk az egész helyével a magyar zenei palettán.

Ez a lemez egyébként azért is különleges nekünk, mert majdnem mindent saját magunk csináltunk. Mi vettük fel, mi kevertük meg és hasonlók. Különleges, de soha többet nem csinálunk ilyet. :)”

-Van a bandának kitűzött végső célja? Mik a terveitek a jövőre nézve?

„Nem mondanám, hogy van. Egyelőre nagyon élvezzük a dalírást és a próbákat. Amíg ez így van, addig csinálni fogjuk. Nagy illúzióink nincsenek, nehéz érvényesülni új előadóként. Szeretnénk klipeket forgatni, sokat koncertezni és még több és jobb dalt írni. Nagyjából ennyi. :)”

Köszönjük az interjút!

Sörös Kata gyógytornásszal beszélgettünk, aki munkája során nagyon sok problémával találkozik, ami a túlterheléstől vagy a testmozgás hiányából fakad.

Elegendőt mozognak-e a fiatalok manapság?

-Sajnos az a tapasztalat, hogy a fiatalok körében két véglet van, vagy versenysportolók vagy egyáltalán nem mozognak.

Miért sajnos?

-Azért, mert a versenysportolók sokszor túl vannak terhelve, a többiek pedig a mozgás hiánya miatt túlsúllyal és tartásproblémákkal küzdenek.

A túlterhelés miben mutatkozik meg a sportolóknál?

-Nagyon gyakoriak az izomsérülések és az ízületi panaszok.

Ezek a sérülések igényelnek műtéti ellátást?

Szerencsére nem mindegyik, sokat konzervatív kezeléssel is meg tudunk oldani, de sajnos egyre gyakoribbak a fiatal versenyzők körében a szalagszakadások, amik viszont műtéti ellátást igényelnek.

Mit jelent a konzervatív kezelés?

-Ide tartoznak a különböző fizikoterápiás kezelések, mint pl.: kinezio tape vagy flossing terápia.

A sportolóknál mennyi kiesést jelent egy ilyen sérülés?

-Egyénenként és esetenként változó, de pár héttől akár több hónapig is eltarthat, ezért fontos a prevenció, azaz a megelőzés.

Egy sportoló esetében kinek a feladata a megelőzés?

-Itt nagyon nagy szerepe van az edzőknek és a csapatok körüli egészségügyi szakértőknek, de elhanyagolhatatlan az egyéni tudatosság az élet többi területén is. Gondolok itt az étkezés, pihenés, stb. jelentőségére.

Mit tehetnek a nem sportoló társaink egészségük megőrzése érdekében?

-Mozogjanak többet! Használják ki az iskolai testnevelés órák adta lehetőséget, táplálkozzanak egészségesen és üljenek kevesebbet a számítógép és telefon fogságában.

Említette a tartásproblémákat. Ha van valakinek, kihez forduljon?

-Először szakorvoshoz, ortopédushoz kell menni, majd ő javasolja a probléma alapján, hogy milyen kezelésre van szükség. A gyógytorna nagy százalékban ezek között szerepel. Ahhoz viszont, hogy ez is hatékony legyen, rendszeresen kell végezni.

És a végén még egy személyesebb kérdést szeretnénk feltenni: miért szereti ön a szakmáját?

-Nagyon nagy motiváció egy-egy sikeres eset, amikor tudok segíteni valakin. Legyen az egy „kisebb” probléma, például lúdtalp vagy egy komolyabb műtét után, például újra tanulni járni. Azért tettem idéző jelbe a kisebbet, mert természetesen mindenkinek a sajátja a legnagyobb probléma, és ezt tiszteletben tartva próbálom mindig a maximumot nyújtani. S az elért eredmény közös örömünk lesz.

Szkok Bálint riportja

Március 5-6-7-én került megrendezésre az Odüsszeia előadás a Vörösmarty Színház Nagyszínpadán. 13 iskola vett rész benne, úgy, hogy szétosztották a művet 14 részre. A mi színjátszó csoportunk a 13-ikat kapta.

Március 5-én 9 órára kellett bemennünk a színházba, így kihagyhattuk az aznapi tanítást. Az öltözőben láttuk, hogy az egyik kérő bokája kiment. Emiatt kérdéses volt, hogy képes lesz-e eljátszani a szerepét. A többiek megállapodtak abban, hogy az esti főpróbáig pihentetjük, és akkor döntünk. Amikor mindenki odaért, akkor megbeszéltük a programot. A mi próbánk csak délután 2-kor kezdődött, az esti főpróbán meg 8:30-kor kerültünk sorra. Addig, amíg nem kerültünk sorra, megnézhettük a többi iskola produkcióját vagy maradhattunk az öltözőben. Én az utóbbit választottam, mert gondoltam, hogy jó alkalom lesz ez arra, hogy megismerjem a többieket. Beszélgettünk, haverkodtunk, és az előadásra a sérültünknek tudtunk szerezni mankót, amivel már tudott szerepelni.

Az előadás elött azon izgultam (szerintem mindenki), hogy ne bénázzak el semmit, és mindent úgy csináljak, ahogyan azt a próbákon begyakoroltuk. Elhelyezkedtünk a színpadon takarásban és vártuk, hogy Kristóf kimondja a „Kivan a házban!” mondatát, erre jött a válaszunk „Kérők a házban!”, és elindultunk. Összepacsiztunk a többiekkel, majd kissé kényszeredett mosollyal nekiláttunk a táncunknak. Feszülten figyeltem a közönséget, de csakhamar átadtam magamat annak a leírhatatlan érzésnek, amit lehetett érezni a színpadon. A tánc után arrébb vonultunk és utat engedtünk Pénelopénak. Néztem a többieket, akiknek volt szövegük, és azt kérdeztem magamtól, „Hogyan csinálják?” Úgy nézett ki, mindenki beleéli magát a saját szerepébe. Az előadásunk végén elsötétült a színpad és levonultunk, átadtuk a helyünket a következő előadóknak.

Az előadás után feltettem Bedő Kristófnak, az egyik főszereplőnek, pár kérdést, mert érdekelt a hozzáállása a szerepléshez.

Milyen érzés a színpadra kiállni és szerepelni, milyen volt az amikor először mentél fel a színpadra?

Milyen érzés? Mintha végre élnék. Nem nagyon lehet leírni. Az eufória, az adrenalin, ahogy tombol az emberben... Mint egy jó bungee jumping.
Milyen volt az első? Nehezen találod a helyed, izgulsz, próbálsz mindent a formulák szerint csinálni. Aztán elengeded magad, megnyugszol, és hagyod, hogy az érzés vigyen, néha még egy kis improvizált játékot is bele tud vinni az ember a színpadon.

Hogy tetszett a rád osztott szerep, mennyire tudtad beleélni megadat?

Eddig az összes szerepemet imádtam, amit kaptam. Ez a mostani új volt és egy kicsit kihívás is, mert nem ilyen a személyiségem, Antinoosz egy igazi kemény csávó. Nekem személy szerint nagyon vigyáznom kellett arra, hogy ne toljam túl a szerepet, nehogy átmenjek ripacsba.

Mennyire érezted jól magadat a színpadon?

Imádtam az egész előadást, a szerepemet, mindent. Én az egész évből ezeket a napokat várom a legjobban. Meglehet, hogy a szülinapomnál is jobban. Játszani a Vörösmartyban egy csodás élmény volt.

Feltettem néhány kérdést Bobory-Michna Boglárka tanárnőnek is, hiszen ő volt az, aki felkészített minket az előadásra.

Milyen volt felkészíteni a színjátszókat?

Nem volt könnyű, sok munkát igényelt részükről, részemről is. Ez már a második év volt, hogy részt vettünk a színháznak ebben a projektjében, úgyhogy volt némi tapasztalatunk, amit idén próbáltunk hasznosítani. Persze akkor a Toldi volt a feladat, most meg az Odüsszeia, és ez egészen más módon is készült el. A színjátszók szeptember-október környékén már foglalkoztak a jelenettel, de az igazán intenzív munka januárban kezdődött el. De a tavalyi évtől eltérően még egy csapat fiatalembernek a munkájára is szükség volt, hiszen az Odüsszeiának az íjverseny jelenetét adtuk elő, ezért rengeteg kérőre volt szükség. Így több osztályból toboroztunk még szereplőket. Nagy részüknek most volt előszőr színpadi szereplése. Nagyon izgalmas volt ennyi fiatallal együtt dolgozni. 36 résztvevő volt a mi jelenetünkben.

Milyen érzés látni őket a színpadon?

Fantasztikus! Azért ez a Vörösmartynak a nagyszínpada! Nagyon nagy élmény, hogy azok a diákok, akikkel nap-mint nap találkozom, és dolgoztam, azok egészen átszellemülnek, átlényegülnek. És az a sok-sok munka, amit beleraktak, és amit én is próbáltam támogatni, ez ilyen módon méltó helyet talál magának. Ezt mutatja a zsűri különdíja és Király Orsi legjobb színésznő díja is.

Befejezés

Az előadás végén minden iskola visszament a színpadra, ahol a közönség tapsolása mellett egymást is megünnepeltük. Az öltözőben mindenkit megdicsértek, és megtudtam, hogy a következő két nap nem kell iskolába menni. A szerdai és csütörtöki előadásban is hasonlóan jó élményeket szereztem. Abban a tudatban mentem haza, hogy ez egy életre szóló élmény volt.

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum