Beszámoló az első Ibex magyar kupáról

Készítette: Németh Virág, Szkok Bálint

A versenyről/odaút

A verseny Október 26.-án került megrendezésre Győri szervezők által. A nevezési díj minden résztvevőnek 3500 Ft volt. Minden versenyző kapott egy kisebb ajándékcsomagot a regisztrációnál, amely egy vizet, egy kisebb csoki szeletet, magnéziumport (1), valamint a fő szponzor által szolgáltatott kisebb tisztasági eszközöket tartalmazott. Én az edzőtársammal utaztam fel Győrbe, illetve az ő szűkebb családjával.
fal11. ábra Ibex Győr mászóterem

Felkészülés

Regisztráció után végre beléphettünk a mászóterembe. Nem volt egy óriási terem, de mégis nagyon hangulatos volt, és az egész kinézete egy világkupáéhoz volt hasonlatos. Gyorsan átöltöztem az egyesületi egyenruhába, majd megkezdtem a bemelegítést az erre kijelölt kisebb falszakaszon. Ilyenkor mindig idegesség fog el, és remegni kezdek, és ez most sem volt másképp. Csináltam néhány gyakorlatot a Campus Board-on (2) is, hogy az ujjaim is kellőképpen be legyenek melegedve. Néhány falon történő gyakorlat és ugrás után már nem voltam ideges, magabiztosan néztem szembe a versennyel.

A mászás leforgása

Összesen 20 magmászandó út, úgynevezett kunszt, állt rendelkezésünkre. Egy gyors körbevezetés után az edzőm a kezembe nyomott egy papírlapot, hogy állítsam sorrendbe az utakat nehézség szerint, hogy ez majd segítséget nyújtson a későbbiekben. Először megmásztam az általam könnyebbnek ítélt Boulder problémákat. Ezután jöhettek a nehezebb, izzasztóbb feladatok. Mivel

minden útra maximum 5 próbánk volt, nagyon oda kellett figyelni, hogy mit csinálunk. Egy elvesztegetett próba akár az egész versenyünket is felboríthatta. Volt néhány igazán bonyolult út, amiknél a zónába (3) alig bírtam elverekedni magamat. Egy-két probléma megmászására nagyon büszke vagyok, hiszen sorra néztem végig, ahogyan az előttem következők sorra esnek le. Nincs is annál jobb érzés, mint amikor a Top-ból lenézel a megdöbbent arcokra.

A versenyen végül 5. lettem, ami nálam átlagosnak számít.

A hazaút

A hazaút kissé borzalmasra sikeredett, hiszen akikkel felutaztam, ők döntőznek, így egyedül kellet megoldanom a hazajutást. Végül azt a megoldást választottam, hogy kimegyek a Buszállomásra, és elkapom a leghamarabbi Székesfehérvári buszt. Mivel akkor jártam életemben először Győrben, fogalmam sem volt, hogy merre van a pályaudvar. GPS segítségével elindultam, de az út háromnegyedénél elfogyott a mobilnetem, így kérdezősködve, de eljutottam az állomásig. Természetesen az időveszteség miatt lekéstem a kiszemelt buszt, így csak a két órával későbbivel tudtam volna elvergődni hazáig. Az állomáson töltött 2 undorítóan hosszú órával később végre felszállhattam a székesfehérvári közvetlen járatra, ami egyenesen hazahozott, hogy megírjam ezt a magyar beadandót.

1:Hivatalon neve Magnézium-oxid. Szemcsés, krétapor állagú anyag, melyet a kéz csúszása ellen használnak több sportban.

2:10 vagy annál több egyelően nagy fa ’’deszkából” áll. Ideális alkaredzésre, valamint az ujjak bemelegítésére.

fal2. ábra Campus board-os edzés

3: A kunszt felénél található kiegészítő fogás, melynek elérése fele annyi pontot ér, mintha megmásznánk az utat. Általában egy nehezebb szakasz után szokták berakni mentő fogás gyanánt.
Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO