Inkább a sikeres, netes világ, mint a kudarcokkal halmozott valóság? (glossza)

Az internet nagyon sok előnyös oldala mellett számtalan veszélyforrás hordozója. Sokat és sokféleképpen beszéltünk már az internetről és különböző nethasználati és szörfözési szokásokról. Tudjuk, hogy egy megosztással, egy hozzászólással, egy meggondolatlan képfeltöltéssel mennyi problémát okozhatunk magunknak. Megosztásaink, internetes lábnyomaink, barangolásaink nem tűnnek el, egy félresikerült kattintásunk évek múltán is problémaként jelentkezhet.

Az alkalmazások, internetes közösségi terek, s az általuk közvetített agresszív, manipulatív és erőszakos világkép miatt negatív hatással lehetnek ránk, fiatalokra. A nagy léptékkel terjedő internetes játékokban is könnyen válhatunk áldozattá. A PVP (players vs players, azaz egymás elleni küzdelmek) meccsekhez csatlakozó fiatalok gyakran kellemetlen élményekkel gazdagodhatnak, mivel véletlenszerű a játékosok összetétele, és a kudarctól való félelem egy ilyen versenyhelyzetben hangsúlyozottan jelen van. A kezdő felhasználót hamar „noob” (kezdő, lúzer) jelzővel ruházhatják fel.internet
A kirekesztés, szóbeli megalázás, kényszerítés, zsarolás szintén mindennapos lehet az internet világában, kifejezetten jellemző ez a közösségi hálókra, ahol bármelyikünk, bármikor verbális agresszió céltáblája lehet, negatív jelzőkkel rémisztgethetik, szélsőséges esetben pedig öngyilkosságra bíztathatják („kill yourself”) az éter másik oldalán lévőt, tehát könnyen válhatunk az internet áldozatává, de nem csak az áldozati szerep veszélyes.

Mi, fiatalok vágyunk a sikerre, amit elérhetünk a tanulásban, a sportban vagy valamilyen hobbiban. Ha ezek hiányoznak, sokszor az interneten keresünk magunknak közösséget, gyorsan átvesszük a csoport szokásait, nézeteit, gondolkodás módját, és ezzel megváltozunk mi magunk is. Hasonlítani akarunk az ismeretlen közösség tagjaihoz, melynek következtében viszont gyorsabban eltávolodunk a perszonális kapcsolatainktól, barátainktól, szüleinktől. Bár nem ismerjük újonnan szerzett „barátainkat” személyesen, csak avatarok és nicknevek között lebegünk, mégis vonzódunk hozzájuk. Gyorsan beszippant bennünket az ismeretlen. Mivel a jelen kor kommunikációs eszközei a zsebünkben lapulnak, a nap bármely szakaszában beléphetünk ebbe a kozmoszba. Főleg ha a való életben sora érnek bennünket a kudarcok, akkor jó menekülési út lehet a net. Szüleink, nevelőink előtt ismeretlen csatornákon és alkalmazásokon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Gyakorlatilag ismeretlenek és elérhetetlenek vagyunk, és akár vezérek is lehetünk. A kezdők, a kisebbek a gyengébbek alázásával már csak egy lépés a „menő” életstílus elérése.

A „profi” gamerek felsőbbrendűnek érzik magukat a „casual” játékosoknál, és ezt szóban és tettekben is éreztetni szeretnék az általuk teremtett mini társadalomban. Lehet, hogy az offline létben szótlan, csendes és gátlásos fiúk, lányok, az ő általuk irányított gamer világban már vezérek. Az anonim közegben pedig a többi tag sem szeretne online bántalmazás, kirekesztés áldozata lenni, ezért ők is a profik felé húznak, és a népszerű tagok mellé állnak. Ekkor egy felhasználót szavazás útján pillanatok alatt kidobnak a játékból, elszedve az addig összegyűjtött összes értékét. De vigyázz! Pillanatok alatt jön egy erősebb vezér és máris Te leszel az áldozat.

A kudarcoktól, peremhelyzettől minden fiatal tart, a kockázatkeresés és a siker pedig motivál. A valótlan és nyitott internetes világ lehetővé tesz mindent, lehetsz bárki és bármi, uralkodhatsz és rombolhatsz büntetlenül, irányíthatsz és véleményt alkothatsz. A valós világ viszont nehézségekkel terhes. A virtuális világ sikerei is csak virtuálisak, hamis vezérek hazug csatái. Inkább legyünk hétköznapi hősök, mint virtuális vezérek!

Neubauer Eliza, Németh Virág
Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO