Lányok Napja

2019. április 30-án 35 lánnyal vettünk részt a Kodolányiból a BME lányok napja programján, kísérő tanár Zsobrák Adél volt.

Élménybeszámoló a résztvevőktől

Lányok napja:

„Idén harmadik alkalommal voltam a Lányok napja nevű népszerűsítő pályaorientációs napon. Ezt a programot évek óta a Nők a Tudományban Egyesület szervezi. Az eddigi években Székesfehérváron voltam két cégnél, az ARCONIC Köfém Kft.-nél és az IBM-nél.

Idén Zsobrák Adél Tanárnő szervezésében Budapestre mentünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, aminek én személy szerint nagyon örültem. A program előtt regisztrálni kellett egy fogadóhelyre, én a BME Építészmérnöki Kara mellett döntöttem, mert a jelenlegi tervem az hogy építészmérnöknek tanuljak.

Ez a kar workshopot rendezett nekünk, középiskolás lányok számára, fantasztikus élmény volt! A feladatok mellett a Kar oktatói rövid prezentációkat adtak elő, amelyek nagyon érdekesek voltak! Szó volt híres magyar és külföldi építészmérnök NŐKről, tanulási módszerekről, ehhez kapcsolódó matematikai és művészeti témákról és a nők fontosságáról ennél a területen. Rengeteg fontos információt hallhattunk és gyönyörű képeket láthattunk épületekről.

Emellett bármikor át lehetett menni a szomszéd terembe, ahol a hallgatok által készített rajzokból és művekből volt kiállítás.

x


A workshop része két órán át tartott, párokba kellett rendeződni, így megismerhettem Dorkát, akivel együtt dolgoztam és a baratnőit. Szuper volt közösen dolgozni. A feladat minden párnak ugyanaz volt, egy A/3-as papírra egy városrészlet makettet kellett készíteni keményebb papír darabokból. A végén pedig az összes pár által készült maketteket összeraktuk és így megszületett egy hatalmas város! Összesen 21 pár makettjéből állítottuk össze, nagyon jól nézett ki, mindenki nagyon élvezte a workshopot!

Ismét nyomatékosult bennem, hogy ezt szeretném a továbbiakban tanulni.

Az egész program jól meg volt szervezve, kaptunk finom szendicseket, pogácsát és vizet. A nap végén kis ajándékkal kedveskedtek a Kar tanárai és természetesen minden lány kapott névre szóló emléklapot a Lányok napjáról. Mindezek mellett haza hozhattuk az általunk készített makettet, én éltem is a lehetőséggel, elhoztam és ki is raktam a szobámban!”

Wittner Réka 11.B

 

„Számunkra érdekes volt ez a program. Az előadások is tetszettek, de a legjobbak azok voltak, amikor bemutattak különböző kísérleteket, dolgokat például a szélcsatornát. Leginkább azoknak ajánlanánk ezt a programot, akik komolyabban érdeklődnek e terület iránt, vagy akik még egyáltalán nem tudják, hogy merre tanuljanak tovább.

Ami nem tetszett az az volt, hogy minden előadásra sietni kellett és a csoportvezetőink nem tájékoztattak minket arról, hogy mikor hova megyünk.

Egy másik előnye volt még ennek a napnak az, hogy jobban átláthattuk, hogy hogyan is működik egy egyetem és rájöttünk arra is, hogy először elég nehéz kiismerni magunkat benne.

Tetszett még az 1 órás ebédszünet is, amikor kicsit körül tudtunk nézni, pihenni. Valamint figyelmes volt a szervezőktől, hogy inni- és ennivalót kínáltak.

Összességében elmondhatjuk, hogy megérte elmenni erre a programra, mivel sok új és érdekes dolgot megtanultunk.”

Kovács Viktória, Dombai Dorottya, Kerecsényi Nóra 11/C osztály

„A Lányok napja program hasznos volt számomra, mert érdekelnek az ilyesmi részei a tudománynak, mint például az informatikával kapcsolatos dolgok, mérnöki-, műszaki dolgok.

Így ez is segít az irányultságok eligazodásában. (Melyik tantárgy milyen irányba hasznosabb.)

A programmal kapcsolatban előnyös volt, hogy sok dologról beszéltek nekünk, sok pályát megismerhettünk közelebbről is, például, hogy az adott dolog mi is, vagy hogy akik erre jelentkeznek mit is tanulnak, és arról is szó volt néhány helyen, hogy ezzel mit és merre tud dolgozni, munkát kapni. Megtudhattuk, hogy az adott szakirányokon, mivel dolgozhatnak és miket kell megcsinálniuk a hallgatóknak az év során. Előnyként szolgált az előadásokon kapott szórólapok, „füzetek” az iskoláról, iskolával kapcsolatban. Eközben kaptunk kisebb ajándékokat is a rendezvényen. Sokat tett hozzá, hogy részletesen kaptunk információt szinte mindenről, így tömény, sok dolgot hallottunk szinte egyszerre, de többnyire felfogható volt. Egyszerűen, érthetően mondták el a dolgokat, nem volt monoton és egyhangú az egész. A szünetben kaptunk müzli szeletet/csokit, és még vizet is tettek ki, annak, akinek szüksége volt rá.

Ehhez az is hozzájárult, hogy nem egy helyen kellett lennünk egész nap, így azt is láthattuk hogy milyen termekben, épületekben tanulnak a hallgatók, milyen eszközök állnak rendelkezésükre. Viszont, és többnyire a hátrányok közé sorolható a helyek távolsága, többször visszatértünk ugyanazokba az épületekbe, így volt, hogy egy hosszú utat többször is meg kellett járnunk, akár épületen belül is, mint például a lépcsőzés emeletek között.

Hátrány volt, a kevés idő vagyis egy-egy előadás 20 percig tartott körülbelül, így rövid időn belül kellett sok információt befogadnunk, így annyi nehézség volt hogy bár nem volt monoton, egy szünetet kaptunk, így volt, hogy 1-2 órát szinte egyfolytában koncentrálni kellett.

Azoknak lehettek unalmas részek a programban, akiket valamelyik szak kevésbé érdekelt és nem kötötte le a figyelmüket

Sokan voltak, de ez nem annyira látszott meg az első előadást/nyitó előadást követően.

Összességében az egész program jó volt, annak tudnám ajánlani, akit a reál, természettudományi és gazdasági irány érdekel és nem igazán tudja, hogy mi szeretne lenni vagy mi érdekli jobban. A középiskolásoknak való és számukra fontos részletességgel beszélnek a szakokról.

Még egyszer az esetben mennék, ha többet szeretnék megtudni valamelyik szakról, vagy ha esetleg nem lennék biztos abba, hogy melyiken mit is csinálnak. Ellátogatnék még ide, ha nem lenne ötletem, hogy milyen dolgok is vannak amik érdekelnének.

Nekem az egyetemen eltöltött pár óra tetszett, de hosszú volt a helyek közötti ingázási idő, de nem volt ezzel nagy gond, kilehetett bírni. Tetszett, hogy a szakokról beszéltek annyit, amennyi nekünk, középiskolásoknak fontos volt. Az emberek kedvesek voltak, segítőkészek.”

Butyera Anett 10.C

Copyright © 2009 Kodolányi János Gimnázium
H-8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57. Tel: 22/502-331
Impresszum

EFOP LOGO