Interjú Molnár Attilával

Molnár Attila, akit az edzőteremben csak Japinak szólítanak, a Predator S.E vezetőedzője. Az általa vezetett edzőterem nagyon barátságos, hangulatos, közben pedig nagyon kemény edzőmunka folyik benne. Mindez Japi sajátos stílusának, humorának lenyomata.

Mikor kezdtél el sportolni?

Általános iskolában, 4. osztályban kezdtem kézilabdázni a Béketéri Általános Iskola csapatában. Több városi bajnokságot is nyertünk, megyei 2. és 3. helyezést is sikerült begyűjtenünk.

Milyen sportokat űztél, milyen sportokkal ismerkedtél életed során?

Kézilabda után szülőfalum, Dinnyés focicsapatának ifjúsági csapatát erősítettem. Ahogy idősödtem, bekerültem a felnőtt csapatba is. 20 évesen elkezdtem az ökölvívást. 11 évig ezt versenyszerűen űztem, a profik táborát erősítve. Utolsó mérkőzésem után erőnléti versenyeken vettem részt az úgynevezett crossfiten. Mivel itt a sportág alapja az olimpiai súlyemelés, így egyből átnyergeltem erre a sportágra. Érdekességképpen belekóstoltam az erősember sportba is. Közben voltak kisebb kiegészítő sportok is a box mellett, például a Kempo és a brazil Jiu Jitsu. Jelenleg heti egy birkózó edzésen veszek részt.

Jelenleg mit sportolsz? Miért választottad ezt?

Jelenleg versenyszerűen az olimpiai súlyemelést űzöm. Évente 1-2 erősember versenyen is elindulok. Heti egy birkózás is belefér, csak érdekességképpen, hiszen a küzdősportok szerelmese vagyok. Azt, hogy miért választottam a súlyemelést, könnyű megválaszolni: mert egyedül az erő számít, Kislányok! :-) Nagyon nehéz és technikás sport, szeretem a kihívásokat. Nehéz megtanulni, és még nehezebb tanítani.

Mik voltak a legjobb eredményeid?

A gyermekkori eredményeket azt hagyjuk. A profi boksz, amit már érdemes említeni. Kisváltósúly 63.5kg magyarbajnok, váltósúly 66.7kg WBF nemzetközi bajnok, nagyváltósúly 69kg magyarbajnok kétszer, HCC crossfit open országos bajnok kétszer, súlyemelés 89 kg magyarbajnok, 85kg három ezüst, egy bronz, kamionhúzó OB - 80KG második hely, erősember - 105kg OB. Erősember Masters OB 6. Talán nem hagytam ki semmit.

Mi a tapasztalatod, milyen a középiskolások hozzáállása a sportokhoz?

Edzőtermet vezetek és kevés a középiskolás. Kemény edzéseket csinálok, amiknek van eredménye. Viszont sok fiatalban nincs meg az alázat a sporthoz, nem tűrik a monoton edzést, nem várják meg azt, hogy legyen eredmény. Idő előtt feladják, nincs kitartásuk. Foglalkozok fiatalokkal, nincsenek sokan, de szerencsére hallgatnak rám, követik az utat, amit kitaposok, és jönnek is szépen az eredmények. Vagyis tisztelet a kivételnek.

Fontosnak tartod-e a rendszeres testmozgást a középiskolások életében? Ha igen miért, milyen pozitív hatása van a serdülőkre?

A rendszeres testmozgásnak nagyon fontos szerepet kellene betölteni mindenki életében. És nem csak a fiatalokéban. Viszont főleg a fiatalok rengeteget tudnak profitálni belőle. A sport rendszerességre tanít, amit a tanulásban is lehet hasznosítani. Ép testben ép lélek: rengeteg betegséget lehet elkerülni, ami a mozgásszegény élet következménye.

Javasolsz-e valamilyen konkrét testmozgást a fiataloknak?

Mindenki válasszon olyan sportot, amiben örömét leli vagy megtalálja a számítását.

Mi motivál téged?

Lassan 40 éves vagyok, versenyzőként és edzőként is értem el olyan eredményeket, amire méltán lehetek büszke. Szeretnék jó és követendő példát mutatni a kisfiamnak, a tanítványaimnak, és mindenkinek, aki ismer. Nemcsak azért, hogy jó sportoló legyen, legyenek, hanem jó ember legyen, és jó emberek legyenek.

Ki a példaképed? Miért?

Szeretem a magyarok őstörténetét, ezért Atilla nagy királyunk egy igazi példakép.

Milyen terveid vannak a közeljövőben a sporttal?

Edzőként szeretnék minél több tisztességes sportembert kinevelni. Szeretnék válogatott sportolókat és olimpikonokat nevelni. Versenyzőként Masters kontinens bajnokságon szeretnék részt venni és tisztességesen helytállni.

Nida Zalán, 9.B

Nida

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO