Nemzetközi Könyvajándék Nap 2014

Tudtad, hogy február 14-én nem csak Valentin napot ünneplünk, hanem ezen a napon van a Nemzetközi Könyvajándék Nap is?

Iskolánk nagy lelkesedéssel csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek során nemcsak a hivatalos, február 14-ére meghirdetett napon, hanem egész hétre könyves programokat szerveztünk. Remek alkalom volt ez arra, hogy felhívjuk a figyelmet a könyvek, az olvasás és a könyvtár fontosságára. Több olyan kezdeményezést indítottunk útjára, melyből hagyományt szeretnénk teremteni és nem csak kampányszerűen hívjuk fel a könyvekre a figyelmet, hanem egész évben az iskola életének részévé válnak.

Iskolánk 21 osztályának osztálykönyvtárosai nagy segítségünkre voltak társaik aktivizálásában. Elsőként nekik hirdettük ki a heti programsorozatot és ők továbbították osztálytársaik felé. Ezen kívül plakátokat tettünk ki az épület leglátogatottabb pontjaihoz illetve jeleztük osztályfőnökök, magyartanárok felé is a kezdeményezést, kérve őket, hogy mozgósítsák tanulóinkat.

Meghirdetett programjaink:

1. Kikerült egy könyvcsere-doboz az iskola egyik központi helyére – aki kiveszi a benne levő könyvet olvasni, tesz bele cserébe egy másikat, amit ismét elvihet valaki egy másikért cserébe... Elsőként Márai Sándor: Eszter hagyatéka c. műve került bele, melyet nagy örömünkre másnap már el is vittek és azóta már a negyedik könyv cserélt gazdát ezúton!

1 2

2.   Osztályonkénti könyvgyűjtést szerveztünk. Az otthon már feleslegessé vált olvasmányokat összegyűjtöttük és azoknak a szervezeteknek/szociális intézményeknek ajánljuk fel, akikkel kapcsolatban állunk az Iskolai Közösségi Szolgálat kapcsán. Gyerek-, ifjúsági- és felnőtt irodalom is érkezett szép számmal, összesen 206 könyvet hoztak be hozzánk diákjaink!

3  4 

3.   A diákság másik feladata könyvajánló írása volt, mutassák be kedvenc olvasmányukat. Igen szép számmal, egészen pontosan 41 db ajánlót kaptunk. Ezzel kapcsolatos további tervünk, hogy készítünk belőlük egy kiállítást. A könyvajánló szöveg mellé kirakjuk az adott regényt (ha nincs meg az iskola könyvtárában, könyvtárköziben elkérjük a városi könyvtártól, így amelyik könyvhöz kedvet kap valamelyik diák a beharangozó alapján, ki is kölcsönözheti).
Ill. természetesen honlapunk egyik állandó rovata a Könyvajánló rovat is ezekkel az ajánlókkal fog frissülni.

4.   Leglelkesebben azt a felmérést végezték a tanulók, ahol az iskola dolgozóinak kedvenc olvasmányát kellett megtudakolni. A büféstől a karbantartón át, természetesen a tanári kart is beleértve sikerült mindenkitől becserkészni az információt. Az intézmény 69 dolgozójának kedvencét sikerült megismernünk ezáltal. Nem titkolt célunk az volt ezzel, hogy szintén kiállítjuk, ajánljuk ezeket a könyveket, s talán a kedvenc tanárnő/tanárúr legkedvesebb könyvélménye is bekerül a ltanulóink látókörébe.  

5.   Záró feladatként minden osztály kapott egy könyves totót is, melyben könyvekről tudhattak meg érdekességeket.

6.   A „kicsikre” is gondolva felolvasó délutánokat tartottunk a hét minden délutánján. Egy felsőbb évfolyamos diák is ajánlkozott olvasni. Első alkalommal így őt hallgathattuk, a többi napon mi magunk, könyvtárosok olvastunk. A napok előre haladtával egyre többen lettek a kíváncsi fülek és reményeink valóra váltak, mert kifejezett kérésükre, innentől kezdve heti rendszerességgel fognak jönni olvasódélutánra.

5

6  7 

7.    A másik, alsóbb évfolyamosoknak kigondolt ötletünk, hogy a „Mikulás húzás” mintájára kihúzták egymás nevét a tanulók és a kihúzott társnak a lehető leginkább neki illő vagy saját kedvenc olvasmány kölcsön adása volt a cél. A visszajelzések alapján nagyon jól sikerült ez a csere-bere akció is!

8

És a programsorozat végén természetesen nem maradhatott el az ünnepélyes eredményhirdetés sem. Köszönet igazgatóasszonynak, hogy a hangosbemondóban ő személyesen ismertette a hét eredményeit és hirdette ki melyik volt a legaktívabb, legadakozóbb, legtájékozottabb, leg-leg… osztály ;-). A győztes osztályok képviselői oklevelet vehettek át ez alkalomból!

Gratulálunk!

9

 

KÖVESS MINKET A FACEBOOK-on!

Iskolánk bankszámla száma: Raiffeisen Bank Zrt: 12023008-00181972-00100001
 

LOGO EU flag-Erasmus

A projektet az Európai Bizottság támogatta

logo hatartalanul 

logo TEMPUS

 

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium, H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331 ¦ Impresszum